Április 14-én, nagyhétfőn Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök vezetésével, a Sant’Egidio közösség szervezésében ökumenikus imádságot tartottak Budapesten, a Gát utcai Kaníziusz Szent Péter-templomban korunk vértanúiért.
A szertartáson részt vett és könyörgéssel szolgált Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, Szabó Ferenc református lelkész, Dmitro Szidorenko ukrán ortodox pap, valamint Teréz anya budapesti nővérei. A Sant’Egidio római ikonfestő műhelyében készült Új vértanúk ikonja mellett idén ott volt az oltárnál egy fiú fényképe is, akihez személyes kötődés fűzi a közösség tagjait, mert a testvérük volt: egy kongói fiatalember, Floribert Bwana Chui, akit hamarosan Rómában boldoggá avatnak.
A Sant’Egidio évről évre megemlékezik azokról a keresztényekről, akik a közelmúltban életüket adták az evangéliumért négy földrészen. Katolikus, ortodox és protestáns férfiak és nők, akik a vértanúságban megélték az Egyház láthatatlan egységét. Ők azok, akik a „nagy szorongattatásból jöttek”: háborúk, üldöztetés, elnyomás, járványok során adták életüket, mert nem akartak hallgatni a kísértő szavára: „Mentsd meg magad!”, hanem másokat akartak megmenteni.
Az ortodox dallamvilágot idéző énekek, a mártírok felsorolása, a gyertyagyújtás, a könyörgések után újra és újra felcsendülő Kyrie eleison komoly, ünnepélyes légkört teremt az imádságos elmélyülésnek, megerősíti a résztvevőkben a vágyat a tanúságtevők rendíthetetlen hitében való osztozásra és az együttérzést a szenvedő régiók népeivel.
Szőke Péter, a Sant’Egidio budapesti és regionális felelőse köszöntötte az egybegyűlteket a Gát utcai templomban, ahol Budapest ostromának idején Ikvay László plébános bátran adott menedéket az altemplomban üldözötteknek. A háború után a kommunista rendszer őt is bebörtönözte, csaknem vértanúvá tette. Évtizedekkel később a templom ismét menedékül szolgált, amikor a Sant’Egidio közösség 2015-ben és 2022-ben átmenetileg befogadott háború elől menekülő embereket.
Szőke Péter elmondta, az idei imádságot még különlegesebbé teszi egy olyan vértanú emlékezete, aki a közösség tagja volt. Floribert Bwana Chui a Kongói Demokratikus Köztársaság Kivu tartományában élt. A közösségben utcagyerekekkel foglalkozott; vámtiszt volt a ruandai határon. Egy alkalommal csempészek kínáltak neki több ezer dollárt, hogy átengedjen egy romlott élelmiszerszállítmányt. Ő ellenállt: „Krisztusban élek-e, vagy sem? Jobb meghalni, mint elfogadni azt a pénzt.” 2007. július 7-én a csempészek megkínozták és megölték Goma városában. Ott avatták volna boldoggá, de újra véres harcok lángoltak fel, ezért június 15-én Rómában tartják a szertartást.
Izajás könyvéből hangzott el az Úr szenvedő szolgájáról szóló énekfüzér első éneke: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik…” Martos Levente Balázs püspök a szentírási szakaszhoz fűzött elmélkedésében megerősítette a nagyheti meghívást, hogy tekintetünket Jézus Krisztusra szegezzük, aki nem kímélte az életét, hanem halálra adta, hogy megmentsen minket a haláltól. Ezen a héten ránk adja a köntösét, új ruhába, új életbe öltöztet minket, amit senki el nem vehet tőlünk.
Izajás könyvében Isten büszkén mutatja be küldöttét, akiben kedve telik, mint egy büszke édesapa. Tudjuk, hogy a szeretett fiúnak meg kell halnia, eszünkbe jut a gonosz szőlőművesek példabeszéde, ahol a gazda reméli, hogy a fiát talán megkímélik, de nem ez történik, a szeretett fiúnak is meg kell halnia. A négy énekben fokozódik az ellentét a világ kegyetlenségével, és végül az áldozat következik. A felolvasott szakasz azonban arról is szól, hogy Isten, aki a küldöttét a világba küldi, ezzel a gesztussal új életet teremt, új helyet ad a szorongató világban. Az az Isten szólal meg, aki megteremtette az eget, kifeszítette mint egy sátrat, hogy legyen hol laknunk, legyen szabadságunk. Amikor valaki a másik, az Isten küldöttei ellen fordul, akkor nemet mond a szeretet szabadságára, az élet ajándékára.
Órigenészt, a harmadik században élt kiemelkedő keresztény gondolkodót idézte Martos Levente Balázs püspök. Vértanúságra való buzdítás – számunkra megdöbbentő a művének címe, mi korlátok közé szorított keresztény életünkben menekülünk attól, ami nehéz. Azt tanítja: „A vértanúság a keresztségből fakad”. Ezt abból vezeti le, hogy Jézus megkérdezi Jakabot és Jánost, készek-e kiinni a kelyhet, amelyből ő iszik, készek-e megkeresztelkedni azzal a keresztséggel, amivel ő. A kehely az Atya kelyhe, amit a Getszemáni kertben az Atya kezéből elfogad.
Azt állítja: a halál mindenkire vár, de aki Krisztus kelyhét issza, az kiemelt, szent módon, Istennek kedves módon adja oda életét.
A püspök ezekkel a gondolatokkal elvezetett a szentírási szakasztól azokhoz, akikre az imádságban emlékeztek, akiknek az életét átjárta a vértanúság. A húsvétra készülve szemléljük Jézus odaadott életét, és szemléljük azok tanúságtételét is, akik napjainkban meghalnak Krisztusért – kérte. Köszönöm, hogy a jelenlétetekkel arra hívtok engem és az egész világot, hogy értse meg a keresztények tanúságtételét. Hogy ne tartsa természetes, köznapi dolognak, hogy oly sokan igazságtalanságban hányódnak és áldozatul esnek.
– zárta elmélkedését Martos Levente Balázs.
A homília után ünnepélyes, megrendítő felsorolás következett: földrészenként felolvasták azoknak a nevét, akik az elmúlt évtizedekben életüket adták az evangéliumért, illetve azokét, akik az elmúlt évben szenvedtek vértanúságot, adták életüket hitükért és a szegényekért. Évről évre megrendítő végighallgatni a sok nevet, történetet. Olyan emberek történetét, akik életüket ajándékként adták oda másoknak, másokért, és akiknek az evangéliumi élete botrány volt mások szemében, olyannyira, hogy nem tűrték meg őket maguk között, mint Christian de Chergé testvért és a tibhirine-i Notre Dame-kolostor trappista szerzeteseit; a dél-afrikai Boldog Benedict Daswa családapát; a pakisztáni Shahbaz Bhattit, aki a béke és a muszlimok, keresztények és más vallási kisebbségek közötti testvériség bátor és szelíd tanúja volt.
Az elmúlt év mártírjai közt megemlékeztek mások mellett Paul Khwi Shane Aung atyáról, akit 2024. április 12-én Mianmarban, a Kacsin állambeli Mohnyinban, a Szent Patrik-templomban szentmise bemutatása közben öltek meg; a pakisztáni 63 éves keresztényről, Nazir Masih-ról, akit káromlással vádoltak, és 2024. május 25-én meglincseltek, ezt követően június 3-án a rawalpindi kórházban halt meg. Imádkoztak a két héttel ezelőtt, március 31-én Haitin a fegyveres bandák által meggyilkolt Evanette Onezaire és Jeanne Voltaire szerzetesnővérekért, akik a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz Kis Nővérei Kongregáció tagjai voltak. Nigériában Sylvester Okechukwu atyát, a Kaduna államban található Tachira település Szűz Mária-templomának plébánosát 2025. március 4-én rabolták el plébániájáról. Brutálisan megkínzott holttestét másnap, hamvazószerdán találták meg. Vele együtt emlékeztek Nigéria, Kamerun, Szudán, a Dél-afrikai Köztársaság, Burkina Faso és több más afrikai ország mártírjaira.
A Sant’Egidio közösségnek több földrészen is vannak vértanúi, mint a salvadori William Quijano, aki szegény gyerekekkel foglalkozott, de ezt a maranak nevezett bűnbandák nem tűrték. Szintén a közösség tagjai voltak az Észak-Mozambikban, Mbau település megtámadásakor iszlamista milíciák által meggyilkolt fiatalok: Adelino, João, Silva, Pedro, Eduardo, Remigio, Manuel, Rafael, Clemencia.
A nevek, történetek felsorolása közben gyertyát gyújtottak az áldozatokért, és minden kontinens szenvedéseinek felsorolása után könyörgést mondtak az ökumenikus résztvevők és a Szeretet Misszionáriusainak egyik nővére.
Állva fogadták a földrészek keresztjeit, miközben fohászkodtak, hogy a feltámadás fénye ragyogja be a világ minden táját. Ukrán és magyar nyelven hangzott el a könyörgések végén a Miatyánk imádsága.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
