Pongrátz Gergely öccse az Újbudai Jobbik vendégeként tartott előadást 1956-ról
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 59-ik évfordulóján a Jobbik Magyarországért Mozgalom már október 21-én megkezdte az ünnepi emlékezéssorozatot. A Jobbik Újbudai Szervezetének meghívott vendégeként a Bartók Béla úton előadást tartott az Amerikából ismét hazalátogató Pongrátz András, ’56-os szabadságharcos, a Corvin közi csoport már életében legendává nemesedett parancsnokának, Pongrátz Gergelynek az öccse. Pongrátz András a testvéreivel együtt tevékeny alakítója volt az 1956-os történelmi eseményeknek, részt vett Sztálin monumentális budapesti szobrának ledöntésében, a Magyar Rádió épülete előtti tüntetésen, a Corvin közi és más fővárosi színhelyeken zajló ellenállásban, harcokban.
Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt országos alelnöke vezette le Pongrátz András újbudai előadását, a megjelent hallgatósággal megejtett kötetlen beszélgetését, visszaemlékezését az 59 esztendővel ezelőtti drámai napokra.
Az est vendéglátójának kérésére a rendezvény kezdetén Vári-Kovács Péter színművész előéneklésével a közönség elénekelte a Himnuszt. A meglepetésvendégként bemutatott Vári-Kovács Péter mindjárt a nemzeti imádságunk után nagy beleéléssel és művészi ihlettel előadta saját feldolgozásában Bereményi Géza-Cseh Tamás Corvin köziek című ötvenhatos dalát, amelyet Pongrátz András látható meghatódással, állva hallgatott végig. A művész az est folyamán előadta még a Kárpátia zenekar Az én apám, illetve a Romantikus Erőszak zenekar Előre mind, pesti srácok! című dalát.
Novák Előd a meghívott vendéget, Pongrátz Andrást az 1956-os szabadságharc hőseként, egy szabadságharcos család tagjaként, négy fiú- és egy leánygyermek apjaként mutatta be, majd emlékeztetett rá, hogy a bátyja, Pongrátz Gergely 2003. október 24-én a következő szavakkal indította útjára a Jobbik Magyarországért Mozgalmat: „Nektek kell átvenni azt a szellemiséget, azokat az eszméket, amelyekért ’56-ban oly sok bajtársunk halt meg. Nektek kell továbbvinni! A tiétek a jövő.”
A szólásra emelkedő Pongrátz András elöljáróban elmondta, hogy a Pongrátzok nagyon érzékenyek, s ez az oka annak is, hogy a magyar himnuszt könnyezés nélkül soha nem tudja elénekelni. Visszaemlékezését azzal kezdte, hogy 1956-ban tizenhét éves fejjel a forradalomban résztvevő hat Pongrátz-fiú közül ő volt a legfiatalabb. Október 23-án rendesen elment az iskolába, utána kultúrfelelősi minőségében elindult a pesti Operaházba, de útközben hozzácsapódott egy forradalmi csoporthoz, amely elhatározta, hogy ledöntik a felvonulási téren álló óriási Sztálin-szobrot. Csakhogy a tömeggyilkos szobra olyan masszív és vastag volt, hogy első próbálkozásra nem lehetett ledönteni. Pongrátz András a technikumban úgynevezett műhelyórákra is járt, ahol akkorra már kitanulta a lángvágás fortélyait. Egyik társával a helyszínre vitt egy lángvágót, amivel keresztülvágták a Sztálin-szobor lábát, majd ezután már le lehetett dönteni a talapzatról a diktátor szobrát – emlékezett vissza az egykori forradalmár.
A hat harcoló testvér közül az egyik, Pongrátz Ernő, 1956. október 23-án Nagy Imrét az Országházba vitte s megkérte, hogy szóljon az épület előtti Kossuth Lajos téren egybegyűlt tömeghez. Közben kerítettek egy magyar zászlót is, hogy kitűzzék az ablakba, de a Parlamentben mindenütt csak a kommunista magyar címerrel ellátott lobogó akadt a kezükbe. Pongrátz Ernő erre fogta a bicskáját, és határozott mozdulattal kivágta a gyűlölt címert a piros-fehér-zöld zászló közepéről. Gondolom, hogy ez volt a forradalom első lyukas zászlója, jegyezte meg az előadó.
A Sztálin-szobor ledöntése után hallottuk, hogy az ávósok lövik a Rádiónál egybegyűlt népet, s erre átmentünk a Bródy Sándor utcába, emlékezett tovább Pongrátz András. A Rádióhoz ekkor már sorállományú kiskatonák is érkeztek, s a forradalmi fiatalok megkérdezték tőlük: csak nem gondoljátok komolyan, hogy ti is ránk fogtok lőni? Dehogy lövünk, nincs is lőszerünk, meg különben is szerezz nekem valamilyen civil ruhát, mert én is veletek akarok tartani, mondta az egyik katona, majd eldobta a lőfegyverét, levetette a zubbonyát, s Pongrátz András pedig odaadta neki a szvetterét, fölvette, és csatlakozott a forradalmárokhoz.
A Corvin közben, a mozi előtt fölállított legendás ágyúról is beszélt Pongrátz András. Az Ödön bátyám által fölállított kiságyúval lőttük ki a Nagykörúton vonuló orosz tankokat, mondta. A Corvin közzel szembeni egyik lakásba Pongrátz Ödön fölküldött egy pesti srácot, aki az ablakban meglobogtatta a zsebkendőjét, amikor a Nagykörúton haladó orosz tankok már csak két méterre voltak a Corvin köz középvonalától. A jelzésre a forradalmárok elsütötték az ágyút, a lövedék telibe találta az orosz tankot. Minden lövés telitalálat volt, mert a a Corvin közzel átellenben levő házfalon semmi nyoma nem maradt a kilőtt lőszernek. A kiságyút Pongrátz András szintén Amerikában élő bátyja, Pongrátz Bálint állította föl, de először nem működött az elsütőszerkezete. Bálint azonban megjavította, és Pongrátz Ödön ezután állította föl a mozi előtt. (Pongrátz Gergely 2005-ös temetése előtt a parancsnok koporsója a Corvin mozi előtt azon a helyen volt elhelyezve, ahol 1956-ban ez az ágyú állt – H. J.) Ennek a kis ágyúnak fontos szerepe volt a forradalom kezdeti győzelmében, mert a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésének környéke tele volt kilőtt orosz tankokkal – emlékezett az előadó. Király Béla, a Nemzetőrség parancsnoka szólt Pongrátz Gergelynek, hogy el kell pucolni innen ezeket a kilőtt tankokat. Szó sem lehet róla, mert ha visszajönnének az oroszok, ezekkel a tankokkal meg lehet nehezíteni a mozgásukat – válaszolta akkor helyes előrelátással a Corvin köz parancsnoka.
Pongrátz Ödön és Bandi a lakóhelyükről, Soroksárról a pesti Corvin közbe tartottak, elhaladtak a Lámpagyár mellett (amelyet a pestiek 1965-ig mókásan csak Lámpuskagyárnak neveztek – H. J.), amelyről mindenki tudta, hogy ott bizony fegyvereket gyártanak. A portás azt mondta, hogy nincs ott semmilyen puska, mire megkérdezték tőle: mondja, bátyám, maga akar lenni a forradalom első halottja? Egy takarítónő viszont elvezette őket egy falhoz, amelynek megbontásával megszerezték a puskákat, elvitték a Corvin közbe. A „Lámpagyárban” szerzett puskák voltak a Corvin köziek első fegyverei.
Az előadó a hallgatóság kérdéseire válaszolva beszélt családja történetéről is. A Pongrátz testvérek a román megszállás alatti Szamosújváron születtek örmény szülők gyermekeiként. A családban már senki nem tud örményül, s amint a történelmi példa is tanúsítja, jó magyarrá lettek, de az örmény katolikus vallásukhoz hűek maradtak. Pongrátz Andrást és testvéreit az örmény katolikus vallás elkíséri a bölcsőtől a sírig, s elmondása szerint az örmény misén, az örmény templomban érzi magát a legjobban, ez áll szívéhez a legközelebb, még akkor is, ha a liturgia nyelvét nem érti. Amerikába érve az örmény katolikusok nyúltak a hónuk alá, segítették őket bebútorozott lakáshoz, úgy, hogy előtte nem is ismerték őket.
Novák Előd megkérdezte a vendégtől, 1956 hőseként mi a véleménye arról, hogy Budapesten még mindig állhat a szovjet megszállást dicsőítő emlékmű a budapesti Szabadság téren, amelyet a kormányzat a korábbi ígéreteivel ellentétben nem hajlandó eltávolítani. A Jobbik alelnöke a Sztálin-szobor egyik eltávolítójától, Pongrátz Andrástól szakmai kérdésként tudakolta, hogy mit lehet tenni az ilyen monstrummal. „Szégyen és gyalázat az emlékmű további fennállása, amit nektek nem szabad eltűrnötök, tegyetek meg mindent az emlékmű eltávolításáért! Mi is megtettünk minden tőlünk telhetőt 1956-ban, de, amint Gergely bátyám mondta: most rajtatok van a sor” – válaszolta felindultan Pongrátz András. Hozzátette: tegnapelőtt elsétált az emlékmű mellett a fiával, s mondta neki, nézd meg, micsoda szégyen ez, hogy ennyi év után még mindig itt van az orosz emlékmű.
Az est záróakkordjaként a hallgatóság közül sokan Pongrátz Andrással közös fényképet készíttettek magukról az Újbudai Jobbik helyiségében elhelyezett 1956-os lyukas zászló előtt.
Hering J. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
