Vlagyimir Putyinnal forgatott az amerikai filmipar egyik régimotoros nagyágyúja: Oliver Stone Fidel Castro (Commandante, 2003) és Hugo Chávez után (South of the Border, 2009) most az orosz elnök közremûködésével készítette el legújabb, négy részes dokumentumfilm-sorozatát, A Putyin-interjúk címmel – adta hírül a The Guardian.
A rendezõ még 2014 novemberében, az orosz RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjújában beszélt terveirõl. Mint kiemelte, nem nagyjátékfilmben gondolkodik, hanem interjút készítene Vlagyimir Putyinnal. “Nem áll szándékomban mozit forgatni az elnökrõl; sokkal inkább interjút szeretnék készíteni vele, õ ugyanis az amerikaiak által ismeretlen nézõpontot képvisel” – mondta Stone, az Oscar-díjas rendezõ, akinek olyan mozikat köszönhetünk mint a Szakasz, a Született Július 4-én, a Tõzsdecápák, vagy éppen a Született Gyilkosok, de többek között az Al Pacino fõszereplésével készült az A Sebhelyesarcú forgatókönyvét is õ jegyzi; nem mellesleg elismert vietnami veterán hírében áll.
„Verték már meg valaha?”
Teszi fel a kérdést Vlagyimir Putyin Oliver Stone-nak a rendezõ négy órás dokumentum-, azaz egyfajta interjúfilmjének végén, mely kifejezetten az orosz elnököt veszi górcsõ alá. A filmes válasza igen volt, mire a politikus hozzátette: „akkor bizonyára nem jelent majd újdonságot, ha szenvedni fog a tetteiért”, ezt követõen pedig kivonult a helyiségbõl, melyet a Sixtus-kápolna, illetve a Donald Trump lakberendezõje által fantáziált lázálmok bizarr házasságának gyümölcseként jellemezhetnénk – olvasható a cikkben.
A Daily Beast egyenesen „az orosz elnökhöz fogalmazott, merõben felelõtlen szerelmes levélként” hivatkozik a New York Times által „hízelgõnek, bár kissé szkeptikusnak” vélt A Putyin-interjúk címû alkotásra, ami „ugyanúgy árulkodik Oliver Stone-ról, mint Vlagyimir Putyinról” – legalábbis a CNN szerint.
A Showtime produkció által Amerikában éppen a napokban vetített doku elsõ felében Putyin kijelenti, hogy neki bizony sosincsenek „rossz napjai”, õ ugyanis „nem nõ” – majd hozzáteszi: „a természet már csak ilyen”, ezzel senkit sem akar megbántani, holott éppen azt tette. Az ügy margóján az oroszok elsõ embere megjegyezte, hogy egy meleg férfi mellett sem szívesen zuhanyozna. „Nem akarnám provokálni, bár az is igaz, hogy a dzsudó mestere vagyok” – tréfálkozott az elnök egy olyan ország vezetõjeként, ahol gombamód szaporodik az LGBT-közösség tagjainak rovására elkövetett bántalmazások száma.
Stone elsõre furcsállható módon elengedi a füle mellett ezen megjegyzéseket, holott akár számon kérhetõ is lehetne azt illetõen, miért is nem csapott le az efféle félmondatokra. A kérdést fel is tették neki, mire így válaszolt: „nem az volt a feladatom”. A rendezõ egy lekerekített, teljes értékû portrét kívánt festeni korunk talán leglenyûgözõbb, ugyanazokkor legrémisztõbb politikai vezetõjérõl. Ha Putyin így gondolkodik a világról, akkor Stone ezt akarja tudatni velünk – nem megváltoztatni akarja az elnököt, hanem bemutatni.
Orgia a’la Dosztojevszkij
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az A Putyin-interjúk kapcsán eddig megjelent kritikák mindössze a sorozat felének fényében íródtak. A doku elsõ két része rokonszenves emberként állítja be az elnököt, valamint a Jelcin-kabinet vadnyugati korokat idézõ napjaiban való felbukkanását – mely érára Stone „az õrült kapitalizmus és alkoholizmus egyvelegeként, mintegy Dosztojevszkij-féle orgiára” hivatkozik.
Az interjúk csokra azonban az idõ múlásával egyre kritikusabb hangvételt vesz: a harmadik rész kezdetétõl Stone egyre csak az amerikai elnökválasztás meghackelését, az oligarchaság intézményét, illetve azt firtatja, mégis meddig szándékozik hatalmon maradni a politikus – mely kérdések hatására Putyin szfinx-szerû álarca bár repedezni látszik, az elnök feketeöves dzsudósként nyeri vissza lélekjelenlétét.
Természetesen mindenki hallani szeretné, mit mondhat Putyin Trump és Oroszország állítólagosan összehangolt informatikai támadásáról – de sajnálatosan nem sokat. Az elnök az efféle vádakat „ostobaságnak” nevezte, majd kifejtette: „mindig is imponált nekünk Trump elnökségének gondolata, és továbbra is szimpatizálunk vele, hiszen nyilvánosan bejelentette, hogy kész helyreállítani az amerikai-orosz kapcsolatokat” – mely véleménye szerint jó alapot szolgáltat a gazdasági együttmûködést, illetve a terrorizmus elleni harcot illetõen.
Stone itt már nem adja fel: „akkor miért bajlódott mégis a választás meghackelésével?”. Mielõtt Putyin válaszolna, még körmét piszkálva az ölébe bámul, majd közli: „mi aztán nem hackeltünk meg semmit”. Amerika elsõ számú lelkiismerete, vagyis az interjúkat készítõ direktor még ezt követõen is tesz egy utolsó próbálkozást, hogy felderítse Oroszország kibertámadási-potenciálját, ám az elnök egyetlen lépéssel sem hozza beljebb a filmest, arcán viszont – Stone elmondása szerint – olyan kifejezés fut át, „mintha csak róka sompolyogna ki a tyúkólból”.
Persze míg a jenki mozi egyik igazán régivágású fenegyerekének legújabb érdemei vitathatóak, ahhoz a tényhez kétség sem férhet, miszerint producer társának, Fernado Sulichinnek is hála az alkotópáros valami egészen nagyszerût alkotott. Stone-ék kezdetben az Edward Snowden-féle kiszivárogtatási ügy kapcsán találkoztak Putyinnal, akitõl Sulichin akkor is megkapta, amit csak akart – a szakember többek között azt is képes volt már elintézni pályafutása során, hogy a szaúdiak engedélyezzék Spike Lee-nek Malcolm X-rõl szóló filmje Mekka szent városában való felvételét, ahol azelõtt legfeljebb egy-egy doku készülhetett el, nagyjátékfilm még sosem.
Miután Sulichinnek Putyint is sikerült „az ujjai köré fonnia”, Stone két éven keresztül állította össze az anyagot: az orosz elnök több mint egy tucat alkalommal szánt idõt a filmes kérdéseire, mely beszélgetésekre zömükben ezév februárjában, az amerikai elnökválasztást követõen került sor – egy biztos: az átlagnézõ számára már-már a lehetõség maga is delejezõ lehet, melynek értelmében kerek négy órán keresztül érezheti közel magához Vlagyimir Putyint.
Stone és Putyin, a furcsa pár
A hanyag, markáns és mackós hollywoodi vadember, valamint a párducszerû, kifürkészhetetlen politikus olyan párosítás a képernyõn, mintha csak az A dzsungel könyve Baluja és Sir Kánja elevenedett volna meg a Kreml falain belül. „Ön akár filmsztár is lehetett volna” – hízeleg Putyinnak Stone, mialatt áthaladnak az elnöki irodarendszeren, ahol az interjú alanya viszonozza is a bókot: egyik asztalán a rendezõ könyvének, Az Egyesült Államok Elhallgatott Történetének egyik példánya pihen. Putyin állítólag nagy könyvmoly hírében áll, ezen kötet azonban erõsen érintetlennek tûnik – már ami a megrepesztett gerinchiányát illeti.
Végezetül álljon itt egy jelenetismertetés a szóban forgó mûbõl! Stone útmutatásai szerint Putyinnak be kellett volna sétálnia egy szobába, ahol egymásba bukkanva a két férfi úgy tett volna, mintha hónapokkal azelõtt találkoztak volna utoljára. A direktor el is kiáltotta magát, hogy „felvétel”, de semmi sem történt. Újfent elhangzott a vezényszó, de Putyin meg sem moccant. Stone ekkor a tolmácsot kérte meg, hogy szólítsa fel elnökét a belépésre, az azonban továbbra sem jelent meg.
A kamera ekkora kénytelen-kelletlen csak megkereste Putyint, aki ezt követõen belekacsintott az objektívbe majd besétált a helyiségbe két csésze kávéval – csak hogy senkinek se legyen kétséges, ki is a fõnök valójában…
Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »
