Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
Felfortyant az atlantista fősodor sajtó, mert Putyin orosz elnök a Financial Timesnak a G20-ak legutóbbi értekezletén adott interjújában többek között elavultnak minősítette az úgynevezett „liberalizmust”.
Az oligarchia mélyütést kapott.
Valószínűleg maga Putyin sem gondolja komolyan, hogy az úgynevezett „liberalizmus” elavult lenne, ő maga annak idején a kommunizmust szolgálta, amely valóban elavult, noha Marxot maga Jean-Claude Juncker is dicsőíti.
Kínában pedig ma is „érvényesnek” hirdetik a kommunizmust.
Elavultságról azonban a kommunizmus esetében is csak megszorításokkal beszélhetünk, az úgynevezett „liberalizmus” esetében pedig valószínűleg egyáltalán nem.
Ami ugyanis nem létezik, az elavult sem lehet.
Noha az úgynevezett „liberalizmusról” több könyvtárt megtöltő irodalmat kotlottak, doktori címeket szereztek zápult elméjű „értelmiségiek”, globális hálózatot szőttek e szellemi förmedvény elterjesztésére, mégis, az úgynevezett „liberalizmus” soha nem tudott a filozófia szintjére emelkedni.
Valószínűleg a pártideológia nívóját sem érte el.
Megrekedt a pártpropaganda szintjén az úgynevezett „liberalizmus”, igaz, annak – sajnos – rendkívül hatásos volt. Százmilliók agyát rombolta, társadalmakat tett tönkre, családokat zilált szét, egzisztenciákat taposott sárba, tömegek életét oltotta ki.
Hazánkba 1989-ben tette be lábát az elmebetegségnek ez a fajtája.
Egy főliberális akkor jelentette ki, hogy a Magyar Szent Korona nem más, mint egy micisapka. Pár évvel később másvalaki bejelentette, hogy a magyar kultúra a bőgatya és a fütyülős barack…
Aztán jött a „tetemcafat” – ez a Szent Jobb liberális elnevezése volt.
Egyértelmű lett, hogy az úgynevezett „liberalizmus” a földkerekségnek ezen a táján a hungarofóbiával kollerál – mégis sikerült divatba hozni egy ideig. Ha egy katona egyenruhában szállt villamosra, gúnyolódásnak lett kitéve, hiszen ő a magyarok hazáját védi.
Micsoda nacionalizmus…
Elérkezett azonban 2004 augusztusa, amikor Medgyessy Péter hatalmon lévő miniszterelnök a Népszabadságban jelentette be, hogy „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”. És belebukott. Nem az SZDSZ, hanem Medgyessy.
Ettől kezdve a „liberalizmus” némi átfedésbe került a korrupcióval – idehaza.
És az ma is, annak ellenére, hogy a választó tömeg 2010-ben kitakarította a parlamentből a korrupcióval – Medgyessy szerint – teli SZDSZ-t, az úgynevezett „liberalizmusnak” hőbörgő honi hirdető garnitúráját.
Szégyenletes címke lett a „liberális”.
Nem véletlen, hogy 2014-ben a tengerentúlról kellett „átszólni” egy szélsőbaloldali táncművésznek, hogy pártlistáján juttassa be a magyar törvényhozásba a liberális áladjunktust: ne kelljen tengerentúli pénzből eltartani, állják javadalmazását a magyar adófizetők.
Az elavult pártpropaganda azonban ma is képernyőt kap.
Izzad, erőlködik a kozmopolita struktúra médiája: hátha sikerül messiássá fényezni egy celebet, egyelőre azonban nincs attraktív figura. Ám a pénz ömlik, „kitömik” vele az NGO-hálót, az ördög nem alszik.
Putyinnak tehát nem volt igaza.
Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus. E cikk írásának pillanatában a bolygón 7 milliárd 339 millió 377 ezer 643 ember él. Ezen teremtményeknek az agyát az úgynevezett „liberalizmussal” akarják megtölteni.
Ezt akarták a kommunisták is a kommunizmussal.
És sikereket értek el, hiszen noha a Kínai Kommunista Párt vezetői már aligha hisznek Marx rögeszméjében – bár a televíziós nyilatkozatokban „érvényesnek tartják” azt –, az Európai Uniós isiászos volt elnöke azonban őszintén rajong a nagy tanért.
Az úgynevezett „liberalizmus” még beláthatatlan ideig rombolni fog.
Magát az úgynevezett „liberalizmust” nem lehet lerombolni, hiszen az maga a rombolás, és épp ezért nem lehet elavult, ahogy – bár évezredek óta pusztít – nem lehet elavult az élősködni akarás, a manipulálás, a leigázó indulat…
A hazugságpolitika.
Kovács G. Tibor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
