Phenjan: az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik

Phenjan: az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik

Joe Biden amerikai elnök és kormánytagjainak nyilatkozatai arra utalnak, hogy az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik Észak-Koreával szemben, amire Phenjan megfelelő választ fog adni – tudatta  a kommunista ország külügyminisztériuma vasárnap.

A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy végzett észak-koreai politikájának felülvizsgálatával. A KCNA észak-koreai állami hírügynökségben megjelent közlemények szerint pedig Washington „megsértette az ország legfőbb vezetésének méltóságát” azzal, hogy bírálta az emberi jogok helyzetét Észak-Koreában. Phenjan ezt provokációnak tekinti, amely szerinte arra utal, hogy az Egyesült Államok leszámolásra készül.

Hírdetés

Kim Dzsong Kun, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős igazgatója közleményében arra reagált, hogy Biden kongresszusi beszédében fenyegetésnek nevezte Észak-Korea és Irán atomprogramját, amelyeket „diplomácia és szilárd elrettentés útján” kell rendezni.

Kim szerint nem logikus és Phenjan jogainak korlátozása, ha az amerikai elnök fenyegetésnek nevezi Észak-Korea védekező elrettentő képességét. Kim szerint ez tűrhetetlen és óriási baklövés.

„Az elnök nyilatkozata világossá teszi, hogy fenn akarja tartani az Észak-Koreával szemben alkalmazott ellenségeskedést, ahogyan azt az Egyesült Államok több mint 50 éve teszi” – foglalt állást Kim Dzsong Kun.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »