A szomszédunkban kitört háború minden belpolitikai „játszmát” zárójelbe tett. Mintha a szlovák politikát háborús pszichózis kerítette volna hatalmába, a szolidaritástól néhány nap alatt eljutottunk 12 ezer lövedékig. És hol van még a vége…
Félreértés ne essék, a röhejesen semmitmondó nyilatkozatoknál több kell, az ukrán nép segítségre szorul. Egészen groteszk, hogy a szlovák kormány tagjai az orosz támadás másnapján már ukránzászlós maszkban tartottak sajtótájékoztatót, két napra rá meg, miután befutott az Alliexpressről a szállítmány, ukrán kitűző is került zakóik hajtókájára.
Erényfitogtatásból jeles
Ukrán himnusz a szlovák parlamentben, Čaputová gyászruhája és még vagy kéttucat, a szerencsétlen ukrán nép szempontjából teljesen felesleges gesztus, amelynek egyetlen célja volt, megmutatni a világnak, mennyire nyugatos és atlantista kormánya van Szlovákiának. Két-három napba telt, mire az üres gesztusoktól eljutottunk az értékelhető cselekedetekig. Döcögve, akadozva, de beindult az ilyenkor elvárható munka.
Kollégáink helyszíni riportjaiból tudjuk, a kormány végül annyira belefáradt az erényfitogtatásba, hogy a szlovák–ukrán határ mentén fekvő települések vezetőit pár napig elfelejtették értesíteni arról, mit is várnak tőlük.
Szombatra felállították az első sátrakat, kijelölték, mely települések fogadják a menekülteket (egyelőre Homonna, Apátújfalu és a csallóközi Nagyszarva), az ukrán állam pedig megkapta a maga egymillió eurós gyorssegélyét. Megsüvegelendő a civilek reakciója is. A felvidéki magyar közösség az elsők között reagált a közelgő humanitárius katasztrófára. Anélkül, hogy bárkit kiemelnénk, civil szervezetek, vállalkozások, magánszemélyek jelezték már a háború első óráiban, készek segíteni a Kárpátaljáról menekülő magyarok és ukránok ezrein. A cikk írásakor elérhető adatok szerint eddig mintegy 20 ezer ukrán állampolgár érkezett Szlovákiába a háború első napjaiban, Romániába és Lengyelországba szintén tízezrek menekültek el, Magyarországra 62 ezren érkeztek eddig, érthetően, kárpátaljai magyarok ezrei is. Függetlenül attól, mit gondolunk a háborúról, az Ukrajnával szomszédos államok megtették, ami ilyenkor elvárható.
Rohanunk a…?
A szlovák parlament pénteken régen látott egyetértésben szavazta meg az orosz agressziót elítélő nyilatkozatot. A szinte kötelező, bár semmitmondó dokumentum egyértelműen Oroszországot tette felelőssé a háborúért és a harcok azonnali befejezésére szólított fel. Nagy kár, hogy Putyinhoz valószínűleg nem jutott el az üzenet, hiszen e sorok írásakor az orosz hadsereg éppen Harkovot és Kijevet lövi. Bár a nyilatkozat szövege talán túlságosan leegyszerűsítő, önmagában semmi baj nem volt vele. Nem véletlen, hogy az ülésteremben tartózkodó 113 képviselőből 112 megszavazta a nyilatkozatot, még Robert Fico is.
Erre egyedül a Kotleba-párt nem volt hajlandó, igaz, a nemmel szavazáshoz még nekik sem volt merszük. Kényelmesebb utat választottak, nem voltak benn az ülésteremben. Nincs ezen mit meglepődni, a hírszerzés számára régóta nyílt titok, hogy az oroszok erősen támogatják a szlovák szélsőjobbot. Az ideológiák XXI. századi keveredését szépen szemlélteti, hogy a szélsőbalos, fotelkommunista Luboš Blaha tulajdonképpen egy gyékényen árul a szalonnáci Kotleba-párttal, miközben utóbbiak szellemi rokonai, a neonáci Azov Légió, akikből, nyakamat rá, a nyugati propaganda előbb-utóbb hősöket farag: honvédő háborút folytat az oroszok ellen.
Életünket és vérünket
A németek például olyan fegyverek leszállítását engedélyezik most, amelyeket korábban, eladóként következetesen blokkoltak, de hadianyagot küld Csehország, a balti államok, Belgium, Kanada, Franciaország, Nagy-Britannia, az USA és persze az oroszokkal hagyományosan nem éppen baráti viszonyt ápoló lengyelek is.
Hogy a szállítmányok érkezésekor lesz-e még ukrán hadsereg, ami ezt átvegye, az most mellékes. Az események eszkalációjának sebessége az igazán fontos. A háború kitörését követően 72 óra alatt eljutottunk a „nem segíthetünk, mert Ukrajna nem NATO-tag”-tól a „szorosabbra fűzzük az együttműködést ukrán partnereinkkel”-ig. Ijesztő, de az utóbbi félmondat az észak-atlanti együttműködés hivatalos közleményéből való.
