Raniero Cantalamessa bíboros spanyol díjban részesül a katolikus kultúra terjesztéséért

Január 22-én online ceremónia keretében adják át az Ángel Herrera bíborosról elnevezett díjat a „katolikus kultúra terjesztéséért” a Pápai Ház prédikátorának, Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetesnek, akit Ferenc pápa november 28-án kreált bíborossá.

A Hitterjesztők Katolikus Szövetsége által előterjesztett és a San Pablo Egyetemi Alapítványon keresztül kiosztott díj elismeri a kapucinus szerzetest, aki kiemelkedő szolgálatot végzett a Római Kúria adventi és nagyböjti elmélkedései, valamint lelkigyakorlatai során, amelyeket a mindenkori pápa jelenlétében tartott. „Az évek során végzett nagy feladatának elismeréseként, amelynek keretében kiemelte Isten Igéjének fontosságát, előmozdította a keresztények egységét, és kemény munkát végzett a vallások közötti párbeszéd érdekében” – hangzik a díj indoklása.

Szent II. János Pál 1980-ban nevezte ki Raniero Cantalamessát a Pápai Ház prédikátorává, ezt a feladatot hagyományosan mindig egy kapucinus szerzetesre bízzák. Ezt a megbízatását XVI. Benedek és Ferenc pápa alatt is megtartotta. Június 23-án ünnepelte kinevezésének negyvenedik évfordulóját.

Raniero Cantalamessát 1958-ban szentelték pappá. Teológiai diplomáját a svájci Fribourgban szerezte. A kapucinus az őskereszténység történetének professzora és a milánói Szent Szív Katolikus Egyetem vallástudományi tanszékének igazgatója, egyben egyik alapítója is volt. 1979-ben abbahagyta az egyetemi oktatást, hogy idejét teljesen az Ige szolgálatának szentelje. Az évek során a szerzetes számos nemzetközi eseményen vett részt, több díjban is részesült, és 25 nyelvre lefordították a spiritualitásról szóló könyveit. 2009 óta a cittaducalei Irgalmas Szeretet remeteségben él, a közép-olaszországi Rieti közelében, ahol egy klauzúrás apácákból álló kis közösség szolgálatában áll.

Hírdetés

A spanyolországi San Pablo Egyetemi Alapítvány Ángel Herrera-díját olyan személyeknek, intézményeknek és vállalatoknak az elismeréseként osztják ki, akik kiemelkedő munkát végeztek a társadalom javáért.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »