„A burkus király hallotta, hogy van Mátyás királynak egy aranyszőrű báránya, s az is a juhász keze alatt van. Erre a juhászra ugyanis juhokat bíztak, nem pedig pártvezetői tisztséget, meg kampánytámogatási összegeket. A burkus uralkodó kiment a tanyára a juhászhoz. Igen, a tanyára. Ez a juhász sosem bérelt rózsadombi luxusingatlant, és nem kéregetett azzal az indokkal pénzt a magyar adófizetőktől, hogy ő, aki – saját megfogalmazása szerint – „a korrupció felszámolásában legaktívabb párt” egyik vezetője, nem él meg a fizetéséből.”
Elment a burkus király Mátyás királyhoz, aki emígy büszkélkedett: van nekem egy olyan juhászom, aki még sosem hazudott!
– Sohasem? Akkor azt biztosan nem Péternek hívják – állapította meg a burkus király.
– Valóban nem. De tudod mit? Ha hazugságra bírod a juhászomat, neked adom az országom felét.
Persze ha egy másik juhászról lett volna szó, Mátyás semmiképpen nem kötött volna ehhez hasonló fogadást, és nem tett volna ilyen felelőtlen ígéretet, hiszen akkor több területet is elveszített volna az országból, mint amennyit Trianonkor elcsatoltak.
A burkus király hallotta, hogy van Mátyás királynak egy aranyszőrű báránya, s az is a juhász keze alatt van. Erre a juhászra ugyanis juhokat bíztak, nem pedig pártvezetői tisztséget, meg kampánytámogatási összegeket. A burkus uralkodó kiment a tanyára a juhászhoz. Igen, a tanyára. Ez a juhász sosem bérelt rózsadombi luxusingatlant, és nem kéregetett azzal az indokkal pénzt a magyar adófizetőktől, hogy ő, aki – saját megfogalmazása szerint – „a korrupció felszámolásában legaktívabb párt” egyik vezetője, nem él meg a fizetéséből.
Elment tehát a juhászhoz a burkus király, és arra kérte a legényt, adja el neki az aranyszőrű bárányt, mert rengeteg pénzt kap érte. Mondani sem kell, hogy egy másik juhásztól nem lett volna mit megvennie, az ugyanis minden bizonnyal már rég a lelkét is eladta.
– Nem tehetem, felséges uram – felelte a juhász elszántan –, mit mondanék az én királyomnak, ha kérdené, hol az aranyszőrű bárány?
Egy másik juhásznak nem okozott volna problémát, hogy kitaláljon valamit. Hiszen az még a kampánytámogatásra is azt mondta, hogy azért fogyott el az összeg az utolsó fillérig, mert „a híveiért dolgozott”.
– Ó, te bolond, hát azt mondanád, hogy a farkasok elvitték! – adott ötletet a burkus király.
– Azt én nem mondanám, felséges uram, mert én még sohasem hazudtam, s nem is hazudok soha.
Na, most kivételesen egy másik juhász is hajszálra ugyanezt mondta volna.
Látta a burkus király, hogy itt hiábavaló minden beszéd, ezért elküldte a leányát a juhászhoz. A leány ugyan nem volt liberális értékrendű színésznő, amelyik egy másik juhásznak minden bizonnyal sokkal jobban tetszett volna, de azért olyan szép volt, mint égen a csillag.
Kiment a leány a tanyára, vitt magával annyi aranyat, amennyit egy ládácskában elbírt. A juhász éppen terelgette a nyájat, pontosan úgy, mint egy másik juhász a birkákat, bár utóbbi nem a domb, hanem a közösségi oldalon. Odament a királylány egyenest, s köszöntötte.
– Hej, te szegény juhászlegény, ha tudnád, miért jöttem! Nincsen nyugtom, maradásom, mióta az aranyszőrű báránynak hírét hallottam. Nézd csak ezt a ládácskát, tele van színarannyal. Add nekem a bárányt!
– Nem adhatom, felséges királykisasszony. Az aranya s a világ minden kincse mind hiábavaló. De ha egyszer megcsókolna, Isten engem úgy segéljen, mindjárt magának adnám az aranyszőrű bárányt.
A királykisasszony egy kicsit gondolkozott, mert hátha verés lesz a vége, de aztán rájött, hogy az csak egy másik juhász esetében merülhet fel, mint lehetőség, ezért bizony megcsókolta emezt a juhászlegényt.
– No – mondta a királykisasszony –, most öld meg a bárányt, nekem csak az aranygyapjas bőre kell. Megölte a juhász a bárányt. Egy másik juhász azért nem ölt meg senkit, bár önmagára vonatkoztatva a mai napig folyvást valamiféle karaktergyilkosságot emleget…
Hej, örült a burkus király! Alig várta a reggelt, ment Mátyás királyhoz, vitte a bárány bőrét.
– Ihol, itt az aranyszőrű bárány bőre, most hadd lássuk, vajon megmondja-e a juhász az igazat?
Eközben a juhász is fölkelt, s szörnyű búnak eredt szegény feje. Szidta magát, mint a bokrot. Szóról szóra úgy, mint egy másik juhász a kormányt.
Amint ment a pusztán, talált egy ürgelyukat, abba beleszúrja a botját, rátette a kalapját, aztán egy kicsit hátrált, s mintha az a bot lett volna Mátyás király, szép csöndesen, alázatosan ment feléje, s köszöntötte. Egy másik juhász természetesen egy – a magyar miniszterelnököt formázó – papírbábun gyakorolt volna, amiből ki tudja, mi okból, de tartott egyet otthon. Csakhogy azt az egyik internetes tarhálása közben a szimpatizánsai között már kisorsolta.
– Adjon isten jó reggelt, felséges királyom! – hajbókolt a földbe szúrt botnak a mesebeli juhászlegény, és mindjárt válaszolt is magának:
– Adjon isten neked is, juhászlegény! Mi újság a tanyán?
– Ott bizony nagy baj van, felséges királyom. Elveszett az aranyszőrű bárány.
…vagy a kampánytámogatás összege, feltéve, ha egy másik juhászról lett volna szó.
– Nem igaz, kutya teremtette, mert akkor a többi is elveszett volna!
Kihúzta az ürgelyukból a botját nagy búsan, s mondta magában: “Nem sül el a hazugság, jobb, ha megmondom az igazat.” – ez természetesen egy másik juhásznál nem lett volna opció.
Ment tovább, s megint talált egy ürgelyukat, és úgy járt el, mint legelébb.
– Szerencsés jó reggelt, felséges királyom!
– Adjon isten, juhászlegény! Hát mi újság a tanyán?
– Nagy a baj, felséges királyom. Az aranyszőrű bárány beleesett a kútba, s odadöglött.
Egy másik juhásznál a parlamentbe való bejutás esett kútba, de most maradjunk a mesénél.
– Nem igaz, kutya teremtette, mert akkor a többi is beleesett volna!
– Így nem jó – dörmögött magában a juhász. Kihúzta botját az ürgelyukból, szemére csapta a kalapját, s ballagott nagy búsan Budavára felé.
Egyszerre határozta magát, valami furcsa dolog jutott az eszébe, ami egyébként egy másik juhásznál rendszeresen előfordul. Most már nem búsult, felvidult az arca, s úgy ment fel Budavárába a király színe elé.
Mátyás király éppen az asztalnál ült, ott ült a burkus király is, és ott ült a burkus király leánya is. Már előre örült a burkus király, hogy övé lesz az ország fele, mert a juhász bizonyosan nagyot hazudik. Egy másik juhászt jobban ismert emennél, és hát általánosított.
– Hozott isten, juhászlegény! Mi újság a tanyán?
– Ott bizony nincs egyéb, felséges királyom, csak az aranyszőrű bárányt elcseréltem egy fekete bárányért.
Egy másik juhász ugyanezt nem egy fekete bárányért, hanem fehér özvegyért cserélte volna el, ami füves körökben egy jól ismert cannabis-variáns.
– Miféle fekete bárányért? – hüledezett Mátyás király, mert ő a mesebeli juhásszal beszélt.
– Hej, felséges királyom, szebb az a bárány az aranyszőrűnél.
– Hozd be hát azonnal!
– Nem kell azt behozni, felséges királyom, ott ül az asztalnál – s rámutatott a burkus királykisasszonyra.
Egy másik juhász bezzeg mindenkire mutogatott volna, ahogy mindig, amikor el akarja magától hárítani a felelősséget.
Nagyot kiáltott örömében Mátyás király:
– Jól van, fiam, csakhogy az igazat mondtad, legyen a tiéd, amit nyertem igaz szavadért! – így ért véget a történet.
És ha egy másik juhásznak pontosan ezt mondta volna az uralkodó?
Na, az lenne csak az igazi dajkamese!
Szerző:
Ráth Orsolya
The post Ráth Orsolya: Parabola Mátyás királyról és a juhászokról, akik tanyán élnek és nem rózsadombi luxusingatlanban appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
