Polgármester három éve "falaz" egy első kerületi vállalkozónak

Váradiné Naszályi Márta első kerületi polgármester három éve „falaz” egy kerületi vállalkozónak, akinek 2021 májusától jogerős bírósági döntése van arról, hogy az önkormányzattól bérelt üzlethelyiséget az önkormányzat birtokába vissza kell adnia, de a végrehajtás máig nem kezdődött el – jelentette ki Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a Ruszwurm ügyhöz „kísértetiesen hasonlító korrupciógyanús ügynek” nevezte a témát.

Hírdetés

A képviselő, aki a gazdasági és jogi bizottság elnöke, elmondta: a szóban forgó Vári-Punch Bt. a Budai Vár egyik legforgalmasabb helyén, a Szentháromság téren működtet delikátesz és ajándékboltot, melynek éves forgalma megközelíti a 100 millió forintot. Az önkormányzat 2016-ban megszüntette az üzlethelyiség bérleti szerződését. Mivel a vállalkozás vitatta az eljárás jogszerűségét, hosszas pereskedés indult, de azóta már a kiürítési per is jogerőre emelkedett, amely elrendelte a helyiség birtokbaadását az önkormányzatnak.
   
Mint Gulyás Gergely Kristóf közölte: „véletlenül” derült fény erre az ügyre, miután a januári rendkívüli képviselőtestületi ülésen egy képviselőtársuk interpellációt intézett a polgármesterhez egy egészen bagatell ügyben, amely abból pattant ki, hogy a szóban forgó üzletben 3000 forint alatti fizetéseknél nem fogadnak el bankkártyát.
   
Miután a polgármesteri választ nem fogadták el, így a gazdasági és jogi bizottságot kérték fel vizsgálatra. Ennek során derült ki, hogy a Vári-Punch Bt. hosszú évek óta nem fizet bérleti díjat, ami azt jelenti, hogy már több tízmilliós kára keletkezett az önkormányzatnak – mondta a bizottsági elnök. „Azt látjuk, hogy 2021 óta a polgármester nem rendelte el a döntés végrehajtását” – tette hozzá.
   
Gulyás Gergely Kristóf felvetette, „vajon milyen érdeke fűződik a polgármesternek és a baloldali városvezetésnek abban, hogy ez a cég három éve zavartalanul üzemelhessen”?
   
A képviselő közölte, hogy szerdára bizottsági ülés összehívását kezdeményezte, amelynek egyetlen napirendi pontja volt, a szóban forgó ügy. Ezért korábban írásban kérte a polgármestertől és a jegyzőtől az üggyel kapcsolatos iratokba, amit „megtagadtak”, ezért szerda reggel a jegyzőtől személyesen is kérte az üggyel kapcsolatos iratbetekintést. De ezt szóban is megtagadta tőle a jegyző – mondta Gulyás Gergely Kristóf.
   
„Nem tudom, milyen takargatnivalója van a hivatalnak, de az látszik, hogy a törvénysértéstől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy az ügy részletei ne kerülhessenek napvilágra” – fogalmazott, majd hozzátette, nem fogják hagyni: a kerületükben bármilyen korrupciógyanús ügyre ne derülhessen fény, ezért a vizsgálataikat folytatják.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »