Premier League – Kerkez lett augusztus legjobbja a Bournemouth-ban

A szurkolók szavazatai alapján Kerkez Milos lett augusztus legjobbja az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouth együttesénél.

Hírdetés

A 19 éves magyar válogatott futballista a nyáron az AZ Alkmaartól igazolt az együtteshez, amelynek színeiben eddig mind a négy bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára.
   
A 10-szeres válogatott Kerkez – aki a statisztikák alapján az egyik legtöbbet sprintelő játékos a Premier League-ben – a Chelsea elleni vasárnapi (ma) összecsapást megelőzően részt vett a klub felvezető sajtótájékoztatóján is, amelyen elmondta, nagyon kemény mérkőzésre számít, és véleménye szerint az a csapat gyűjti majd be a három pontot, amelyik jobban küzd a pályán.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »