Pont került az ügy végére – Tokmac Nguen távozik a Fraditól

Pont került az ügy végére – Tokmac Nguen távozik a Fraditól

Hosszú huza-vona után végül pont került a norvég játékos ügyére. A Ferencváros hivatalos honlapján erősítette meg, hogy közel öt év után távozik, és aláír a svéd Djurgarden IF csapatához. 

Tokmac még 2019-ben szerződött az FTC-hez, azóta 215 mérkőzésen lépett pályára az zöld-fehérek színeiben. 1-2 évvel ezelőtt a fővárosi csapat egyik legfontosabb játékosa volt, több európai topligás csapat is érdeklődött iránta.

A norvég játékos kishíján Belgiumba igazolt, ez a transzfer végül meghiúsult, Tokmac karrierje ezt követően pedig lejtmenentnek indult.

Hírdetés

Ritkán került a kezdőcsapatba, mikor pedig megkapta a lehetőséget, nem tudta hozni a tőle korábban megszokott színvonalat. Nemrégiben teljesen kiszorult a keretből, így sejteni lehetett, hogy a Fradinál nincs jövője. Végül a svéd Djurgarden IF dobott mentőövet a játékosnak. 

Nagyon jó érzés idejönni egy ilyen nagy és ambiciózus klubhoz. Itt volt az ideje, öt év után ki akartam próbálni valami újat. Itt volt az ideje, hogy új lépést tegyek, és néhány hete hallottam az érdeklődésről. Nagyon gyorsan komolyra fordult a dolog, amikor jeleztem, hogy érdekesen hangzik, és rájöttünk, hogy van egy olyan lehetőség, aminek minden fél örülhet” 

– nyilatkozta Tokmac bemutatkozásakor. 

A támadó öt bajnoki címet és egy Magyar Kupa-aranyérmet szerzett az FTC játékosaként, a zöld-fehérek színeiben 53 alkalommal volt eredményes. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »