Napjainkat a meggyőződések, magatartások és értékek idegen rendszere uralja, amelyet „politikai korrektség” néven ismerünk.
A politikai korrektség a gondolkodásnak és magatartásnak egyöntetűségét akarja ráerőltetni minden emberre, és ezért ez totalitariánus természetű. Gyökerei a marxizmusnak azon változatába nyúlnak vissza, amely a hagyományos kultúrát fel akarja forgatni egy társadalmi forradalom kirobbanása érdekében.
A társadalmi forradalomnak hosszú története van; valószínűleg visszavezethető Platón „Az állam” című művére. De az 1789-es francia forradalom volt az, amely Marx Károlyt elméletének kialakítására ösztönözte a XIX. században. A XX. században az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom sikere az európai és amerikai marxista erők körében annak az optimista várakozásnak egy új hullámát indította el, amely szerint az új proletariátus végül létre fogja hozni az egyenlőség világát. Oroszország, mint a világ első kommunista nemzete fogja győzelemre vezetni a forradalmi erőket.
Az európai marxista forradalmi erők kaptak az alkalmon. Az első világháború befejeződését követően volt egy kommunista „spartacusi” felkelés Berlinben Rosa Luxemburg vezetésével, Kurt Eisner és társai egy „Szovjetet” hoztak létre Bajorországban, és Kun Béla 1919-ben megalapította a magyarországi kommunista Tanácsköztársaságot. Abban az időben nagy nyugtalanságot okozott az az eshetőség, hogy egész Európa a bolsevizmus zászlaja alá kerül. A küszöbön álló katasztrófának ez a megérzése felerősödött, amikor 1919-ben Trockij Vörös Hadserege betört Lengyelországba.
De a Vörös Hadsereget 1920-ban a visztulai ütközetben legyőzték a lengyel erők. A Spartacus Szövetséghez tartozók, a bajor Tanácsköztársaság és Kun Béla kommünje nem kaptak széleskörű támogatást a munkások részéről, és rövid idő után valamennyit megdöntötték. Ezek az események kínos helyzetet teremtettek a marxista forradalmárok számára Európában. A marxista gazdasági elmélet alapján feltételezhető volt, hogy az elnyomott munkások lesznek a haszonélvezői egy olyan társadalmi forradalomnak, amely majd őket a hatalmi struktúra csúcsára juttatja. Ám amikor ezek a forradalmi alkalmak jelentkeztek, a munkások nem éltek a lehetőséggel. A marxista forradalmárok nem az elméleteiket hibáztatták ezekért a kudarcokért, hanem a munkásokat.
A marxista értelmiségieknek egy csoportja e kínos helyzetet egy elemzéssel oldotta fel. Ez az analízis a társadalom kulturális „felépítményeire” összpontosította a figyelmet és nem a gazdasági alapokra, amint Marx tette.
Leginkább két marxista, az olaszországi Antonio Gramsci és a magyarországi Lukács György járultak hozzá ehhez az új kulturális marxizmushoz.
Antonio Gramsci a Kommunista Internacionálé érdekében fejtette ki tevékenységét 1923–24-ben Moszkvában és Bécsben. Mussolini politikai foglyaként írta a híres „Börtönfüzetek”-et. A marxisták közül Gramscit azon elmélete tette ismertté, amely szerint a kulturális hegemónia az osztályuralom eszköze. Nézete szerint meg kell teremteni az új „kommunista embert”, mielőtt bármilyen politikai forradalom lehetséges lenne. Ez az értelmiségieknek az oktatás és a kultúra területén kifejtett erőfeszítéseit egyetlen tényezőre szorította. Gramsci hoszszú menetelést vizionált a társadalom intézményein keresztül, ide értve a kormányzatot, az igazságszolgáltatást, a katonaságot, az iskolákat és a médiát. Azt a következtetést vonta le, hogy amíg a munkásoknak keresztény szellemiségük van, nem fognak reagálni a forradalmi felhívásokra.
Lukács György egy gazdag magyarországi zsidó bankárnak volt a fia. Politikai életét a Kommunista Internacionálé ügynökeként kezdte. A „Történelem és osztálytudat” című könyve alapján Marx Károly óta a legkiválóbb marxista teoretikusként ismerték el. Meggyőződése volt, hogy egy új marxista kultúra kialakulásához a létező kultúrát meg kell semmisíteni. Ezt mondta: „A korszak kulturális ellentmondásainak egyedüli feloldási lehetőségét a társadalom forradalmi megsemmisítésében látom.” Továbbá: „Az értékek ilyen világméretű felforgatása nem mehet végbe anélkül, hogy a forradalmárok a régi értékeket megsemmisítik és az új értékeket megteremtik.” Amikor 1919-ben a magyarországi bolsevik Kun Béla-rezsimben kulturális népbiztos lett, útnak indította a „kulturális terrorizmus” néven ismertté vált folyamatot. E terrorizmus részeként radikális szexuális nevelési programot vezetett be az iskolákban. A magyar gyermekeket a szabad szerelemre, a nemi életre, a középosztályhoz tartozó családok erkölcsi értékeinek archaikus jellegére, a monogámia idejétmúltságára oktatták, és persze a vallás nélküli életre, mert a vallás minden élvezettől megfosztja az embert. A nőket is felszólították, hogy lázadjanak fel a kor szexuális erkölcse ellen. Lukács „kulturális terrorizmusa” előfutára lett annak, amit a politikai korrektség később bevezetett az amerikai iskolákba.
Lukács és más marxista értelmiségiek 1923-ban csatlakoztak a Frankfurti Egyetemen működő Társadalmi Kutatóintézethez, amelyet a Németországi Kommunista Párt alapított. Az Intézet, amely Frankfurti Iskola néven vált ismertté, a moszkvai MarxEngels Intézet mintájára jött létre. Amikor 1933-ban a nemzetiszocialisták hatalomra jutottak Németországban, a Frankfurti Iskola tagjai elmenekültek. Legtöbbjük az USAba távozott. A Frankfurti Iskola tagjai számos vizsgálatot folytattak azon hiedelmekkel, magatartásformákkal és értékekkel kapcsolatban, amelyekről úgy hitték, hogy a nemzetiszocializmus németországi felemelkedése mögött vannak. A Frankfurti Iskola vizsgálatai egyesítették a marxista analízist a freudi pszichoanalízissel, annak érdekében, hogy kialakítsák a bázisát annak, ami „kritikai elmélet” néven vált ismertté. A kritikai elmélet lényegében a nyugati kultúra fő elemeinek, közöttük a kereszténységnek, a kapitalizmusnak, a tekintélynek, a családnak, a patriarchátusnak, hierarchiának, erkölcsiségnek, hagyománynak, a szexuális önmegtartóztatásnak, lojalitásnak, a hazafiságnak, nacionalizmusnak, az átöröklésnek, a népi-faji szemléletnek, a konvencióknak és a konzervativizmusnak a romboló kritikája volt, Ezek a kritikák a Frankfurti Iskolának olyan műveiben tükröződtek, mint Erich Fromm „Menekülés a szabadságból” és „Krisztus dogmája” című könyvei, Wilhelm Reich „A fasizmus tömegpszichológiája” és Theodor Adorno „Tekintélyuralmi személyiség” című munkája. Az 1950-ben közzétett „Tekintélyuralmi személyiség” lényegesen befolyásolta az amerikai pszichológusokat és a szociológusokat. A könyv abból az alapeszméből indult ki, hogy a keresztény társadalomban, a kapitalizmusban és a patriarchális tekintélyelvű családban folytatott élet egy olyan karaktert eredményezett, amely hajlamos a faji előítéletekre és a német „fasizmusra”. A „Tekintélyuralmi személyiség” kézikönyvvé vált egy országos kampány számára „az előítélet és a diszkrimináció bármely fajtája ellen vívott harcban”, azon az elméleti alapon, hogy ha e rossz tényezőket nem gyomlálják ki, egy újabb holocaust mehet végbe, ezúttal az amerikai kontinensen. Ez a kampány viszont alapul szolgált a politikai korrektség számára.
A kritikai elmélet magába olvasztotta azokat az elméleti változatokat, amelyek maguk is a jelenlegi kultúra sajátos elemeinek megsemmisítését tűzték ki célul. Ilyen változatok voltak: „matriarchális elmélet”, „a nemek egybemosása” az „androgyny elmélet”, „személyiségelmélet”, „tekintélyelmélet”, „családelmélet”, „a szexualitás elmélete”, „fajelmélet”, „jogi elmélet” és „irodalmi elmélet”. Ezeket az elméleteket arra szánták, hogy felhasználják őket a jelenlegi társadalmi rend megdöntésére, majd bevezessék a kulturális marxizmuson alapuló társadalmi forradalomba. Ennek elérésére a Frankfurti Iskola kritikai elméletét vallók felismerték, hogy a hagyományos meggyőződéseket és a fennálló társadalmi struktúrát le kell rombolni és azután másikkal helyettesíteni. A patriarchális szociális struktúrát a matriarchátussal kell felváltani, azt a meggyőződést, hogy a férfiak és a nők különböznek és sajátosan különböző szerepük van, a nemek egybemosásával, és azt a nézetet, hogy a heteroszexualitás normális, azzal a felfogással, hogy a homoszexualitás is ugyanúgy normális, kell helyettesíteni. A heteroszexuális fehér férfiak belső értékének tagadására irányuló nagyszabású módszerként a Frankfurti Iskola tagjai ajtót nyitottak a trockisták faji és szexuális antagonizmusainak. Lev Trockij abban hitt, hogy az elnyomott feketék előőrsei lehetnek az északamerikai kommunista forradalomnak.
Trockij eszméit átvette az 1960-as évek ellen-kulturális mozgalmának számos egyetemista vezetője, akik megkísérelték felemelni a fekete forradalmárokat vezető posztokra a maguk mozgalmában.
A forradalmár egyetemi hallgatókat erőteljesen befolyásolták a Frankfurti Iskola egy másik tagjának, Herbert Marcuse-nak eszméi is. Marcuse meghirdette a „nagy elutasítást”, minden alapvető nyugati érték elvetését, a szabadelvű szexualitást, valamint a feminista és fekete forradalmárok értékeit.
Alaptétele az volt, hogy az egyetemi hallgatók, a gettósított feketék, az elidegenítettek, az aszociálisok és a harmadik világ foglalhatja el a proletariátus helyét a kommunista forradalomban. „Esszé a felszabadításról” című könyvében meghirdette céljait: az értékek radikális átértékelését; a tabuk alóli felszabadulást; a kulturális felforgatást; a kritikai elméletet és egy nyelvi forradalmat, amely a jelentés módszeres megfordításáig terjed. A faji konfliktust illetően azt írta, hogy abban a fehér emberek a bűnösök, és a feketék a forradalom legtermészetesebb erői.
Valószínűleg Marcuse a legfontosabb tagja a Frankfurti Iskolának a politikai korrektség eredetének szempontjából, mivel ő volt a kritikai láncszem az 1960-as évek ellenkultúrája felé. A célja világos volt: „Jogosan lehet beszélni kulturális forradalomról, mivel a tiltakozás az egész kulturális felépítmény ellen irányul, beleértve a jelenlegi társadalom erkölcsét…” Eszköze a szexualitás hatalmas, ősi erejének felszabadítása volt a civilizáció korlátaitól. Ezt az üzenetet hirdette az 1955-ben közzétett „Erosz és civilizáció” című könyve. Marcuse vált az 1960-as évek ifjúsági szexuális forradalmának egyik legfőbb gurujává; ő maga alkotta ezt a kifejezést: „Szeretkezz, ne háborúzz”. Ezzel a szereppel a marxista befolyás a Frankfurti Iskolán keresztül teljessé vált Lukácsnak az 1919- es magyarországi bolsevizmus alatt tett kulturális népbiztosi szolgálataitól az 1960-as évek amerikai egyetemistáiig, akik elégették a zászlót és megszállták az egyetemek központi épületeit. Napjainkban ugyanezen egyetemisták közül számosan a politikai korrektség bástyái, és az egykori radikális egyetemistákból egyetemi tanárok lettek. A politikai korrektséghez az egyik legfontosabb hozzájáruló személy Betty Friedan volt. „A feminista misztika” című könyvén keresztül az amerikai modern feminista mozgalom anyjává vált. Nem volt a Frankfurti Iskola tagja, de annak erőteljes befolyása alatt állt. Munkája hasznos a politikai korrektség marxista gyökereinek tanulmányozásához. Friedan „A feminista misztika” majdnem egy teljes fejezetét szentelte Abraham Maslow önmegvalósítási elméletének. Maslow szociálpszichológus volt, aki korai éveiben a női uralmat és a szexualitást vizsgálta.
Maslow Herbert Marcuse barátja volt a Brandeis Egyetemen. Erich Fromm-mal 1936-ban találkozott. Nagy hatást gyakorolt rá Fromm Frankfurti Iskolából származó ideológiája. Írt egy cikket, amelyet 1944-ben tettek közzé, „A tekintélyuralmi személyiség struktúrája” címmel, s amely a kritikai irányzat személyiségelméletét tükrözte. Maslow-t Wilhelm Reich munkássága is befolyásolta, aki a személyiségelmélet másik kidolgozója volt.
A politikai korrektség történelmi gyökereinek jelentőségét csak akkor lehet teljesen értékelni, ha Betty Friedan forradalmát a szexuális szerepekben annak szemléljük, ami valójában volt: a Marx Károllyal kezdődő társadalmi forradalmi folyamat megnyilatkozásának. Friedan szellemi kapcsolata Abraham Maslow műveivel a Frankfurti Iskola ideológiájának tükröződésére csupán az egyik jel. Az egyéb jeleket Friedan szexuális szerepeket érintő forradalmának hasonlósága Lukács Györgynél a régi értékek megsemmisítéséhez és új értékek megteremtéséhez és Herbert Marcuse-nél az értékek átértékeléséhez. De a patriarchátusnak matriarchátussá való átalakítása – amely célra a szexuális szerepek megfordítása volt tervezve – Engels Frigyes „A család, a magántulajdon és az állam eredete” című művével volt kapcsolatos. Ez a könyv, amely először 1884-ben lett közzétéve, azt az újonnan elfogadott feminista meggyőződést népszerűsítette, hogy az elnyomott női szexualitással szembeni diszkrimináció a patriarchátus funkciója volt. Az a vélemény, hogy a matriarchátus a megoldás, Marxnak „A német ideológia” című művében tett megjegyzéseiből ered, amely művet 1845-ben adták ki. Marx ebben a műben azt az elgondolását fejtette ki, hogy a feleségek és a gyermekek voltak a patriarchátusi férfi elsődleges tulajdonai. A Frankfurti Iskola matriarchátusi elmélete (és az azzal szorosan összefüggő nemek egybemosása, androgyny elmélete) ezekből a forrásokból eredtek.
Amikor a politikai korrektség – vagy valódi néven nevezve a kulturális marxizmus – szószólói a közvéleményhez szólnak, nézeteiket vonzó módon adják elő. Azt mondják, hogy egész témájuk mindössze a más emberek iránti „érzékenység”. A „tolerancia” és a „másság” szavakat használják, és azt kérdezik: „Miért nem tudunk valamennyien ezzel megbékélni?”
A valóság más. A politikai korrektség egyáltalán nem a „kellemes létről” szól, hacsak nem gondoljuk a gulágokat „kellemes helynek”. A politikai korrektség marxizmus, annak minden tartozékával: a véleménynyilvánítás szabadságának elvesztésével, a gondolkodás ellenőrzésével, a hagyományos társadalmi rend felforgatásával és végső soron a totális állammal. Ha valami, akkor a Frankfurti Iskola által teremtett kulturális marxizmus borzalmasabb, mint a régi, gazdasági marxizmus, ami Oroszországot romba döntötte. A gazdasági marxizmus legalább nem magasztalta a szexuális perverzitást és nem próbált létrehozni matriarchátust, ahogyan azt a Frankfurti Iskola és leszármazottjai tették.
Ez a rövid esszé meg akart mutatni egy kritikai láncszemet a klasszikus marxizmus és az Amerikában, az 1960-as években kirobbant „kulturális forradalom” tényezői között. E cikkhez függelékként kínálkozik egy sematikus életrajzi ismertető, amely könynyebbé teheti a nyomon követést, részletesebb pillantást vetve néhány főbb szerzőre.
Természetesen az akció nem állt le az 1960-as években: a Frankfurti Iskola tevékenységei még nagyon is velünk vannak, főleg az oktatás területén.
(Ford.: Tudós-Takács János)
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
