Régiségkereskedőt raboltak ki a cigánybűnözők

Régiségkereskedőt raboltak ki a cigánybűnözők

Régiségkereskedőt raboltak ki a cigánybűnözők

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték annak a háromfős társaságnak az ügyét, akik hagyatéki eladás ürügyén találkoztak egy kereskedővel, majd maszkot húztak, és kirabolták.

Hírdetés

A 24 éves budapesti R-né R. Cintia 2019. február 16-án felhívott egy budapesti régiségkereskedőt, és hagyatéki eladás ürügyén találkozót beszélt meg vele Zuglóban.

Aznap délután a nő két társa, a 24 éves budapesti Sz. Julien, és a 25 éves szintén budapesti P. Olivér a találkozón arcukat fekete maszkkal eltakarva jelentek meg, majd Sz. Julien megütötte a sértettet, és a nála lévő pénz átadására szólította fel. A férfi a bántalmazás, és a fenyegetés hatására több mint félmillió forintot adott át az elkövetőknek. A két férfit egy – elöl rendszám nélküli, hátul egy kartonlappal eltakart rendszámú – autóval várta a nő, majd együtt elhajtottak a helyszínről.

A zuglói nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésénél használt autót, valamint az elkövetőket, és 2019. február 19-én, Zuglóban elfogták őket. A rendőrök Sz. Julien kőbányai lakásában megtalálták az elvitt pénz egy részét.

A nyomozók a nőt, és két társát csoportosan elkövetett rablás, valamint egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a két férfit őrizetbe vették.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »