A Városliget Budapest egyik legkedveltebb zöldterülete. Emberek százai járnak naponta a fák alatt kanyargó utakon, keresve a lehetőséget a nagyvárosi nyüzsgésből való kiszakadásra. A figyelmesebbek előtt feltárul a tó és a park szárnyas élővilága is: kisebb-nagyobb madarak és többféle denevér is megtalálható a Vajdahunyadvár körül.
A három városligeti sziget közül kettőnek a rajtuk előforduló szárnyasokról adott nevet a Liget közönsége: Páva-sziget és Hattyú-sziget. A legnagyobb szigeten már az 1800-as évek elején egy vendéglő működött, melynek tulajdonosa pávákat tartott, hogy növelje a hely vonzerejét.
A pávák népszerűsége később sem kopott meg. A 19. század végén – ekkorra már az egykori Páva-szigetet felszámolták –, a fővárosi kertészet tartott pávákat a közpark területén, hogy ezzel is szórakoztassák a közönséget.
A Városligetnek a 19. században volt egy kisebbik tava is, a Hattyú-tó. A park legmélyebb pontján, vízgyűjtőként szolgált. Közepén kis szigetet alakítottak ki, amelyet beültettek rózsával. Mégsem a virágokról kapta a nevét: Hattyú-szigetnek nevezték el, mivel a Liget vizein megtelepedett hattyúk költőhelyül használták.
A Városligeti-tó 1916-ban (kép forrása: Fortepan / Urai Dezső)
A Városligeti-tó látványa fél évszázadon át nem volt elképzelhető hattyúk nélkül. A tó vizén úszkáló, mutatós fehér madarak számtalan 1900 körül készült fotón és képeslapon feltűnnek a csónakázók körül.
Az 1896-os Millenniumi kiállításra a tavacskát véglegesen felszámolták. A hattyúk azonban nem tűntek el a Városligetből. A kertészek fészekrakásra is alkalmas szállást építettek számukra a nagy tó partján. A hattyúház a jégcsarnokkal szemben, a Nye bojsza torony tövében bújt meg.
A ligeti hattyúk virágkora az első világháború végéig tartott. A háború lezárása körüli, zavaros években nem gondozták őket, az állomány gyorsan fogyatkozott. A boldog békeidőket jelképező díszmadarak hosszú időre eltűntek a Városligeti-tóról. A szomszédos Állatkertben találtak békésebb otthonra. Az Állatkerti-tavon alakítottak ki számukra egy újabb, védett Hattyú-szigetet.
A galambetetés száz évvel ezelőtt még nem volt tiltott elfoglaltság a Városligetben. Az 1910-es években népszerű galambetető helynek számított Vajdahunyadvár udvara, számos korabeli fotón és képeslapon is megörökítették az állandóan itt tanyázó galambrajt.
A Hősök tere madártávlatból 1935-ben (kép forrása: Fortepan / Szent Istvány Dezső)
Napjainkban a szabadon élő galambok etetését egészségügyi és környezetvédelmi okok miatt szigorú, bár sokak által vitatott szabályokkal korlátozzák világszerte a nagyvárosok közterületein és parkjaiban. Hiába számít azonban a magyar fővárosban is tiltott tevékenységnek etetésük, tucatjával találunk az internetes közösségi oldalakon friss fotókat a Városligeti-tó vizén megtelepedett kacsákat és a tóparti galambokat etető gyerekekről és felnőttekről.
Egy középkori hangulatú, tornyokkal tűzdelt vár szinte elképzelhetetlen denevérek nélkül. A Széchenyi-szigetre épült Vajdahunyadvár – és kedvező adottságainak köszönhetően az egész Városliget – a főváros egyik legjelentősebb denevéres élőhelye, ahol féltucat különböző denevérfaj egyedeit figyelték meg. Többségüknek itt van a búvóhelye, mivel a Városligeti-tó környéke kiváló táplálkozási lehetőségeket kínál számukra. (x)
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
