Potápi Árpád János: a legnehezebb időkben a nemzet egysége erőt ad

Potápi Árpád János: a legnehezebb időkben a nemzet egysége erőt ad

A 175 évvel ezelőtt kitört forradalom egyik legnagyobb eredménye az, hogy egységbe kovácsolta a nemzetet – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Edmontonban vasárnap a március 15-e alkalmából tartott ünnepségen, kiemelve, “a legnehezebb időkben, amikor legfontosabb értékeink forognak veszélyben, a nemzet egysége ad nekünk erőt, az a tudat, hogy számíthatunk egymásra és az anyaországra”.

Potápi Árpád János szerint 1848 üzenete ma is az, hogy a “túlerővel szemben is képesek vagyunk célt érni, ha összefogunk”. A politikus hangsúlyozta, hogy a magyarok közösen cselekedtek tavaly is, amikor kitört Ukrajnában a háború és 150 ezer magyar került közvetlen veszélybe, és amikor a magyar közösségek a világ minden pontján gyűjtést szerveztek. A magyar összefogás szintén kézzel fogható eredményének nevezte az edmontoni Magyar Ház felújítását, amelyhez a közösség tagjai a legjobb tudásuk szerint járultak hozzá. Közölte, hogy amikor további anyagi forrásokra volt szükség a munka befejezéséhez, Magyarország kormánya készséggel állt rendelkezésre és közös erővel sikerült megvalósítani a terveket.

Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy nem véletlenül nyilvánította a kormány 2023-at a gondoskodó nemzet évének, amelynek keretében a nehéz körülmények ellenére az ország tovább gondoskodik a külhoni magyar közösségekről. “Nem mondunk le egyetlen nemzettársunkról sem, éljen a világ bármely pontján” – fogalmazott.     Kiemelte, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram keretében jelenleg is 62 ösztöndíjas dolgozik világszerte, folytatódik a hétvégi magyar iskolák támogatása, valamint idén is meghirdették a Diaszpóra Programot, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a diaszpórában élő fiatalok számára, hogy megismerjék az anyaországot.

Az edmontoni ünnepségen az államtitkár a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adta át Vörös Sándornak, az Edmontoni Csárdás Néptánccsoport vezetőjének, a kanadai magyarok Összetartozás Táncegyüttese alapítójának a magyar néptánckultúra kanadai népszerűsítéséért. A kitüntetett a jövőben az edmontoni Magyar Ház vezetőjeként, az Edmontoni Magyar Kultúrkör elnökeként is dolgozik. Potápi Árpád János köszönetet mondott Szenthe Sándor tiszteletbeli konzulnak, aki 30 éven át vezette a kulturális szervezetet.

Hírdetés

A kanadai Alberta állam fővárosában, Edmontonban a nemzeti ünnep alkalmával nyitották meg hivatalosan a közelmúltban felújított és korszerűsített Magyar Házat. A létesítmény több magyar szervezet otthona és számos rendezvény helyszíne a nyugat-kanadai nagyvárosban. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár az edmontoni eseményt megelőzően, szombaton részt vett Calgaryban az ottani magyarok ünnepségén, és az Összetartozás Táncegyüttes műsorának bemutatóján, ahol úgy fogalmazott, hogy a kanadai magyarság a magyar diaszpóra egyik legaktívabb közösségeként működik.

A politikus az MTI-nek elmondta, hogy kétnapos látogatásának egyik legfontosabb tanulsága, hogy, “ha a szívükben is őrzik Magyarországot, akkor éljenek, 8, 10, vagy 17 ezer kilométerre Magyarországtól, ahol ilyen magyar emberek vannak, ott egy cseppnyi Magyarország él tovább”.  A magyarországi magyarok tudják azt, bármerre mennek a világban, sehol sem otthontalanok, mert mindenhol támogató magyar közösségekkel tudnak találkozni, amelyek mindig számíthatnak Magyarországra és a magyar kormányra – mondta Potápi Árpád János kanadai látogatása végén.

Szenthe Anna, a Magyar Diaszpóra Tanács regionális elnöke, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az anyaországi látogatások jelei az odafigyelésnek, annak, hogy számít, amit csinálnak, hogy fenntartják magyarságukat, nevelik a következő generációkat az iskolákban, újságot adnak ki, programokat szerveznek.

MTI

The post Potápi Árpád János: a legnehezebb időkben a nemzet egysége erőt ad appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »