Politizálni kezdett a Twitter

Politizálni kezdett a Twitter

A Trump fiókját felfüggesztő közösségi oldal korábban tartózkodott a beavatkozástól.

A 2016-os amerikai elnökválasztás óta szüntelenül vita folyik arról, hogy a közösségi médiaplatformoknak feladatuk-e vagy sem a felületeiken megjelenő – elsősorban politikai jellegű – üzenetek szűrése, illetve moderálása. A választópolgárokra akkoriban ráömlő álhírcunami és a manipulált médiatartalmak egyértelműen azt jelezték, hogy a Facebooknak és a Twitternek egyaránt lépnie kell, a megfelelő jogi környezet hiánya miatt azonban a szilícium-völgyi technológiai konszernek úgy döntöttek, az új tapasztalatok alapján saját belátásuk szerint alakítják a közösségi média jövőjét. Csakhogy tavaly novemberben jött az újabb elnökválasztás, amely során nyilvánvalóvá vált: saját belátásuk szerint moderálni elsősorban annyit jelent, hogy szinte kizárólag a saját politikai preferenciájukkal ellentétes politikai szereplőket vetik alá cenzúrának.

Ennek elsősorban a 2006 márciusában létrehozott Twitter esetében van igazán jelentősége, hiszen Donald Trump leköszönő amerikai elnök a politikai kommunikáció első számú üzenőfüzetévé változtatta a mikroblogot: elnöksége alatt többször előfordult, hogy a Twitteren keresztül jelentett be fontos bel- és külpolitikai döntéseket, de politikai ellenfeleinek is gyakran üzent a mikroblogon keresztül. A tekintélyes Twiplomacy kutatócsoport szerint a világ vezetői közül, például a követők számában mára mindenkit maga mögé utasított. Nem meglepő tehát, hogy számos elemzés született az elmúlt években, amelyek Trump Twitter-használatát ahhoz hasonlították, ahogy Franklin D. Roosevelt a rádiót, John F. Kennedy pedig a televíziót használta fel az elnökválasztási kampány során.

A korábbi elnökök egyszer és mindenkorra megváltoztatták a politikai kommunikációt azáltal, hogy új technológiai eszközökre támaszkodtak, és a tömegek megszólításában általuk alkalmazott módszer átvételére kényszerítették a barátaikat és az ellenfeleiket is.

Donald Trump számára tehát rendkívül fontos volt a Twitter, hiszen – ahogy azt számos elemzés kifejti – a közösségi hálózatot felhasználva, a vele szemben általában ellenséges hagyományos médiumokat megkerülve juttatta el – a többnyire rendkívül egyszerű – üzeneteit a választópolgárokhoz. Trump elnöksége négy éve alatt gyakorlatilag bármit tett közzé, az perceken belül vezető hír lett a világ leglátogatottabb hírportáljain. Ezzel pedig nem csupán a közélet tematizálását uralta, de egyúttal – a klasszikus sajtó közvetítői szerepét újragondolva – azt is elérte, hogy még a vele szemben ellenséges hangnemet megütő médiumok is közvetítsék üzeneteit a választóknak – noha az értelmezési keretre már nem volt befolyása.

Ironikus módon azonban a leköszönő elnök fiókját múlt héten határozatlan időre felfüggesztő mikroblog is sokat köszönhet Trumpnak, hiszen a piaci és fogyasztói adatokra szakosodott tekintélyes német Statista szerint a Twitter még 2020-ban is az egyik legkevesebb felhasználót vonzó közösségi hálózat volt.

Miközben a Facebookot több mint 2,8 milliárd felhasználó látogatja havonta és az Instagramot is több mint egymilliárdan keresik fel, a Twitter csupán 152 millió felhasználót tudott felmutatni 2019 második felében. Való igaz, a mikroblog az Egyesült Államokban a legnépszerűbb: ott havonta 67 millióan keresik fel.

Fotó: Statista.com

A Twitter befolyásának drasztikus megnövekedése tehát kétségkívül összefüggésben van a leköszönő elnök Twitter-használatával, és éppen ez a kölcsönös függőségi viszony az, ami az elmúlt években alapjaiban meghatározta a Twitter szabályzatának alakulását.

A mikroblog ugyanis következetesen mindig elhárította a felelősséget a felületén megjelent – sokszor politikai és gazdasági következményekkel is járó – üzenetek miatt, mondván: a Twitter nem több egy platformnál. Trump fiókjának felfüggesztése óta a nemzetközi sajtó is sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy hasonlóképpen kellene eljárniuk olyan külföldi vezetőkkel is, mint például Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

Ez azonban soha fel sem merült. A világ vezetőinek Twitteren való kommunikációjával kapcsolatban a mikroblog például 2019 októberében úgy érvelt: noha megértik azt a társadalmi óhajt, hogy az emberek a vállalattól konkrét, „igen vagy nem” választ várnak arra vonatkozóan, hogy mit lehet és mit nem a mikroblogon, de a küldetésüknek egy olyan fórum biztosítását tekintik, amely nemcsak a felhasználók informálását teszi lehetővé, de a vezetők közvetlen elérését is.

Ezenkívül megfogalmazott a mikroblog néhány zavaros irányelvet a gyűlöletbeszédre vonatkozóan, ugyanakkor azt is világossá tették: a kérdéses tweeteknek kizárólag a nyelvezetére koncentrálnak azok felülvizsgálatakor, és nem tesznek kísérletet az adott tartalom vagy a mögötte meghúzódó szándék összes lehetséges interpretációjának meghatározására.

Hírdetés

Ehhez képest Donald Trumpot mégis azzal az indokkal tiltották le, miszerint fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután – feltehetőleg üzenetei hatására – tüntetők megrohamozták a Capitoliumot. Döntésükkel szemben a megfogalmazott aggályok közül sokan éppen azt vetik oda, hogy senki nem tud semmit azokról az irányelvekről és eljárásról, amelyek alapján felfüggesztették Trump profilját, ez pedig azt a látszatot kelti, hogy bárki ugyanígy járhat, amennyiben bizonyos politikai érdekek úgy kívánják.

Ahogy a Trump felfüggesztésén felháborodó orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij fogalmazott az üggyel kapcsolatban: „Úgy gondolom, Donald Trump letiltása elfogadhatatlan cenzori lépés volt. Trump regnálása alatt nyilván mondott és írt felelőtlen dolgokat. Ezért azzal fizetett, hogy nem választották meg egy második ciklusra. […] Trump letiltása a Twitterről olyan döntés, amelyet ismeretlen emberek hoztak, olyan eljárásrend alapján, amit nem ismerünk. Véleményem szerint Trump letiltásának érzelmi és személyes politikai okai vannak.

Ne mondják nekem azt, hogy a Twitter szabályzatának megsértéséért tiltották le. Én évek óta naponta kapom a halálos fenyegetéseket, de a Twitter senkit sem tiltott le.”

Digitális imperializmus

Manuel Castells spanyol szociológus már a 2000-es évek elején felismerte, hogy a hálózati kommunikáció a legfontosabb hatalom az egész világon.

Érvelése szerint a hatalom forrása mindenkor az, amit az emberek gondolnak és amiről beszélnek, napjainkban pedig ez a diskurzus, ha nem is kizárólag, de többnyire a közösségi hálózatok platformjain zajlik.

Aki tehát hálózatépítésre és -irányításra törekszik, annak szükségszerűen hatalma lesz: ebből pedig egyenesen következik, hogy a nemzetközi viszonyrendszer politikai és gazdasági szereplői ma már a hálózatépítő képességért harcolnak, a frontvonalon ugyanis kizárólag az tud győzedelmeskedni, aki uralma alá vonja a jelentés- és valóságalkotás helyszínét, méghozzá az ellenség lehetőségeinek minél végzetesebb megsemmisítésével.

Noha a Facebook és a Twitter az elmúlt közel két évtizedben a véleménynyilvánítás szabadságának kiterjesztését ígérve hódította meg a világot, múlt héten nyilvánvalóvá tették: bár a hálózatépítő képességért folyó harcban minden felhasználó egyenlő, egyes felhasználók egyenlőbbek a többinél. Donald Trump profiljának végleges felfüggesztése pedig egyúttal arra is rávilágít, hogy hiába a kiépített hálózat által biztosított hatalom, ha mindez egy ellenség által irányított platformhoz van kötve.

Az elnöknek 88,7 millió követője volt a Twitteren, miközben Joe Biden megválasztott elnököt jelenleg 23,7 millióan tartják követésre érdemesnek.

De ez nem jelent semmit, azt ugyanis a magánkézben lévő szilícium-völgyi technológiai óriások tulajdonosai határozzák meg, hogy az általuk uralt térben milyen tényleges lehetőségeink vannak a véleménynyilvánításra. Most pedig azt is bizonyították, hogy akár a világ vezető hatalmának demokratikus úton megválasztott – és még hivatalban lévő – elnökét is képesek egy szempillantás alatt elhallgattatni, ha érdekeik úgy kívánják. Márpedig most úgy kívánták, hiszen a techóriások vezetői – a véleményformálásban szintén jelentős szerepet játszó hollywoodi sztárokhoz hasonlóan – szinte egytől egyig a Demokrata Párt kegyeltjei, hűségüket pedig már sokszor bizonyították.

Gondoljunk csak arra, milyen magától értetődő természetességgel akadályozták meg tavaly az elnökválasztás előtti hetekben a New York Post által nyilvánosságra hozott, a Biden család számára kompromittáló és rendkívül kellemetlen ukrajnai korrupciós ügyekkel kapcsolatos hírek terjedését – következmények nélkül.

Most más a helyzet, mondják, hiszen múlt héten „Trump hívei” ostrom alá vették az amerikai liberális demokrácia egyik szimbólumának számító Capitolium épületét, és „fennállt annak a veszélye, hogy az elnök további erőszakot szít” – ez a feltételezés pedig kiváló ürügyül szolgált ahhoz, hogy végleg megfosszák az elnököt a hálózatépítés és a véleménynyilvánítás jogától és az ezzel együtt járó hatalmától.

Megtehetik, senki nem kérheti számon őket, hiszen a jelenlegi törvények szerint minden joguk megvan arra, hogy a felépített hálózatukban kedvük szerint alakítsák a játékszabályokat, még akkor is, ha ezt nyíltan az egyenlőbbek javára teszik. Legalábbis ezt igazolja, hogy Kamala Harris tavaly még alelnökjelöltként egész nyáron demokratikusan ujjonghatott a Twitteren és a Facebookon az amerikai boltok és vállalkozások tízezreit tönkretevő Black Lives Matter-csőcseléknek.

Vagy hogy Hillary Clinton a 2016-os elnökválasztás után még hosszú ideig kétségbe vonhatta a közösségi hálózatokon Trump választási győzelmét.

A digitális imperializmus vezetői most egyértelművé tették: ők döntik el, hogy mi demokratikus és mi nem az – ez pedig a 2022-ben parlamenti választásokra készülő Magyarországnak is fontos tanulságul szolgál.

 

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »