A legendás brazil labdarúgó szobrának és emléktáblájának felavatására jövőre kerül sor.
Az ünnepélyes leleplezés Kassán, 2024. szeptemberben fog megvalósulni, Pelé szlovákiai látogatásának 30. évfordulója alkalmából. A brazil legenda előtti tisztelgés ezen formája egyedinek számít Európában.
Pelé látogatása az egész országot lázba hozta. Példaként a kassai autogramosztáson nagyjából ötezer érdeklődő vett részt, Pelé ennek hatására könnyekben tört ki”
– elevenítette fel a történteket Joe Borbély, a brazil legendák és csillagok válogatottjának ügyvezető igazgatója. Borbély elmondta, hogy a szobor elkészítésére már többen jelentkeztek, a határidőt jövő év februárra határozták meg. Alaposan meg kell fontolni a szobor elhelyezését, mivel egy nemzetközi szinten is jelentős dologról van szó.
A szobrot Pelé fia és a korábbi Santos legenda Edinho, Pelé legjobb barátja és csapattársa Edu, valamint a Zico, Ronaldinho, Neymar hármas egyik tagja fogja leleplezni”
– emelte ki Borbély, aki korábban több évig a brazil legenda menedzsere és tanácsadója volt. A ”Fekete Gyémánt” hosszan tartó súlyos betegség következtében hunyt el a tavalyi év végén. Pelé a mai napig az egyetlen háromszoros világbajnok (1958, 1962, 1970) a futball történetében.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »