Száraz Pál Egy ember új élete című elbeszéléskötete az író születésének hetvenedik évfordulójára jelent meg.
A 38 írást tartalmazó kötet mintegy összegzése a szerző eddigi alkotói munkásságának. Többségükben első személyben szólal meg a főhős vagy a narrátor, és olykor már-már azonosítjuk az íróval, de aztán rájövünk – mégsem azonosak. De teljesen mindegy: lehet szó csodabogár ifjoncról, lehet szó komoly, megfontolt lordról, gonoszkodó asszonyságról vagy bájos leányról, a megalkotójuk mindegyikük „szerepébe” beleéli magát, s elhiteti velünk, hogy mindent tud az emberi lélek rejtelmeiről, zegzugairól. Mert valóban így van. És az írások hőse szerelmes, boldog és boldogtalan, jóságos és incselkedő, érzésekkel teli és érzések nélküli, talpraesett és esendő ember – ezek mind, mind mi vagyunk.
Szeretem! Hiába, szeretem. Különös, ezt még sohasem éreztem. Pedig azt hittem, voltam már szerelmes máskor is. De ez most más. Évát is szerettem, házasságunk szerelmi házasság volt, és azt hittem, belepusztulok, amikor elvesztettem. De az mégiscsak más volt. Az az első kis lángocska volt, ez meg talán az utolsó, az utolsó lobbanás.”
Vagy vegyük a kétségek között vergődő nőt (vagy akár férfit), aki félénken biztatja önmagát a határozott lépésre. Ez is gyakori jelenség életünkben: komoly harcokat vívunk saját magunkkal, az eredmény pedig természetesen olykor győzelem, máskor vereség, ahogy a Csikorgó homok c. novella főhősének esetében is, aki nem tudja elfelejteni egykori szerelmét, mégsem képes rászánni magát a végső döntésre. Vagy mégis? „Most mehetnél, nevetve, szép vagy, fehér a ruhád, nyár van… Menj, ne állj meg, milyen puha sárga a homok az udvarán, a rózsatöveken virág, a kertjében gyümölcs, a nap aranyos, egyszer élsz, menj hát, tárd ki a karod, nyiss rá, ne szólj semmit, nézz rá, bújtasd ujjaidat meleg tenyerébe. Ne légy gyáva! Ne mondj le, a lemondás gyávaság! Harcolj, egyszer élsz, ne gondolkozzál, ne emeld fel a fejed, ne fordulj el, ne légy büszke. Aki boldog akar lenni, annak meg kell alázkodnia!”
Nemcsak a felvonultatott szereplők érdekesek, rokonszenvesek vagy furák. A helyszínek is felettébb figyelemre méltók. Számos ismert és ismeretlen helyre, városba, országba is elkalauzolja az olvasót a kötet alkotója.
Számunkra is ismert hely például Nyitra környéke, a Zobor vidéke, de utazást tehetünk Brazíliába, Oroszországba, Angliába – és még sorolhatnám. Ám ez sem annyira számít. A lényeg mindig a cselekményben és az adott személyek lelkében van, és abban a titokzatosságban, amely a földgolyó bármely részén minden embert egyaránt körülleng. Abban az örök küzdelemben, amely minden ember életét átitatja.
Száraz Pál kitűnő mesélő, a hagyományos elbeszélés kiváló mestere, ezzel együtt sokoldalú megfigyelő. Ahogy megszoktuk, fordulatokkal, rejtélyekkel, meglepetésekkel teli történetei magukba szippantják az olvasót, s arra késztetik, hogy belemerüljön egy-egy emberi sorsba, egy-egy vidám vagy megrázó eseménybe, egy-egy visszaemlékezésbe.
„A faluban már régóta van vezetékes víz, a szerelmesek azonban az évszázados szokás szerint a forrásnál találkoznak. Tudod, gyermekkoromban szerettem innen nézni, hogy mozognak lenn az úton az aprónak látszó asszonyok, hátukon egy köteg szénával vagy fával. Nem tudtam még akkor, hogy ez nehéz munka, amelytől az anyám idő előtt megöregedett. Belém ivódott életünk zord szépsége. A nép lelkét előbb megéreztem a szívemmel, aztán amikor történelmet tanultam, akkor fogtam fel ésszel.” Bármelyikünk magára talál ezekben a szavakban, és az elbeszélések többségében.
(Száraz Pál: Egy ember élete, Parnasszus Könyvek Tipp-Cult Kft., Budapest, 2024)
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/29. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
