Volt nekem egy nagybátyám, úgy hívták, hogy Laci. Nos, ez a Laci, mint a nagybácsik általában, elég fura figura volt. Nagy fekete Pannónia motorján ünnepnapokon jól megmotoroztatott bennünket. Nem is létezett számunkra más időszámítás, csak az egyik és másik motorozás között eltelt egységi idő. A járgánya úgy csillogott a napfényben, hogy szinte elvakított bennünket. Laci, ha épp nem motorozott, az eperfa hűvösében üldögélt. Azt mondta, addig nem csinál semmit, amíg meg nem fejti az idő problematikáját. Apám kérve kérte, ne bolondozzon, kapja magát, és menjen velük tormát gazolni. De Laci csak nézte az eget, a napot, és feljegyzéseket készített az újságpapír szélére, a gyufásdoboza címkéjére vagy éppen egy gallydarabbal a földre. Ha elzsibbadt a lába a sok üléstől, felállt, nagyot nyújtózott, miközben ijesztő hangon nyögött, és elkezdte fényesíteni a motorja benzintankját. Iskolázottságát tekintve nem volt egy diplomahalmozó típus. Ózdon, a gyárban tette le kihelyezett tagozaton a nyolc általánost. Gondolom, ezért is használt olyan számomra rejtélyes kifejezéseket, hogy vegytan, dögtan, pöctan, lösztan. Igazi tudós, néztem rá kikerekedett szemmel, és esztelen sóvárgás fogott el az iskola és úgy általában minden tudás iránt.
Lacit a családi ünnepeken körbevették a férfiak, és nősülésre, gyermeknemzésre próbálták rávenni. Az asszonyok szemük sarkából szúrósan kacsingattak rá, kétértelmű mondatokkal csipkedték, ami mindig óriási kacagásba torkollott. De Laci hajthatatlan maradt. Apám azt mondta neki, ha így halad, bele fog bolondulni ebbe az egészbe. Nálánál sokkal okosabb emberek is feladták már, tényleg térjen észhez, ne hozzon szégyent a családra. Inkább azt fejtse meg, miért nő újra a muhar meg a paréj a tormaföldön, a tormaföldjén. Tényleg nem emberi, hogy mindent elesz a gaz, nem lesz semmi pénze ősszel. Persze ő, mármint Laci könnyen beszél, se kutyája, se macskája, csak ez a nehézséges motor. Meg a hiábavaló feljegyzései.
http://mno.hu/
A bajok akkor váltak katasztrofálisan kozmikussá, akarom mondani küszöbön túlivá, amikor divatba jött az óraátállítás, a téli és nyári időszámítás. Laci minden lehetséges fórumnak írt, hogy kikéri magának a nap nevében, hogy csúfot űzzenek belőle. Nehogy már egy szimpla ember jobban tudja, mikor van dél. A dél délben van, és kész. Ő évek óta figyeli a természetet, a természetben nincs olyan, hogy óraátállítás, tudni szeretné ennek a botorságnak a felelősét. Magyarán szólva a mi Lacink nevet szeretett volna hallani, akit felkereshet, és akinek végre jól megmondogathatja. De hiába volt minden igyekezete, sajnos az időátállítás felelősét, ahogy ő fogalmazott, az időelvtársat nem találta sem a téeszirodában, sem a párttitkárságon, sehol. Válaszra sem méltatták szegény Lacit, napelvtárs anonim maradt. Illetve mindenütt ott tündökölt, jött velünk, gyerekekkel az iskolába, a focipályára, a kiserdőbe. Kileste titkainkat, nem lehetett elsumákolni előle semmit és senkit, kivéve az óraátállítás felelősét.
Laci meg egyre jobban elborult. Mesélték a falusiak, hogy ügyét intézni a hivatalba öt perccel ebédidő előtt érkezett, és amikor siettetni próbálták, dührohamot kapott. Kikérte a maga és a nap nevében. Miről beszélnek? A nap állása szerint még csak tizenegy óra van. Tizenegy órakor tán még csak lehet ügyet intézni, nemdebár? Mivé lett a világ! Valaki hoz egy hülye rendeletet, a sok birka meg béget. Menjenek már ki az iroda udvarára, és nézzenek fel az égre. Na? Na? Ráncigálta ki őket az udvarra a mi Lacink. Hát nem látják, hogy a nap még nincs delelőn? Milyen bizonyságot szeretnének még? Új idő, új idő, hagyják már abba ezt a hablatyolást az új időről. Tökfilkó népség.
Nincs új idő, kiabálta, miközben berúgta a nagy fekete Pannóniát, nincs új idő, egyszer s mindenkorra vegye már végre tudomásul az egész irodai bagázs, hogy nincs új idő. Csak egyetlenegy idő van, és egyetlenegy idő marad mindörökre, az pedig nem más, mint a régi idő.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.15.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
