Rács mögött marad a Tupý-gyilkosság gyanúsítottja

Rács mögött marad a Tupý-gyilkosság gyanúsítottja

Rács mögött marad a Tupý-gyilkosság gyanúsítottja Mészáros Richárd2023. 06. 10., szo – 09:32

A Pozsonyi I. Járásbíróság pénteken úgy döntött, Adam Puškár ügyvéd, akit Daniel Tupý egyetemista meggyilkolásával gyanúsítanak, továbbra is vizsgálati fogságban marad. A döntés nem jogerős.

Hírdetés

Puškárt március végén tartóztatták le, a Pozsonyi V. Járásbíróság azonnali hatállyal előzetes letartóztatásba küldte azzal az indoklással, hogy szabadlábon befolyásolhatná a tanúkat, és az sem kizárt, hogy megszökne. A bíróság szerint kétség nem fér hozzá, hogy a gyanúsított próbálta kerülni az igazságszolgáltatást. Például nem akarta átvenni a civil ruhás rendőröktől a beidézést, mondván, nem hiszi el nekik, hogy rendőrök. Az ügyvéd azzal mentegetőzött, nem szokás ilyen módon kézbesíteni a beidézést.

Puškárról az is kiderült, hogy a múltban aktívan érdeklődött az iránt, ki mit vallott a Tupý-gyilkosság kapcsán. Néhány, a gyilkosságban érintett személy ügyvédje is volt, nyilván azzal a céllal, hogy a keze ügyében kerüljön a nyomozati akta és kapcsolatba léphessen azokkal a személyekkel, akiknek kihallgatását tervezték a hatóságok.

Daniel Tupýt 18 évvel ezelőtt, 2005. november 4-én este gyilkolták meg a pozsonyi Tyrš-rakparton. A támadást neonácik tetteként könyvelték el, azonban az akkori gyanúsítottakat felmentették a vádak alól. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) végül idén március 21-én váratlanul 8 személyt vett őrizetbe az ügy kapcsán, akik közül végül Adam Puškár ügyvéd ellen indult eljárás. A gyilkosság egyik szemtanújának vallomás szerint, Puškár volt az, aki Tupýt többször késsel megszúrta, majd a kést a Dunába dobta.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »