Azt mondja, ha a nagyszüleink látnák, hogy ma arról szól a közbeszéd, mi a család, ki nő és ki férfi, akkor azt gondolnák, jó dolgunkban már nem tudjuk, mit csináljunk. A magyar kormány azonban az értékeltolódás és az érezhető nyomás ellenére sem mond le a hagyományos európai értékrendről, és kiállásával egyre több szlovák és román is egyet tud érteni – fogalmaz Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki a nemzetpolitika elmúlt 12 évét töretlen sikerként éli meg, és azt ígéri, a külhoni magyarok támogatása a folytatásban is prioritás lesz.
Évértékelő beszélgetés Potápi Árpád Jánossal.
Államtitkár úr, hihetetlenül hektikus év van mögöttünk, a Covid még le sem csengett, kitört az orosz-ukrán háború, majd a magyar országgyűlési választásokon ismét, negyedszer is kétharmaddal győzött a Fidesz, aztán gazdasági válsággal és energiaválsággal szembesült Európa, tehát nagy változásokat hozott 2022. Önnek ebből a különös évből mi a legmaradandóbb élménye, hogyan zárja le magában ezt az időszakot?
Valóban, nagyon mozgalmas évünk volt. Most például Önöknél, Szlovákiában még komoly kormányválság is kialakult az ünnepek előtt, amiből számos következtetést lehetne levonni.
Minden nehézség ellenére a magyar közösségek kitartottak, ezért is, valamint az eredményeket is tekintve, inkább pozitívan lehet értékelni az évet, mint negatívan.
Januárban határoztuk meg a cselekvő nemzet tematikus évet, és szinte napról napra cselekednünk kellett. Az év legfontosabb “cselekvése” az április harmadikai országgyűlési választás volt, ahol minden eddiginél nagyobb győzelmet arattunk. A Fidesz-KDNP győzelmében azonban az eddigieket is meghaladó mértékben benne volt a külhoni magyarság szavazata. Összesen 318 083 szavazatot kaptunk, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Ennek köszönhetően még erőteljesebben tudjuk képviselni a nemzeti érdekeket a magyar országgyűlésben, hiszen
a választók, főleg a külhoniak, de az anyaországiak is, arról is döntöttek, hogy az eddigi nemzetpolitikai irányt kell vinni tovább, másrészt pedig, hogy Orbán Viktort akarják továbbra is miniszterelnöknek.
Tudjuk, hogy a felvidéki magyarság döntő többsége nem rendelkezik magyar állampolgársággal, de nekik is hálásak vagyunk, mert ők viszont sok esetben rokonaikon, ismerőseiken keresztül is kapacitálták a magyarországi választókat, hogy menjenek el szavazni és a mi oldalunkat támogassák. Azt se felejtsük, hogy nagyon sok fiatal jött át Magyarországra, és házról házra járva kampányoltak nekünk. Ez nagyon fontos volt, és ezt szeretném megköszönni az itteni magyarságnak.
Orbán Viktort említette, azt gondolom, már tagadhatatlan, hogy a nemzet érdekeit védő politikáját a szlovákság is egyre jobban elismeri, legalább is ezt tükrözi vissza a közösségi média. Tehát míg a politika, a kormányzat megpróbál távolságot tartani, a közvéleményben már érezhető az áttörés.
Ezt nemcsak Szlovákiában lehet érezni, hanem akár Erdélyben, a románok részéről is. Már ők is elismerik, hogy
a magyaroknak olyan miniszterelnökük van, aki kiáll a magyarok igaza mellett, olyan igazságok mellett, amelyek nekik is elfogadhatóak, mert ezek általános emberi dolgok.
Ilyen általános emberi dolog, alapvető érték a családok támogatása, vagy a hagyományos konzervatív értékrend védelme. Egyre többen érezik, hogy ezek az értékek ma Európában veszélyben vannak. Gondoljunk bele: alaptörvényben kell rögzíteni azt, mi a család. Ha ezt a nagyszüleink látnák, valószínűleg arra gondolnának, hogy mi jó dolgunkban már azt se tudjuk, hogy mit csináljunk. Nekik háborúk, forradalmak, ellenforradalmak, menekülés, kitelepítés, jogfosztottság jutott osztályrészül, ma meg azon gondolkodunk, hogy ki a férfi és ki a nő.
Normális körülmények között nem kellene ilyen kérdésekről beszélni, de olyan kort élünk, hogy igenis ki kell tartanunk a hagyományos európai keresztény értékrend mellett,
mert különben csak földrajzi értelemben marad meg Európa, és elvész évezredes örökségünk.
Államtitkár úr, ha évet értékelünk, megkerülhetetlenül szólni kell arról is, hogy 2022 a háború éve is volt, és ez nekünk, magyaroknak nem csak két ország konfliktusa, hiszen 150 ezer magyar közvetlenül érintett benne. Máris megjelentek a szirénhangok a magyar sajtóban, hogy Kárpátaljáról már le lehet mondani, az emberek eljöttek onnan, ez már visszafordíthatatlan. Az ön információi mit támasztanak alá?
Ez egész egyszerűen nem igaz. Mindenhol, minden lehetséges fórumon hangsúlyozom, hogy a kárpátaljai magyarság döntő többsége kitartott és otthon van, a számok ezt bizonyítják. Látjuk a szeptemberi iskolai beiratkozási adatokat, ha a gyerekek számát a korábbi adatokkal összevetve nézzük, az óvodától egészen a felsőoktatásig, akkor egyértelmű, hogy több mint 80 százalékuk otthon maradt. A gyerekek mellett az édesanyák és az idősek túlnyomó többsége is Kárpátalján tartózkodik. Akik látványosan hiányoznak, azok a 18 és 60 év közötti, azaz sorköteles férfiak, akik nagy része elmenekült a katonai behívó elől.
De a családok túlnyomó többsége otthon van, és a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a szülőföldön való megmaradásukat, megélhetésüket segítse.
Támogatjuk az intézményrendszer napi kiadásait. Most például, amikor az áramkimaradások miatt aggregátorokra van szükség, ezeknek a beszerzésében is részt veszünk. Folyamatosak a tartósélelmiszer-szállítmányok, segítjük a gyermekétkeztetést, folytatjuk a szociális programokat, ami legtöbb esetben anyagi támogatást jelent, hiszen fizetéskiegészítést nyújtunk az oktatásban, az egészségügyben, a kultúrában, a médiában és az egyéb területeketen dolgozók számára. Hosszan lehetne sorolni a segítségnyújtás további formáit. Ezt mind eddig is megtettük és ezután is megtesszük. Természetesen a háború rányomta a bélyegét az életünkre, és még inkább a kárpátaljai magyarság életére, de mégsem szabad engedni, hogy az alapvető hangulatot csak ez határozza meg.
Az emberekben kell tartani a hitet és az erőt.
Sajnos látjuk, hogy a háborúnak milyen hatása van egész Európára. Látjuk, hogy a háború és az arra adott elhibázott szankciós válaszok milyen energia- és pénzügyi válságot, milyen inflációt okoztak. Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy megtartsuk a gazdaság teljesítőképességét, ami most úgy tűnik, sikerül is, de fékezői is vannak.
Ritkábban beszélünk arról, hogy a háború át is írhatja Európa viszonyulását a kisebbségi jogokhoz, hiszen a Nyugat a nemzeti sérelmeket tartja a háború kirobbantó okának. Nem kell attól tartani, hogy erre hivatkozva elutasítóbb lesz a kisebbségi jogérvényesítés kérdésében?
Az Európai Unió eddig sem törődött a nemzeti kisebbségek jogaivaal, ezeket rendszerint lesöpörte az asztaláról. Ebben szerintem változás nem lesz.
A kárpátaljai magyarságot az elmúlt évek során rengeteg jogsértés érte, de úgy gondoljuk, nem most van annak az ideje, hogy ezeket felrójuk. Vannak persze esetek, amelyek mellett nem tudunk és nem lehet elmenni szó nélkül. Ilyen volt nemrég a munkácsi turulszobor eltávolítása. Az, hogy a háborús helyzetet kihasználva egy városi tanács végrehajtó bizottsága hoz egy határozatot és még aznap eltávolítja a magyarság legfontosabb nemzeti jelképét, egyszerűen elfogadhatatlan egy magát európainak valló ország részéről. Ha ezt Magyarországon tették volna meg egy nemzeti közösséggel szemben, mondjuk a magyarországi szlovákoknak hasonló jelképét ledöntötték volna, azt a magyar kormány azonnal, akár saját pénzen is visszaállította volna, és a tetteseket felelősségre vonta volna. Ezt nem tették meg az ukránok, azért a segítségért sem, amit most már közel egy éve nyújtunk az ukrajnai menekülteknek.
A Kárpátaljának és Belső-Ukrajnának nyújtott segítségért az ukrán felsővezetéstől még soha semmilyen köszönetet nem kaptunk, de tesszük továbbra is a dolgunkat, mert nem a köszönetért segítünk.
Orbán Viktor a MÁÉRT-en azt mondta, hogy nincs az a gazdasági helyzet, ami miatt a kormány a stratégiai célokról lemondana, és ebben a nemzetpolitika is benne van. Nehéz lenne cáfolni, hogy ez egy sikertörténet, azt lehet mondani, 2010 óta megtorpanás nélkül fölfelé ível, állandóan bővülő agendával. Ön ebben a sikertörténetben mit tart a legfontossabbnak?
Valóban, ha az elmúlt tizenkét év minden eredményét összegeznénk, lapra tennénk, és minden fejezet csak egy oldal lenne, már százezer oldalas kiadvány lenne a kezünkben. A számok is igazolják ezt a sikert.
Az oktatási-nevelési támogatás minden családhoz eljut, ezzel évente körülbelül 225-230 ezer gyermeket tudunk segíteni.
Mintegy 900 óvoda építéstét és felújítását támogatjuk szerte a Kárpát-medencében. Biztosítjuk a külhoni magyar intézményrendszer folyamatos működését. Több tízezer vállalkozót támogatunk szerte a Kárpát-medencében. De említhetném a templomok és az iskolák felújítását, vagy az iskolabuszprogramot. A támogatások rendszere folyamatos és dömpingszerű, ami nagyon jó, mert látjuk ezek nyomán a fejlődést. Arra a kérdésére válaszolni, hogy mi volt a legfontosabb ebben a folyamatban, szinte lehtetelen.
A nemzetpolitikai célokat a külhoni magyar vezetőkkel közösen határoztuk meg, így az elért eredmények is közösek. Itt, a Felvidéken is van bőven, amire büszkék lehetünk, akár óvodákra, iskolákra gondolunk, akár templomfelújításokra, kulturális fejlesztésekre.
De a legfontosabb eredmény talán az, hogy a nemzeti összetartozás érzését sikerült megerősítenünk mindenhol a világon, ahol magyarok közösségek vannak. Bárhol is élünk, bármilyen távol is egymástól, szinte napi kapcsolatban vagyunk, és ez soha nem volt így az elmúlt száz évben.
Az elmúlt években folyamatosan bővítették a programokat. Mi lesz a következő lépése a nemzetpolitikának 2023-ban?
2023-ban szeretnénk tovább vinni azokat a programokat, amelyeket eddig is.
Azt már most megerősíthetem, hogy a diákok oktatási-nevelési támogatása jövőre nagyságrendekkel nő.
Nagyon fontosnak tartom az intézményrendszer folyamatos működtetését. Ami eddig létrejött, azt nem szabad – bármilyen gazdasági nehézség is jön – szétesni vagy megszűnni hagyni. A szülőföldön való boldogulást is erősíteni fogjuk, a kárpátaljai magyarságot pedig továbbra is mindenben támogatjuk. Lesz bőven teendőnk. Hogy mi lesz a tematikus év jövőre, azt 2023 elején jelentjük majd be, de annyi biztos, hogy a béke és a béke utáni vágy áll majd a középpontjában.
A nemzetpolitika a pártokkal való kapcsolattartást is kiemelten kezeli. A tavaly megalakult Szövetség elérte az első nagyon komoly sikerét az október végi megyei és önkormányzati választásokon. Úgy tűnik, a belső feszültségeket a siker sem tudta felülírni, komoly vita van a platformtalanításról, miközben nem kizárt, hogy előrehozott választások lesznek Szlovákiában. Ön hogyan látja ezt a strulturális vitát és a párt esélyeit?
A Szövetség létrehozása nagyon jó döntés volt. Ezt igazolják a választási eredmények is. Hátradőlni azonban nem lehet,
mert ha részletesen elemezzük a választási eredményeket és a részvételi arányt is megnézzük az összes településen, valamint az összes szavazókörben, akkor azért látható, hogy van még tennivaló, ez még nem a tökély. De kezdetnek, első megmérettetésként nagyon jó volt. Vannak intő jelek, amelyek rávílágítanak, min kellene javítani. Például sokkal nagyobb arányban kell majd mozgósítani a parlamenti választások során. Másrészt, ha már létrejött a Szövetség és az első akadályt sikeresen vette, akkor nehogy már saját magunknak köszönhetően ne tudjunk élni az egységes párt adta lehetőséggel. Itt most nem nagyhatalmak döntenek ellenünkben, sőt, még csak a szlovákok sem.
Most a saját sorsunk intézése a saját kezünkben van. Mi magunk döntünk arról, merre indulunk. A széthúzás helyett erős egységet kell teremteni.
Ezért kérek határozottan minden szereplőt, hogy az egyéni ambícióit és mindenféle más érdekét tegye félre, és próbáljon meg az egységben, a közösben és a közös érdekben gondolkozni. A szlovákiai magyar közösség nem bír el több etnikai pártot, csak egyet. Láthattuk az elmúlt évek során, hogy a megosztottság nem hozott eredményt, és most is látjuk, hogy amikor végre az egység felé mozdultunk, máris a siker irányába tudunk menni. Ezért ne másban gondolkozzunk, hanem igenis határozottan ezt erősítsük tovább minden szempontból.
Államtitkár úr, beszélgetésünk végén kötelező a kérdés, 2023-tól mindenki főleg a békét várja, ön mit vár, és mit remél a jövő évtől?
A béke mindnyájunk leghőbb kívánsága. Remélem azt, hogy a háború mihamarabb véget ér. Kívánok emellett mindnyájunk számára egészséget, örömöket, valamint sikereket, úgy a munkában, mint az élet többi területén.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
