Rekordáron kelhet el Magritte híres festménye

Rekordáron kelhet el Magritte híres festménye

Az előzetes becslések szerint akár 45 millió fontért is elkelhet René Magritte egyik legismertetbb műve egy londoni árverésen.

A belga szürrealista alkotó (1898-1967) L’empire des lumieres (A fények birodalma) című festményét a legkeresettebb magánkézben lévő alkotások egyikeként tartják számon. Helena Newman, a Sotheby’s aukciós ház európai elnöke szerint a lélegzetelállító festmény lehet a március 2-i londoni árverés sztárja.

Hírdetés

Az ismert kép, amelyen az esti kék égbolt alatt egy utcarészlet látható, 1961-ben készült. Amennyiben a várakozásoknak megfelelő összegért kel el, ez lesz a legmagasabb vételár, melyet valaha Magritte-képért fizettek a világon. A festő 1948-ban kezdett el dolgozni az utcarészletet ábrázoló első képén, majd újra és újra visszatért a témához, hogy tökéletesítse. Így összesen 17 alkotás született, ez az egyetlen sorozat Magritte életművében. Az árverésre kerülő kép a legnagyobb horizontális verzió. A rajta látható utcarészlet a brüsszeli Parc Josaphat közelében lehet, ahova Magritte 1954-ben költözött. Úgy tartják, hogy a kép inspirálta Az ördögűző című 1973-as film egyik jelenetét.A festmény első verzióját Nelson Rockefeller milliárdos vásárolta meg, ez az alkotás, a a kép más változataival együtt.

A sorozat darabjait azóta sem sikerült egy múzeumba összegyűjteni, jelenleg a velencei Peggy Guggenheim Gyűjteményben, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA), a houstoni Menil Gyűjteményben és a Belga Királyi Szépművészeti Múzeumban láthatóak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »