Potápi Árpád János iskolai vetélkedők nyerteseinek adott át díjakat Csíkszeredában

Potápi Árpád János iskolai vetélkedők nyerteseinek adott át díjakat Csíkszeredában

Iskolai vetélkedők erdélyi nyerteseinek adott át díjakat szombaton Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a magyar kultúra napja alkalmából tartott csíkszeredai rendezvényén.

Az államtitkár köszöntő beszédében megemlítette: a magyar kultúra napja lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak az ezen a napon keltezett Himnuszra és szerzőjére, Kölcsey Ferencre emlékezzünk, hanem mindarra, ami a magyarokat összeköti. Hozzátette: a magyar kormány ezeket az összekötő dolgokat próbálja erősíteni száz évvel a trianoni békeszerződés után, és a szétszakítottságában is erős nemzetben gondolkodik.

Potápi Árpád János felidézte: az Országgyűlés a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította a 2020-as évet, a nemzetpolitikai államtitkárság pedig az erős magyar közösségek tematikus évének a programjait hirdette meg. E tematikus évek tervezett programjaiba szólt bele a koronavírus-járvány, melynek következtében újra leereszkedtek a korábban légiesített határok a Kárpát-medencében.

Az államtitkár úgy vélte: mindezek ellenére, tíz év munkája és a megváltozott nemzetpolitikai gondolkodás következtében ma erősebb a magyar nemzet, mint tíz, húsz vagy harminc éve.

Hírdetés

Azt is megemlítette: a koronavírus-járvány arra kényszerítette az államtitkárságot, hogy költöztesse az online térbe a vetélkedőit, és ez olyanok számára is megteremtette a bekapcsolódás lehetőségét, akik korábban kimaradtak e programokból.

„Bárhogy alakul a világ, az új módszerek a nemzetpolitikának is eszközei maradnak” – jelentette ki.

Potápi Árpád János elismerő szavakkal illette a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét. Mint megegyezte: az RMPSZ a legnagyobb civil szervezet Erdélyben, és a legnagyobb pedagógusszervezet a Kárpát-medencében.

A rendezvény keretében adták át a nemzetpolitikai államtitkárság által szervezett Miénk a város és Szakma sztár vetélkedők székelyföldi díjait, valamint az óvodáknak szánt Sakkjátszótér képességfejlesztő program eszközcsomagjait.

Az RMPSZ is ez alkalommal adta át szakmai díjait. A szövetség Apáczai-díjban részesítette dr. Tódor Imrét Az iskolaválasztás döntésmechanizmusai című tudományos munkájáért.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »