1982-ben történt Havannában: az egyik magyar kocsijára rálőttek, mégpedig Fidel Castro testőrsége.
Az illető éppen haladt valahová, közben megjelent Fidel, aki mindig kemény testőri csapattal járt, 5-6 kocsi ment konvojban. A magyar elkövette azt a hibát, hogy nem reagált azonnal a szirénázásra, s nem húzódott azonnal félre. Pár másodpercet késett, majd persze félrehúzott, de emiatt a konvoj első kocsijának egyik ablakából rálőtt egy testőr. Az se érdekelte, hogy a kocsinak diplomata rendszáma van.
Persze a testőr profi volt, azaz úgy lőtt, hogy ember ne sérüljön meg, tulajdonképpen a baloldali első kerékbe és a motorháztetőbe lőtt.
Ilyen esetekben persze a nagykövet feladata volt reagálni, sőt, csak ő reagálhatott. Szemben a mai rendszerrel, a kommunista rendszerben a nagykövet tényleg minden kiküldött főnöke volt, még azoknak is, akik nem tartoztak alá munkaügyi értelemben. A korabeli rend szerint a kiküldöttek 3 nagy csoportra oszlottak:
- „külügyesek” – ezek hivatásos diplomaták, diplomata rangú egyéb kiküldöttek, s diplomata rang nélküli diplomáciai kisegítő személyzet voltak, akiket a Külügy nevezett ki, vagy egymagában vagy más szervvel konzultálva (pl. katonai atasé, őt a Külügy nevezte ki, de csak a Honvédelmi Minisztérium egyetértésével): ezek felett a nagykövetnek munkaadói jogai is voltak, azaz pl. az illetőt hazaküldhette, leválthatta, büntethette,
- „külkeresek” – ezek vagy diplomata rangúak vagy diplomata rang nélküliek voltak (ez utóbbiak úgynevezett „szolgálati” útlevelet kaptak, mely többet ért a magánútlevélnél, de kevesebbet a diplomatánál): itt a nagykövet csak a helyi hatóságokkal szemben járhatott el, ha kellett, de az ilyeneket pl. nem válthatta le, mert őket Budapestről a külker miniszter nevezte ki, nem a Külügy,
- „szakértők” – alapvetően magánszemélyek, akik az adott országban munkát vállaltak, a későkádári rendszerben ilyen munkavállalás lehetséges volt egy erre szakosodott állami szerv, a Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda – de mindenki „Teszkó” néven emlegette, a szerv angolnyelvű rövidítéséből (International Technical and Scientific Cooperation Bureau, röviden Technical and Scientific Cooperation) – segítségével, sőt egyes kiemelt cégek megkapták a jogot, hogy embereket küldjenek külföldre dolgozni a Teszkó közvetítése nélkül, Kubában pl. az Ikarusznak voltak ilyen, nem a Teszkón keresztül kiküldött dolgozói.
Elvileg létezett egy negyedik csoport is, a teljesen magánemberek, akik önállóan mentek külföldre dolgozni, teljesen magánúton. Ezt a magyar állam azonban szinte sose engedte, kivételt csak az oktatási-kulturális szférában lehetett elérni, ahhoz is jó kapcsolatok kellettek: lásd pl. külföldi egyetemek által meghívott vendégtanárok a magyar hatóságok közvetítése nélkül.
A lényeg: ha baj akadt a kubai hatóságokkal, akkor mindenképpen a nagykövet volt illetékes, akkor is, ha nem közvetlen alá tartozó kiküldöttekről van szó.
A meglőtt kocsijú ember is ez a kategória volt. Persze tudta a rendet: személyesen nem léphet, így jelentette az ügyet a nagykövetnek.
A nagykövet meg hivatalosan nem akart tenni semmit. Ez ugyanis az az időszak volt, amikor a kubai vezetés éppen nagyon haragudott Kádárra amiatt, hogy Magyarország belépett a Nemzetközi Valutaalapba. A nagykövet persze informálisan tapogatózott, de azt a reakciót kaphatta, hogy nem alkalmas az időpont az egyébként is meglévő feszültség miatt az ügy megvitatására. Meg eleve, a lövést nem valami eltévedt kubai rendőr adta le, akiből bűnbakot lehetne csinálni, majd lezárni az ügyet, hanem a kubal Állambiztonság legbelsőbb körének, a Testőrségnek egy tagja. Ez egy rettegett szervezet, egyetlen feladata a Castro-fivérek védelme volt, s maximálisan fanatikus emberekből állt: a kubai rendszer azt az egyébként ókori módszert találta ki, hogy a jövendő testőröket árvaházakban toborozza, így elérhető volt, hogy a testőrök egyetlen lojalitása a főhatalom felé legyen.
Végül a nagykövet Budapesthez fordult, mi a teendő. Aztán jött is válasz: tessék a nagykövetség pénzéből kijavítani az érintett ember kocsiját, s nem csinálni semmit.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
