Az október 27-én aláírt és 28-án közzétett Disegnare nuove mappe di speranza (Rajzoljuk meg a remény új térképeit) kezdetű pápai dokumentum a Gravissimum educationis zsinati nyilatkozat 60. évfordulója alkalmából jelent meg. Apostoli levelében XIV. Leó pápa megerősíti és kibővíti a korábbi nyilatkozat elképzeléseit, azokat a jelenkor kihívásaira alkalmazva.
A több millió gyermekre gondolva, akik még mindig nem jutnak hozzá az alapvető oktatáshoz, és azokra a nevelési válságokra, amelyeket a háború, a migráció, az egyenlőtlenség és a szegénység okoz, a pápa felteszi a kérdést: hogyan reagálhat ma a keresztény nevelés ezekre a problémákra?
A Gravissimum educationis zsinati nyilatkozat 60. évfordulója alkalmából kiadott Rajzoljuk meg a remény új térképeit kezdetű apostoli levelében megjegyzi, hogy a Gravissimum educationis meglátásai továbbra is időszerűek a mai széttöredezett és digitalizált környezetben, és továbbra is arra inspirálja a nevelés közösségeit, hogy hidakat építsenek és kreatív módon polgári és szakmai képzést nyújtsanak. Ez az irány, amelyet először a II. Vatikáni Zsinat jelölt ki, a tevékenységek és a karizmák gazdag tárházát teremtette meg, amelyek továbbra is lelki és pedagógiai kincset jelentenek az Egyház számára.
Nevelői karizmák mint élő válaszok
A levél hangsúlyozza, hogy
Felidézve Szent Ágoston tanítását az igazi nevelőről, aki felébreszti az igazság és a szabadság iránti vágyat, a pápa áttekinti azt a hagyományt, amely a szerzetesi közösségektől a koldulórendeken át a Ratio studiorumig (a jezsuita iskolák 1599-ben bevezetett, hosszú időn át érvényes tanulmányi szabályzata – a szerk.) terjed, ahol a skolasztikus gondolkodás találkozott a Szent Ignác-i lelkiséggel. Felidézi olyan nevelők szerepét, mint Kalazanci Szent József, De La Salle Szent János, Szent Marcellin Joseph Benoît Champagnat és Bosco Szent János, akik mindannyian sajátos nevelési módszereket fejlesztettek ki a szegények és a peremre szorultak szolgálatában. Kiemeli a szerzetesnők és világi nők – köztük Vicenta María López y Vicuña, Cabrini Szent Franciska, Bakhita Szent Jozefina, Maria Montessori, Katharine Drexel és Szent Elizabeth Ann Seton – úttörő tanúságtételét is, akik kiterjesztették a lányok, a migránsok és a hátrányos helyzetűek oktatáshoz való hozzáférését.
A nevelés mint közös küldetés
XIV. Leó pápa hangsúlyozza, hogy
Emlékeztet Szent John Henry Newmanre– aki Aquinói Szent Tamás mellett a nevelés társvédőszentje lett – mint a mély emberséggel átszőtt intellektuális szigor modelljére.
A pápa ösztönöz a nevelési környezet megújítására az empátia és a nyitottság révén, ragaszkodva ahhoz, hogy a nevelésnek az egész embert kell formálnia, a tudást a szívvel és a megkülönböztető képességgel integrálva. A katolikus iskolák és egyetemek ezért legyenek olyan helyek, ahol a kérdésfeltevést vezetik és támogatják, nem pedig elnyomják.
– teszi hozzá Leó pápa.
Az emberi személy a középpontban
Az apostoli levél megerősíti VI. Pál figyelmeztetését, miszerint a nevelést nem szabad funkcionális képzésre vagy gazdasági termelékenységre redukálni. XIV. Leó pápa szerint a nevelésnek az emberi méltóságot és a közjót kell szolgálnia. Egy személyt nem lehet mérhető készségek halmazához vagy kiszámítható digitális profilhoz kötni, hanem egyedi, arccal, történettel és hivatással rendelkező egyénként kell felismerni.
A bizalom helyreállítása a konfliktusok közepette
Nosztalgiázás nélkül a pápa határozottan a jelenben helyezi el gondolatait. Az állócsillagok képével írja le a nevelést irányító elveket, és hangsúlyozza, hogy az igazság a szeretetközösségben fedezhető fel, a szabadság felelősséget von maga után, a hatalmat pedig szolgálatként kell gyakorolni, valamint megerősíti, hogy nem szabad falakat építeni, az embereket a globalitásra, valamint az egyének és népek közötti harmóniára kell nevelni.
A hit, a kultúra és az élet összefonódása
XIV. Leó pápa a perui chiclayói egyházmegyében töltött éveire emlékezve a nevelésről mint a fokozatos növekedés útjáról elmélkedik, amely odaadáson és kitartáson alapul. A katolikus iskolákat olyan közösségekként mutatja be, ahol a hit, a kultúra és az élet harmonikusan egyesül.
A technikai korszerűsítések önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy lépést tartsunk a kor kihívásaival: a megkülönböztetés képességére mindig szükségünk van:
A katolikus iskolákban a hit, a kultúra és az élet összefonódik, a keresztény látásmód minden tantárgyat és minden interakciót áthat.
Ezért a tanárképzés tudományos, pedagógiai, kulturális és lelki értelemben is kulcsfontosságú.
A család a nevelés elsődleges helye
A pápa megerősíti, hogy a család továbbra is a nevelés első és alapvető helyszíne. Más intézmények segíthetik, de soha nem helyettesíthetik. A családok, az iskolák és a tágabb közösség közötti együttműködés elengedhetetlen, amely a meghallgatáson, a közös felelősségvállaláson és a kölcsönös bizalmon alapul.
A pápa a plébániai és egyházmegyei iskolák, egyetemek, szakmai intézetek, mozgalmak, valamint a digitális és lelkipásztori kezdeményezések közötti fokozottabb együttműködésre ösztönöz. Megjegyzi, hogy a módszerek vagy struktúrák közötti különbségeket erőforrásoknak, nem pedig akadályoknak kell tekinteni, amelyek hozzájárulnak egy koherens és gyümölcsöző egészhez. A jövő az együttműködés növekedését és a célok egységét igényli – mutat rá apostoli levelében XIV. Leó.
A társadalmi és környezeti igazságosság összekapcsolása
A dokumentumban hangsúlyozza, hogy
Ily módon a katolikus nevelés egy átfogó humanizmust szolgál, amely válaszolni tud korunk sürgető kérdéseire egy konfliktusok és erőszak által megsebzett világban.
Ezt a küldetést Leó pápa összeköti a társadalmi és a környezeti igazságosság összekapcsolásának szükségességével, emlékeztetve arra, hogy amikor a Föld szenved, a szegények szenvednek a legtöbbet. A neveléssorán tehát olyan lelkiismeretet kell kibontakoztatni, amely képes a helyes, nem pedig csupán az előnyös választására és a fenntartható és egyszerű életmód előmozdítására.
Technológia az emberiség szolgálatában
A II. Vatikáni Zsinat tanítására hivatkozva XIV. Leó pápa óva int attól, hogy a nevelést a piaci logikának vagy a pénzügyi érdekeknek rendeljük alá. Felszólít a technológia felelősségteljes használatára, amelynek gazdagítania kell a tanulást, nem pedig gyengítenie a kapcsolatokat vagy a közösségi életet. Óva int továbbá a pusztán technikai hatékonyság előtérbe helyezésétől, amelyből hiányzik a lélek, valamint a szabványosított tudástól is, amely elszegényíti az emberi szellemet. Megjegyzi, hogy
A mesterséges intelligencia és a digitális környezet használatát az etikai reflexió és az emberi méltóság, az igazságosság és a munka értékének figyelembevétele kell, hogy vezérelje.
A találkozás kultúrája felé
Ferenc pápa és a Globális nevelési egyezmény örökségére építve XIV. Leó pápa három prioritást határoz meg.
Az első a belső élettel kapcsolatos: a fiatalok mélységet igényelnek; terekre van szükségük a csendhez, a megkülönböztetéshez, valamint a lelkiismeretükkel és az Istennel való párbeszédhez.
A második egy humánus digitális kultúra kialakítása: a technológia és a mesterséges intelligencia bölcs használatára nevelünk, az embert az algoritmus elé helyezve, és harmonizálva egymással a technikai, érzelmi, társadalmi, spirituális és ökológiai intelligenciát.
A harmadik az új nemzedékek nevelése a béke, a párbeszéd és a megbékélés útján, ahol a „boldogok a béketeremtők” (Mt 5,9) válik a tanulás módszerévé és tartalmává.
Bátran és nagylelkűen kell szembenézni a kihívásokkal
A levél végén Leó pápa arra kéri a pedagógusokat, hogy gyógyító nyelvet használjanak, legyen nyitott és megkülönböztető szívük, bátran és nagylelkűen nézzenek szembe a mai kihívásokkal. A pápa elismeri a jelen valódi nehézségeit: a túlzott digitalizáció okozta széttöredezett figyelmet, a törékeny kapcsolatokat, a társadalmi bizonytalanságot és az egyenlőtlenséget, mely fenyegetésekkel szemben a befogadás és az evangéliumi ingyenesség szellemét sürgeti, amely az igazságosság és a szolidaritás konkrét cselekedeteiben nyilvánul meg.
– figyelmeztet végül Leó pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