Azzal együtt is, hogy a háborúért egyértelműen Oroszország és Vlagyimir Putyin tehető felelőssé, nem szabad megfeledkeznünk a háttérben húzódó nagyhatalmi érdekekről.
A folyamatosan európai integrációval hitegetett Ukrajna ugyanúgy áldozata a nyugati érdekeknek, mint az orosz agressziónak, ahogy részben felelőse is a folyamatnak. Az ukrán vezetés következetes orosz- és ennek mintegy mellékhatásaként, magyarkisebbség-ellenes politikája, teljes kompromisszumképtelensége hozzájárult ahhoz, hogy most orosz lánctalpak törik fel az ukrán aszfaltot. Ez nem áldozathibáztatás, ez tény. Ahogy az is, hogy erről nem az ukrán nép tehet, hanem választott vezetőik! A békéért lehet imádkozni, a halálos veszélyben lévő ukránokért lehet imádkozni, de Volodimir Zelenszkij rezsimjéért nem. A Nyugat, ahogy a szlovák kormány is, sajnos elfelejti ezt a fontos distinkciót.
Jaro, a derék katona
Egyelőre nem ütötte át a szlovák társadalom ingerküszöbét, hogy a szomszédban zajló háború miatt hamarosan NATO-csapatok érkezhetnek Szlovákiába. A láthatóan elemében lévő, önnön fontosságától megittasodott védelmi miniszter, Jaroslav Naď egyelőre 1200 NATO-katona és a Patriot légvédelmi rendszer érkezéséről beszélt. A parlament várhatóan még márciusban jóváhagyja a döntést. Reméljük, addigra a háború is véget ér.
Csak kiszivárgott dokumentumokból lehet tudni, hogy a NATO Keleti Fal néven emlegeti a jelenlétét a szövetség keleti határain megsokszorozó műveletet, beteljesítve ezzel Jens Stoltenberg NATO-főtitkár korábbi jóslatát: „Minél kevesebb NATO-t akarnak az oroszok a határaiknál, annál többet kapnak”. Miközben abszolút indokolt, hogy jelen körülmények között erősödjön a NATO-jelenlét az országban, Szlovákiának megint sikerült magát nevetségessé tennie.
A szlovák légtér védelmét ellátó MiG-29-eseket bizony orosz cégek és orosz szakemberek tartják karban a szliácsi katonai repülőtéren. Habár korábban semmiféle panasz nem volt rájuk, jelenlétük, érthető módon, biztonsági kockázatot jelent, így mehetnek is haza. A lépés tulajdonképpen jogos, csakhogy megfelelő szerviz hiányában, háború idején szegezik földhöz a repülőgépeket. Van abban valami egészen groteszk, hogy éppen most kell majd Szlovákia légvédelmét egy másik országnak, várhatóan Csehországnak, ellátnia.
Demokratikus cenzúra
A szlovák parlament múlt hét pénteken jónéhány törvénymódosítással reagált a háborúra. Lehetővé tették például a veszélyhelyzet kihirdetését a menekülthullám idejére. Ez rendben van. Változnak a polgári védelemre vonatkozó szabályok, ez is. Néhány új kiberbiztonsági intézkedésre is sor kerül, nagyon helyesen, csakhogy ezek ürügyén példátlan cenzúra alakulhat ki Szlovákiában.
A Nemzetbiztonsági Hivatal ugyanis, megakadályozandó az álhírek terjedését, új jogosítványokat kap, amelyekkel blokkolhatja a „hamis információk terjedését”.
Az intézkedés egyelőre 2022 júniusáig érvényes és önmagában nincs is vele semmi baj. Zajlik az információs háború, valamit tenni kell.
A baj az, hogy a törvénymódosítás rendkívül egyoldalúra sikerült. Az egyik kereskedelmi tévén megszólaló GLOBSEC-es elemző például arról beszélt, meg kell akadályozni, hogy „orosz propagandát” terjesztő szakértőket hívjanak be a médiába. Költői a kérdés, de lesz majd lista is? Egyikre mehetnek az engedélyezett, a másikra az indexre tett megszólalók.
Az ilyesmit inkább Putyin Oroszországától várná az ember. Félő tehát, hogy a kiberbiztonsági törvény módosításával sokkal egyoldalúbbá válik a szlovák közvélemény tájékoztatása.
Az orosz kormányközeli, angolul sugárzó RT-t már le is lőtték a szlovák szolgáltatók (politikától függetlenül, a sarkkörről szóló remek dokusorozatuk hiányozni fog!) és a jövőben, a rendőrség kérése alapján a Nemzetbiztonsági Hivatal hírportálokat is blokkolhat majd. Hogy mi számít dezinformációnak, az innentől a hivatal munkatársain múlik. Ezúton is sok sikert nekik! Reméljük, eredményesen végzik majd a dolgukat, függetlenül attól, melyik oldalról érkezik az álhír!
Megjelent a Magyar7 2022/9. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
