Recep Tayyip Erdogan a legsürgetőbb ügyének az infláció leszorítását nevezte – a nap hírei

Elkerülhető az Egyesült Államok fizetésképtelensége a költségvetésről szóló megállapodással – jelentette ki az amerikai elnök. Suhajda Szilárdot, a Mount Everesten elhunyt hegymászót holnap este búcsúztatják a budapesti Szemlőhegyi-barlangnál.

Törökországban Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját – közölte a Legfelsőbb Választási Tanács elnöke. A voksok közel 100 százalékos feldolgozottsága mellett Recep Tayyip Erdogan a szavazatok 52,1 százalékát szerezte meg. Az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt elnöke a voksok 47,8 százalékát kapta. Recep Tayyip Erdogan ankarai győzelmi beszédében az elkövetkező napok legsürgetőbb ügyének az infláció leszorítását nevezte. Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában kiemelte: Oroszország nagy jelentőséget tulajdonít a közös projektek megvalósításának, köztük a törökországi gázcsomópont létrehozásának.

Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés felmondásáról rendelkező törvényt. Az orosz elnöki szóvivő újságírói kérdés úgy vélekedett, hogy a szerződés már régóta egy élettelen mechanizmus volt. Dmitrij Peszkov elismerte ugyanakkor, hogy a fegyverzetellenőrzés és a stratégiai stabilitás területén nagy vákuum keletkezik, amelyet sürgősen be kell tölteni új nemzetközi jogi rendelkezésekkel.

Aláírja a lengyel elnök azt a törvényt, amellyel állami vizsgálóbizottságot hoznak létre az orosz befolyás és nyomás feltárására a belbiztonság és az energetika terén. A döntést Andrzej Duda jelentette be, aki közölte egyúttal, hogy utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól. A törvényt múlt héten szavazta meg a lengyel parlament. Az elnök azzal indokolta meg jóváhagyását, hogy a lengyel közvéleménynek átlátható módon kell értesülnie arról, az orosz befolyáshoz miként viszonyultak Lengyelországban, a fontos posztokat betöltő tisztségviselők.

Spanyolországban július 23-ára, előrehozott parlamenti választásokat jelentett be a kormányfő. Pedro Sánchez miniszterelnök a vasárnapi helyhatósági választások eredményére hivatkozott a döntés indoklásakor, amelyen az országot koalícióban kormányzó pártok vereséget szenvedtek, elveszítve az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében. A konzervatív Néppárt a szavazatok 31,5 százalékával megnyerte a helyhatósági választásokat, és mintegy 760 ezer vokssal előzte meg a Spanyol Szocialista Munkáspártot.

Hírdetés

Elkerülhető az Egyesült Államok fizetésképtelensége a költségvetésről szóló megállapodással – jelentette ki az amerikai elnök Washingtonban este. Joe Biden vasárnap egyeztetett Kevin McCarthy-val a Képviselőház republikánus vezetőjével. Úgy tudni, hogy a republikánusok a költségvetési kiadáscsökkentésért cserébe hozzájárulnak az amerikai államadósság felső határának megemeléséhez 2 évre, ami mintegy 4 ezer milliárd dollárt jelent. Az Egyesült Államok szövetségi államadóssága meghaladja a 31 ezer milliárd dollárt, ezzel elérte a törvény által jelenleg engedélyezett maximális szintet.

Magánjellegű lesz III. Károly brit uralkodó júniusi romániai látogatása, de a király udvariassági gesztusként Klaus Iohannis román államfővel is találkozik – közölte Nagy-Britannia bukaresti nagykövete. Andrew Noble ismertette: III. Károly személyében első alkalommal látogat brit uralkodó Romániába. A diplomata ugyanakkor hozzátette: a mostani látogatása ugyanúgy magánjellegű lesz, mint a király még walesi hercegként tett romániai látogatásai.

A román külügyminisztérium tiltakozása a magyar köztársasági elnök erdélyi látogatásán közzétett üzenet miatt túlzó és indokolatlan a Sándor-palota szerint. Az ügy előzménye, hogy a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével. A bukaresti külügy nem pontosította, mely üzenetet tartja nem megfelelőnek, de azt kiemelték, hogy bár a román fél több ízben is visszafogottságra intette a nyilatkozatokban a Romániába látogató magyar hivatalos személyeket, Novák Katalin legutóbbi látogatásán is elhangzottak nem megfelelő nyilvános üzenetek, köztük Románia egyik régiójára vonatkozóan is.

Ferenc pápa magyarországi látogatásán mondott valamennyi beszédéből érződött, hogy a mi helyzetünkre figyel – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn. A pápalátogatásról tartott előadásában a bíboros kiemelte: Ferenc pápa szereti a kis népeket meglátogatni, és bár Magyarország Európa közepén van, a történelmünk azt mutatja, mindig is határvidék voltunk Kelet és Nyugat vagy akár Észak és Dél között is.

Suhajda Szilárdot, a Mount Everesten elhunyt hegymászót holnap este 7 és 10 óra között, a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban található hegymászó emlékhelynél búcsúztatják. A megemlékezést a hegymászó hivatalos Facebook-oldalán jelentették be. Közben Nepálban a Mount Everest első meghódításának 70. évfordulóján serpákat és rekorder hegymászókat tüntettek ki.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »