Lehet, hogy az ígéreteket már nem kérjük számon, mint a természetes fény változásainak illanó képét, de hisszük, hogy a stratégiailag elégtelen politikai fordulatban a színek sokasága megmaradt a színtelen napsugárban. Azóta azt is megtudtuk, hogy ózonlyukon kandikál a halál, és fenyegető veszedelemként jelen van nap mint nap. Merthogy a lámpa alatt a legsötétebb a pont; és a fénynek is van árnyéka.
A pusztító erejű társadalmi fordulat, amikor markánsan jelenik meg az alapkutatást igénylő szociális kérdés, sürgetve a jogszabályalkotást, akkor a szorgos kötelezettségvállalás okán a sorsdöntő kérdésekben helyénvaló az előttünk járókra figyelni, ahogyan ezt gróf Apponyi Albert is tette.
Új magatartástípus bontakozik ki nagyszerű személyiségében, politikai rátermettségében. A fentebb említett számonkérés mellé mindig társul a természetes állampolgári lojalitás megteremtése, mint elfogadható igény – írja az Apponyi-kutató Ziedler Miklós dr. professzor adjunktus. A kiegyezés utáni években lépett politikai pályára és a nemzeti függetlenség eszméjének volt az elkötelezettje a Habsburg időben. Nem a jó és rossz harmonikus vegyülékében lavíroz, ellentétes érdekek és felfogások között ügyeskedve, elméletek elvtelen összekeverésével, hanem magas szintű szintézisben a különböző népek, nemzetek eltérő politikai fejlettségének okait az egyes közösségek eltérő társadalmi képességeiben és teljesítményértékében ismerte fel.
Kilencvenöt esztendő elteltével valljuk, hogy bárhol is éljünk az elszakított Kárpát-medencei területeken vagy „maradékhazában”, Nyugat-Európában, Új-Zélandon, vagy Egyesült Államokban együvé tartozunk, egyetlen közösség része vagyunk. Ez az elmélet nyújtott Apponyinak hiteles társadalomtudományi megalapozást ahhoz, hogy erre építve a történelmi Magyarország nemzeti és szellemi egységesítésének átfogó programját fogalmazza meg. Akárcsak a közelmúltban, a szent magyar ügy mögé tömörülve felsorakozott értelmiség színe-lángja: tudósok, művészek, sportolók, olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, népszerű színészek, zenészek, öregségben is titkoltan tanulni vágyódó papok, tanárok…
Csak komoly nemzettudatunkkal határolhatjuk el magunkat az irredenta megnyilvánulásoktól, de elismerjük, és azonosulunk egy igazi szellemi, művelődési, kulturális magyar haza létével. A magyar állam évezredes fennmaradásával valójában hitelesen visszaigazolta a magyarság politika és a társadalom szervező tehetségét, mely egyben civilizációteremtő erőnek támogatása; nem csupán magyar, s nem is csak regionális, hanem egyszersmind európai egyetemes érdek is.
Apponyi történelmi küldetését az 1919. utáni diplomáciai pályafutásában értékeljük, különösen a határon túl rekedt magyar kisebbségek védelmében végzett munkájáért. Páratlan belpolitikai működése, azon belül is a népszövetségi tevékenysége, nemzetközi fórumokon a „Nemzet Ügyvédje” címet, elismerést érdemelte ki.
Igencsak törekedett egyetemes érvényt szerezni a magyarság és a „magyar igazság” ügyének, a kisebbségvédelem, a politikai méltányosság, a nemzeti vezérelv, önrendelkezés princípiumainak. A nemzeti öntisztulás nagy politikusa, pszichológusa a párizsi békekonferencián 1920. január 16-án a szentistváni örökség dicsfényét merte megálmodni! Szécsenyi Andrással emlékezzünk Apponyi Albert gróf (1846-1933) a 19. század második felének és a 20. század első harmadának kiemelkedő fordulatokban gazdag politikusára a 95. esztendei elköteleztetésekor.
Ma ahelyett, hogy tevékenységét, életművét, vagy nemzet-szerelmét idéznénk, figyelmezzünk a zabolai gróf Mikes János püspök szavára, aki Apponyit „a magyar nemzet legfelségesebb virágának” nevezete.
Amikor június 9-én Magyari Lajost, a nagyszerű költőt a földtől el az ég határáig kísértük azzal búcsúztam: „Ezüsttel hamvazott hullámzó színképek takarják, feszítve széttárják múltad örök jelenében hamis önmagad,” mintha parancsolná gróf Apponyi Albert saját üzenetét: „Szeressünk mindent, ami magyar, mert különben a zászló csak szövet, a föld csak por marad, – ha nincs a szívünkben nemzeti érzés, mely a port hazává teszi.”
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
