Pellegrini nem fogja megvétózni a Btk. teljes módosítását. Ma két lehetőség közül választ. Vagy aláírja a kormány által javasolt teljes módosítást, vagy visszaküldi a parlamentbe a törvényt, és egyes megfogalmazások pontosítását fogja javasolni. Pellegrini erről ma nyilatkozott a médiának.
Az államfő délután találkozik a tanácsadóival, akiket a módosítások megvizsgálásával bízott meg.
„A törvény egészét nem fogom megvétózni. Vagy aláírom, vagy javításokat fogok javasolni a kormánynak, ha a tanácsadóim az illetékes állami szervekkel való egyeztetés után ezt javasolják nekem”
– jegyezte meg.
Még ma szeretne dönteni. Pellegrini a büntetőtörvények egyes módosításaiban teljes mértékben egyetért a kormánnyal. Ugyanakkor meg akart bizonyosodni afelől, hogy a törvények egyes megfogalmazásai a jelenlegi formájukban elérik a várt hatást.
„Biztosnak kell lennünk abban, hogy ha például valaki a bíróságon védekezik az ellen, hogy a Beneš-dekrétumok alapján konfiskálják a tulajdonát, akkor mindenki számára világos legyen, hogy ez nem a dekrétumok megkérdőjelezésének bűncselekménye, hanem az illető él a jogaival, és joga van bírósági úton védekezni”
– szögezte le az államfő.
Az államfő arra is kitért, hogy Maroš Žilinka legfőbb ügyész bírálta a Btk. módosításait. Tudomásul veszi Žilinka fenntartásait, de azt kifogásolja, hogy a legfőbb ügyész egyre gyakrabban kommentálja politikusok nyilatkozatait.
„Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a legfőbb ügyésznek ennyire intenzíven kell reagálnia a közjogi méltóságok vagy a pártok nyilatkozataira. A saját feladataival kell törődnie, amiért megválasztották erre a posztra, ez pedig a bűnözés elleni harc”
– jelentette ki Pellegrini.
A parlament december 11-én szavazta meg a Btk. módosítását, melyről gyorsított eljárásban tárgyalt. A kisebb értékű lopásoknál újra bevezeti a „háromszor és elég” elvét, tehát a visszaesőknél a vétség bűnismétlés bűncselekményének minősül. Módosul a hatóságokkal együttműködő gyanúsítottak intézménye.
A választási kampány meghiúsításának bűncselekményébe bekerül az „idegen hatalom” általi beavatkozás. Emellett bűncselekmény lesz „a második világháború utáni szlovákiai viszonyokat rendező dokumentumok tagadása vagy megkérdőjelezése”.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


