Döbbenetes, hogy pár plakát mennyire meg tudja bolygatni a magyar közéletet. No persze nyilván nem szokványos plakátokról van szó, meg hát az ingerküszöb is lejjebb esett a ’30-as évek óta. S most már nyilván minden kedves olvasó is tudja, hogy „a” plakátokra gondolok. Bárkiket „sértegethettek” volna azokon a plakátokon, fele ennyi figyelmet nem kapott volna. De hát mindig azokat tilos a leginkább kritizálni, akik valójában uralkodnak fölötted.
Persze azt már megszokhattuk, hogy ők ebben a rendszerben is lubickolnak, mint a hal vízben. Úgy gondolom, senki nem foglalkozik ezzel tüzetesebben, mint mi a Kuruc.info hasábjain. Hogy ki/kik rakták ki az ominózus plakátokat, legnagyobb valószínűséggel sosem derül ki. Éppúgy lehetett a provokációra reagáló „népi igazságszolgáltatás”, mint „odaátról” érkező újabb ködösítés, de ez ezen a ponton mindegy is. Jómagam egyébként az előbbire tippelnék. Aztán szembejött velem a PestiSrácok nevű oldal Tutiblog elnevezésű felületén egy agresszívan terpeszkedő bejegyzés „Piréz Róbert” virtuális tollából.
Az írás nem vádol, nem találgat, egyszerűen „tényeket” közöl. Jobban mondva leírja azt, amit ő szeretne hinni a magyar politikai helyzetről és a magyar társadalomról. Próbál tartani egy enyhe töriórát is, de az láthatóan nem megy neki. Mindamellett persze mindent felvonultat, amivel jó pontokat szerezhet a zsidóságnál, az „antiszemitizmus csúnya vádját” pedig háríthatja az országról. Mert hát mi más is történhetett, mint egy egyszerű provokáció, és a „magyar amúgy sem ilyen”, csak az „ütődött antiszemita nyilasok”, de azok amúgy is „buták”, ugye, illetőleg „meghúzzák magukat”. Ha ma Magyarországon ezt a baloldalt megszégyenítő ömlengést nevezzük „jobboldali” újságírásnak, akkor itt valakik nagyon sakkban tartják a valódi jobboldalt.
Ez a fajta „jobboldali” mentalitás persze nem ismeretlen, nyugat-európai termék ez is, ahol egy-két üdítő kivételtől eltekintve az adott ország zsidó lakosságát az úgynevezett „radikális jobboldal” természetes szövetségesének tartja (ahogy persze Izraelt is), ez pedig lényegében egy az egyben a muzulmán migrációnak köszönhető. Ez a nyugati típusú, „jobboldali” kreatúra persze már elszakadt régi gyökereitől, még a radikálisok sem keresnek régi nagy neveket, akikből merítkezhetnének, kizárólag a jelenkori helyzet és a migráció okozta feszültség terelte őket oda, ahova, ez pedig nem feltételez komoly világnézeti hátországot, kizárólag a félelmet, hogy a bevándorlók megfosztják őket a jólétben dúskáló hétköznapoktól. Persze az más kérdés, hogy ilyetén egy általuk helyreállított világ miben lenne jobb és több és hogyan is nyerné vissza régi fényét Európa, de ezt most hagyjuk is.
Az egy dolog, hogy „Piréz” úr, hogy a hazai szélsőjobboldalt szándékosan nevetségessé tegye, olyan bohócot hoz fel „hiteles példának”, mint Bácsfi Diána, de mindketten tudjuk, én is és ő is, hogy a magyarországi nemzetiszocializmusnak Bácsfi Diánához az égvilágon semmi köze nincs. A kiváló publicista Marschalkó Lajosnak már annál inkább, akit szintén degradál, de hát ez már korunk szomorúsága, hogy a valódi óriásokat az utókor leköpdösi. Amikor Marschalkó Lajos aktív alkotó éveit élte Magyarországon (’30-as évek második fele-1945), a „Piréz Róberthez” hasonlók labdába sem rúgtak volna a jobboldali sajtóban, mert hamarabb küldték át volna valami „mértékadó, polgári laphoz” alkotni, minthogy felfogná, mi történik körülötte. Persze a Milotay Istvánok, Fiala Ferencek, Oláh Györgyök stb., jóval magasabb műveltséggel és szellemi nívóval rendelkeztek, mint „Piréz” úr, de hát ez már nem egy meritokratikus berendezkedésű világ sajnos.
Bizony, Magyarországra is begyűrűzött már ez a „21. századi jobboldal”, amely egyfajta imádott bálványként tekint Izraelre, bárminemű antiszemita megnyilvánulást pedig rögtön „provokációnak” vagy „őrült nyilas agitációnak tart”, mintha ez a magyar néplélektől egy „teljesen távoli” dolog lenne.
Az a rossz hírem van „Piréz” úrnak, hogy lehet próbálkozni a degradálással, Bácsfi Diánákhoz hasonló őrülteket példaként felhozni, de ez a sarkából kifordított, „jobboldalnak” nevezett, valójában nagyon is megalkuvó és „mértéktartó” lufi is ki fog egyszer pukkadni. Mivel számottevő kultúrkampf amúgy sincs az országban, a kultúra pedig azoknak a kezében van, akikről a plakát is szól, az ember szívesen nyúl vissza egy-egy régi klasszikushoz, mert ők még tudtak írni, és volt hozzá bátorságuk is, hogy leírják az igazat. Ha már Marschalkó Lajosnál járunk, a Világhódítók című munkája pont egy ilyen kiváló darab.
Ja, egyébként „Piréz” úr önelégülten ír arról is, hogy a „nácik nem nagyon mutogatják magukat, mióta az első Orbán-kormány felpofozta őket a Vikingben”. Büszke lehet rá! E helyett inkább arról kéne értekezni, hogy az elcsalt rendszerváltásnak, vagy a 2002-2010 közötti ámokfutásnak miért nincsenek a mind a mai napig valódi felelősei, vagy, hogy 2019-ben, 9 év „jobboldali” kormányzás után miért uralkodó még mindig a kultúra és művészetek terén a balliberális oldal. Ezek már nyilván kényelmetlenebb kérdések lennének.
„Plakátbotrány” ide vagy oda, felvetődött bennem a gondolat, hogy egy-két helyreigazítással „Piréz” úr eszmefuttatása akár a Magyar Narancsban is helyet kaphatott volna. Minek is nekünk baloldali sajtó, ha itt van ez a „jobboldali” is?
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
