Pellegrini: Nem tervezünk választások utáni koalíciót a PS-szel és az SaS-szel

Pellegrini: Nem tervezünk választások utáni koalíciót a PS-szel és az SaS-szel

A Hlas-SD párt nem tervez választások utáni koalíciót a Progresszív Szlovákiával (PS) és az SaS-szel, hanem a maga útját szeretné járni. Ezt a Hlas-SD vezetője, Peter Pellegrini jelentette ki egy videóban, amelyet a közösségi oldalán tett közzé.

Kiemelte, szinte minden sajtótájékoztatón és politikai tévévitában azt hallja, hogy ilyen választások utáni koalíciót készít elő. Mint mondta, akinek sikerül olyan nyilatkozatot találnia, amelyben ő vagy pártja ilyesmit állít, annak lekaszálja a kertjét. „Ez egy istentelen hazugság. A Hlas-SD a maga útját fogja járni” – hangsúlyozta Pellegrini.

Hozzátette, Szlovákiának nem vissza, hanem előre kell néznie. „Remélem, nem gondolják azt, hogy olyan amatőrök lennénk, hogy olyan pártokkal szövetkeznénk, amelyek a jelenleg Szlovákiában uralkodó káoszért felelősek” – zárta gondolatait Pellegrini.

A Smer-SD párt a kijelentésére úgy reagált, hogy „Pellegrini saját struktúrái hatalmas nyomására, amelyek nem óhajtják a liberális irányultságát, úgy belebonyolódott a nyilatkozataiba, hogy már mi sem tudjuk, mit is akar valójában”.

Hírdetés

A Smer-SD emlékeztetett arra, hogy a Hlas-SD eredetileg kizárta a választások utáni együttműködést a Smer-SD-vel, és koalíciót ígért valakivel a jelenlegi kormánypártok közül, illetve egy új politikai alakulattal. Most ezek szerint “megint csavart egyet”, és kizárta mindazokat a koalíciós pártokat, amelyek felelősek a mai szlovákiai káoszért.

„A kérdésünk nagyon egyszerű. Pellegrini, mit akarsz valójában, és miért zavarod meg nap mint nap a közvéleményt?”

– írta a párt a közösségi oldalán.

SITA, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »