Pedofil volt a miniszterelnök?

Pedofil volt a miniszterelnök?

Pedofil-bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a brit rendőrség Edward Heath volt miniszterelnök ellen. A politikus 1970 és 1974 között vezette az országot. Rendőrségi vallomások szerint a visszaéléseiről a hatóságok is tudtak, de nem mertek vizsgálatot indítani.

Akkor dobálták meg festékkel Edward Heath leendő brit kormányfőt, amikor a Downing Street-i hivatalát akarta elfoglalni, miután megnyerte a választást 1970-ben. 1974-ig volt miniszterelnök, a konzervatív pártot 1965 és 1975 között vezette.

„Egyre többen állnak elő a saját történetükkel: sértettek és rendőrök is, akik nem mertek nyomozni ellene. A hatóságok is tudtak a problémáról, mégsem cselekedtek” – mondta az ügyet nyilvánosságra hozó internetes oldal szerkesztője, Mark Watts.

Hírdetés

A rendőrség most három ügyben nyomoz. Heath egyik áldozata, egy most 65 éves férfi azt állítja: a hatvanas években, 12 évesen erőszakolta meg a politikus. „Leesett az állam a vádaktól. Edward Heath-t mindenhol testőrök, rendőrök őrizték. Még a lakásába se mehetett be senki, akit nem világítottak át, sose volt egyedül” – fogalmazott a politikus örökségét gondozó alapítvány elnöke.

Heath sosem volt házas. Párton belüli ellenfele, Margaret Thatcher többször homoszexuálisnak nevezte. Barátai szerint nem volt az. „Nagyon visszahúzódó embernek ismertem. Kevés barátja volt, és abszolút irányításmániás volt: mindig mindennek rendben kellett lennie. Nehezen tudom elképzelni, hogy kisfiúkkal erőszakoskodott, mert ezzel saját magát tette volna sebezhetővé, ez nem rá vall” – állította Heath korábbi kollégája, Brian Binley.

A politikus ellen a kilencvenes években kis híján vizsgálatot indított a rendőrség, de akkor is leállították a nyomozást. Heath 2005-ben halt meg, 89 évesen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »