Petíció indult, hogy Románia is fogadjon be olyan afgánokat, akik együttmûködtek velünk és a NATO-val

Petíció indult, hogy Románia is fogadjon be olyan afgánokat, akik együttmûködtek velünk és a NATO-val

Több mint 22 ezren írták alá eddig a Declic közösség petícióját, amelyben a civil szervezet arra kéri a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) és a külügyminisztériumot, hogy a hatóságok bocsássanak ki román vízumot a Romániával és a NATO-val együttműködő afgán állampolgárok és családtagjaik számára.

A Declic közösség szerdai közleménye szerint Romániának menedéket kell nyújtania a tálib hatalomátvétel után hazájukban üldöztetésnek kitett afgán emberjogi aktivistáknak, újságíróknak, igazságügyi dolgozóknak, tanároknak és egyetemi hallgatóknak. Petíciójukban azt kérik, hogy a román hatóságok küldjenek repülőgépeket a kimenekítésükre.

Hírdetés

A civil szervezet emlékeztet arra, hogy a helyszíni tudósítások szerint a tálibok bosszút állni készülnek azokon az afgánokon, akik közvetett vagy közvetlen módon segítették az országban állomásozó NATO-erőket. ‘A román vízumon az életük múlhat’ – olvasható a közleményben, amely szerint a veszélyhelyzetben lévő afgánok kimenekítése nem tűrhet halasztást.

A Declic közösség képviselője, Cătălina Hopârteanu azzal érvelt: Románia nem maradhat adósa azoknak az embereknek, akik húsz év háborúskodás alatt a román katonákkal vállvetve kockáztatták az életüket különböző küldetésekben.

A petíció itt írható alá.

A CSAT délután négy órától ül össze a Cotroceni-palotában. Az elnöki hivatal korábbi közlése szerint a nemzetbiztonsági testület ülésének napirendjén az afganisztáni válság is szerepel.(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »