Rendhagyó előadássorozattal készülnek a szegedi kis panteon templom felszentelésének jubileumára

Rendhagyó előadássorozattal készülnek a szegedi kis panteon templom felszentelésének jubileumára

A szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-templom felszentelésének 50. évfordulójára készülve Benyik György plébános különleges előadás-sorozatot indított útjára szeptemberben: felelevenítve a templomkapu érempanteonjának plakettjein ábrázolt szegedi hírességek, példaképek életútját, egy éven át minden héten más-más emléke előtt tiszteleg majd az egyházközség.

A nagy példaképek iránti tiszteletadás a nyáron elhunyt Gyulay Endre püspök érméjének elhelyezésével indult, szeptember 13-án vasárnap pedig Sík Sándor plakettje következett.

A szentmise után – amelyen a cserkészek is közreműködtek –  Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető életútjáról emlékeztek meg. aki 1903-ban lépett a piarista rendbe.

Benyik György plébános felidézte, hogy a budapesti egyetem bölcsészkarán volt magyar-latin szakos tanárjelölt. Tanított Vácon, majd a rend budapesti gimnáziumában. Költői és irodalomtudósi munkája mellett a magyar cserkészmozgalom alapítója is volt, sőt ő dolgozta ki a magyar cserkészpedagógiát, jellemformálással kapcsolatos nézetei irányadókká váltak a hazai cserkészek számára. Az „emberebb ember és magyarabb magyar” eszmeiséget vallotta és közvetítette, és hagyta örökül a cserkészeknek. Egyik megzenésített verse lett a magyar cserkészet indulója.

Hírdetés

1915-ben két hónapig tábori lelkészként szolgált Péterváradon. A fővárosi, majd 1929-től a szegedi egyetemen tanított. 1943-ban Sík Sándor keresztelte római katolikussá Radnóti Miklóst. 1945-ben az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöke lett. 1946-ban a piarista tartományfőnök tanácsosa, 1947-től a rend magyarországi tartományfőnöke volt.

Forrás és fotó: Délmagyar.hu/Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Koós Kata/Délmagyar.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »