Az alábbiakban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató adventi jegyeztét olvashatják.
„Sokszor elgondolkodtam a kérdésen: hogyan lehetne teljesen helyreállítani a barbár módon megsértett erkölcsi és társadalmi rendet?” – veti fel a máig érvényes kérdést 2002-ben a béke 35. világnapjára írt üzenetében Szent II. János Pál. Sok tekintetben érezhetjük úgy, hogy valóban egy barbár módon megsérült világban élünk. Támadás alatt áll a család, az identitás, a magzatok, a gyerekek, a nemzetek és a nemzethez tartozás. Botrányok, kiábrándulás, közöny, elidegenedés tépázza az egyházakat, éhínség, széthúzás, hatalmaskodás, kicsinyes vádaskodás teszi tönkre sokszor a mindennapjainkat. Veszélyben az élet, az élővilág. Sokakban fogalmazódik meg mindezek láttán a végidők víziója, és az, hogy ennél talán nincs lejjebb. A minap emlékeztünk meg a szomszédunkban dúló háború ezredik napjáról, amellyel kapcsolatban így ír egy kárpátaljai édesanya: „Igazából nem lehet kívülről elképzelni azt, ami ezzel a helyzettel jár. A mindennapos rettegés a férfiakért, a temetések, a bujkálás, a nélkülözés és a szétszakadtság miatt a családi konfliktusok, a mérhetetlen kiszolgáltatottság, a lányok hiábavaló párkeresése, az apák hiánya, a rettenetes honvágy, az otthon és a haza pusztulása, a jobb jövőbe vetett remény egyre halványabb pislákolása…”
Nem viselkedhetünk strucc módjára, de nem adhatjuk fel a béke és az igazságosság reményét sem. Szent II. János Pál pápa gondolataival keressük a kiutat ebből a szorongattatásból: „Gondolkodván és a Szentírást tanulmányozva arra a meggyőződésre jutottam, hogy a fölforgatott rendet csak az igazságosság és a megbocsátás összekapcsolásával lehet helyreállítani.
És máris halljuk Pilinszky dilemmáját: „Igazság, igazságosság, szeretet: e három szó egyszerre kulcsa földi és természetfölötti életünknek. Ugyanakkor: soha annyi csalást, igazságtalanságot és kegyetlenséget nem követtek el, mint éppen e három szó jegyében és nevében.”
Elgondolkodtató ez a fogalompáros. Sajnos a valóságban inkább ütköztetjük ezeket a tartalmakat: vagy igazságosság, vagy megbocsátás. Az igazságosság a közgondolkodás értelmezésében azt jelenti, hogy mindenkinek annyit juttassunk, amennyi jár neki. Érezzük, tapasztaljuk, hogy ez így nagyon kevés, és még ez sem valósul meg. Nem járna minden gyermeknek ép család és annak békéje? Nem járna mindenkinek emberhez méltó életkörülmény, otthon, haza, szabadság, megbecsülés, élelem és szerető emberi ölelés is? Jól tudjuk, az igazságosság nem merülhet ki a törvények betartásában. Alapvetően hamis az a sokszor hallható csúsztatás: „amit a törvény nem tilt, azt szabad”. „A szív jósága tágabb teret foglal el, mint az igazságosság tágas mezeje” – mondja Goethe.
Csupán a járandóságok, a szűken értelmezett törvényes jogok emlegetésével nem jutunk messzire. Nevelésünknek, és az oktatásnak is, a jelenleginél sokkal hangsúlyosabban kellene képviselnie, tanítania és gyakorolnia az igazságosság társerényét, a méltányosságot, az összetartozás, a megbocsátás, az irgalom hétköznapi megvalósulásait. Ez valójában nem más, mint az adott konkrét tárgy körét meghaladó szempontok keresése, figyelembevétele. Kicsit kilépve az elméleti megfontolásokból: nem csak az a fontos, hogy mit mondott valaki, hanem az is, hogy hogyan mondta és miért. Gyors és kíméletlen kritikánkat nem volna-e jó többször is átgondolni? Megkeresni az esetleg zavaró vagy bántó viselkedés okát, hátterét. Nem rögtön minősíteni, büntetni, címkézni, osztályozni, mérni.
Ez tehát nem gyengeség, hanem éppen a tágabb szívű igazságosság ereje és alapja, „a rossz elé állított végső korlát, az isteni irgalom” (Szent II. János Pál).
Nem ezt látjuk-e Isten ítéleteiben és törvényeiben, Jézus minden tettében? Az irgalmas szamaritánustól kezdve a házasságtörő asszonyon át a tékozló fiúig, és a kánai menyegző csodáját vagy a Jézust megtagadó Pétert szemlélve, vagy a jó Pásztor és az elkóborló „egy” történetét olvasva.
Edith Stein karmelita szerzetes vértanúnk – akit igazságtalanul és méltánytalanul elhurcoltak és kivégeztek – levelében így üzen a barbár időket élőknek: „Ne fogadj el semmit igazságnak, ami szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami igazság nélkül van.” Lehet, hogy ennyire egyszerű lenne a megoldás? Mielőtt megszólalnánk, öltöztessük szeretetünket igazságba, igazunkat pedig szeretetbe.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 1-jei számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
