A jubilánsokat köszöntötték, az első fogadalmasok pedig megújították fogadalmukat a magyar jezsuita rendtartomány idei éves nagytalálkozóján. A negyvenkilenc tagú provinciából harmincöten tudtak elmenni Miskolcra – adta hírül április 10-én a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya.
A nagytalálkozó különleges lehetőség az együttlétre és a beszélgetésekre sokakkal, akik az év többi részében több száz vagy több ezer kilométerre szolgálnak vagy tanulnak. A program során szóba kerülnek a provincia aktuális kérdései és a következő évek tervei is.
Az április 9-i, csütörtök délelőtti szentmisén köszöntötték az idei jubilánsokat: a hetvenöt éves Sajgó Szabolcsot, a hatvanéves Lukács Jánost, valamint távollétében Hofher Józsefet, aki idén ünnepli pappá szentelésének negyvenedik évfordulóját.
Tizenhat tanuló rendtag pedig megújította a noviciátus végén tett egyszerű fogadalmát a szentmise keretében.
Az idei, miskolci találkozón harmincöt jezsuita vett részt, tizennégyen nem tudtak jönni, mert a templomokban szolgáltak, illetve külföldi munkájuk vagy tanulmányaik Rómában, illetve az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Kenyában tartották őket.
Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Fotó: Pásztor Péter
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


