Putyin elnök megfontolt stratégiája Ukrajna kérdésében

6 év telt el azóta, hogy Ukrajnában erőszakkal eltávolították a hatalmat.

Ennyi idő bőven elegendő ahhoz, tisztázzuk magunkban: szomszédjával kapcsolatban milyen stratégiát választott Moszkva.

Akkoriban sokan találgatták, hogy miként válaszol majd Putyin.

A vélekedések többsége szerint Putyin be fogja vetni a csapatokat, és elfoglalja Kijevet.

Éppen ettől tartott az ukrán vezetés, tartottak a helyi nacionalisták.

Ezért serényen készülődtek egy védekező háborúra.Putyin, ezzel szemben, módot adott Kijevnek arra, hogy saját problémáiban maga döntsön – miáltal viszályokat és ellentmondásokat keltett az ukrán vezetésen belül.

Ennek eredményeként az oligarchák felosztották maguk között az országot, és a hatalomért folytatott harc során saját intrikáikat szövögették.

Ukrajna kívül találta magát az oroszországi értékesítési piacon, és a saját gazdaságát véreztette ki.

Eközben a nyugati gazdái nem kapkodják el azt, hogy a segítségére siessenek.

A szalonna (1) 90 %-a (ki gondolná?) Lengyelországból, a krumpli és a hagyma pedig Oroszországból érkezik.

A Nyugat pénzügyi segítsége hitelekben merül ki, amelyek csak még több adósságba kergetik az országot.

Putyin a bölcs kínai mondás szerint járt el (2):

Ha sokáig ülsz a folyóparton, megláthatod, amint ellenséged teteme elúszik melletted. (Kiemelés a fordítótól)

Az ukránoknak előbb, vagy utóbb elegük lesz ebből a cirkuszból.

Az oligarchák pedig újra kereskedni akarnak majd Oroszországgal.

Hírdetés

És akkor majd olyan politikai erők állnak majd a kormánykerékhez, amelyek képesek produktív kapcsolatokat kiépíteni Oroszországgal.

Nem véletlen, hogy Putyin támogatja – a lakosság 30 %-ának támogatását élvező – ellenzéki blokk élén álló Dmitrij Medvedcsukot.

Ukrajna szegényedik. Sok ukrán már érti, hogy a „Majdan” hiba volt. És igen rövid idő múlva az emberek többsége újra jószomszédi viszonyt akar majd kiépíteni Oroszországgal.

És akkor Putyin kinyújtja majd feléjük a kezét – de a saját feltételei alapján.

Ahogy az a Karabah esetében is történt.

Ahol Örményországnak világosan a tudtára adták, hogy ki felé kell orientálódnia.

Jó, hogy az ukrán tapasztalatok rászorították az orosz vezetést arra, hogy odafigyeljenek saját gazdaságunk fejlesztésére.

A gazdaság nem stagnál – ha apró lépésekkel is, de a szankciók ellenére, fejlődik.

Ami azt jelenti, hogy helyesen választottuk meg az irányt.

Megjegyzések:

(1) A szalonna – afféle nemzeti étel Ukrajnában, nagy a kultusza.

(2) „HA SOKÁIG ÜLSZ A FOLYÓPARTON, MEGLÁTHATOD, AMINT ELLENSÉGED TETEME ELÚSZIK MELLETTED.”

Ebben a „bölcseletben” benne van az orosz elnök és köre, a politikát csináló és irányító moszkvai kamarilla gondolatmenetének lényege.

Nem kell kapkodni, nem kell forrófejűsködni.

MAJD MEGOLDÓDIK MINDEN MAGÁTÓL. HÁTHA TÖRTÉNIK VALAMI. HÁTHA MEG LEHET NYERNI EZT A HÁBORÚT – HÁBORÚ NÉLKÜL IS.

Csikós Sándor

Magyar Tudat

Megosztás

The post Putyin elnök megfontolt stratégiája Ukrajna kérdésében appeared first on Magyar Tudat.

Related posts:Újraindul a mezőgazdasági tevékenység a csernobili zónában                 Néhány gazdaság…Ukrán polgárháború- Putyin elnök hét pontból álló béketerve A Mongólia fővárosában tartózkodó  Vlagyimir Putyin elnök szerdán – a…Az EU figyelemmel fogja kísérni Putyin elnök szerbiai látogatását Az Európai Unió figyelemmel fogja kísérni, hogy milyen eredménye lesz…


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »