Plakátot rongált egy DK-s alpolgármester fiacskája, majd Péterfalviékhoz szaladt panaszkodni, amiért a Kuruc.info megírta

Plakátot rongált egy DK-s alpolgármester fiacskája, majd Péterfalviékhoz szaladt panaszkodni, amiért a Kuruc.info megírta

Levelet kaptunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól. Az ügy előzménye nem más, mint egy korábbi cikkünk: Megúszható-e egy rongálási ügy azért, mert az elkövető apja DK-s alpolgármester? címmel írtunk egy választási plakátrongálási ügyről.

Az elkövető azt sérelmezi, hogy nyilvánosságra hoztuk a birtokunkba került felvételeket. Mint a címből is sejthető, azért tartottuk fontosnak, hogy erről beszámoljunk, mert feltételezhető, hogy megúszhatja pusztán azért, mert az apja DK-s alpolgármester.

Az ügy jelen pillanatban ott tart, hogy a hatóság levelet küldött portálunknak, ahol kérik a "tényállás tisztázását". Több kérdést is feltettek nekünk, például olyanokat, tájékoztattuk-e Binszki Olivért (a DK-s alpolgármester fia, aki megrongálta a plakátokat), továbbá, mi volt a célunk vele. Újra csak hangsúlyozzuk, azért éreztük és érezzük közügynek, mert a rendőrség érdekes módon továbbra "sem találja" az elkövetőt. Pedig nem lenne nehéz dolguk..

Hírdetés

Egyébiránt érdekesen mennek a dolgok az érintett településen, Újszentivánon. Az időközi választást is azért írták ki (ahol a plakátrongálás megtörtént), mert a korábbi polgármestert őrizetbe vette a NAV. Putnik Lázár polgármester a gyanú szerint egy szálló építésekor 222 millió forinttal károsította meg az államot. A helyiek csodálják, hogy ez csak most tűnt föl…

Volt-e közérdek, mi volt a cél? – kérdezik tőlünk:

A teljes dokumentum ide kattintva érhető el.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »