Paskai bíborosról – őszintén

Ismerem természetesen a jézusi figyelmeztetést: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!” (Mt 7, 1) Nem is kívánom hát ezt tenni. Csak néhány sorban arra kívánok rámutatni, feltehetően messze nem csak a magam nevében, hogy a halál sem szépíti meg az emberi történéseket. Különösen nem akkor, ha olyan valaki az elhunyt, akinek döntéseitől sokak lelki életének és szellemi arculatának formálása függött.

Közéjük tartozott a minap elhunyt Paskai László bíboros. Aki előtt a Magyar Sion élén valaha méltán kipróbált lelkipásztorok, sőt tudós teológusok álltak. Isten- és hazaszerető főpapok, akiknek arcvonásai római gladiátorokat vagy középkori misztikus szenteket egyaránt megidéztek. Akik Sacra Pannonia őrei voltak, gyakorta vezető politikusok helyett is. A sor hosszú, bele sem kezdek. Hiszen elég csupán néhány név is. Egy Csernoch János, Serédi Jusztinián vagy Mindszenty József.

Lehet, hogy Isten talán számunkra kifürkészhetetlen rendeléséből, vagy korparancsnak való feltétlen megfelelési kényszernek engedve, de objektíve megállapítható, hogy az elhunyt bíboros sajnos nem illeszkedett az előbbiek sorába. Nem kívánom itt most firtatni ennek meglehetősen szövevényes okait. Csak megállapítom a tényt: egyházkormányzói működése során hiába várták a hívek, hogy a kommunizmus alatt méltatlanul mellőzött néhai tudós papok mindegyike rehabilitálva lesz, sőt ennek részeként életművük a könyvkiadásban és az oktatásban is megfelelően képviselve lesz, ebből jóformán semmi sem valósult meg. Ez még akkor is sajnálatosan igaz, ha hozzátesszük, hogy működése idején talán még nem volt annyira aktív a nemhogy egy főpaphoz, hanem egy egyszerű világi katolikushoz sem méltó „zsidó-keresztény párbeszéd”, mint utóda, Erdő (Grünwald) Péter óta.

És ha itt tartunk, lehetetlen nem szólnunk a portálunkon már idézett Mazsihisz-nekrológ egy beszédes passzusáról. Ebben Fröhlich Róbert országos főrabbi és Heisler András Mazsihisz-elnök Erdő bíboroshoz írt levele előtt az alábbi sorokat olvashattuk:

„Életének 89. évében, hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek. Paskai László 1927-ben született Szegeden, szülei kikeresztelkedett zsidók voltak. A gyermek Paskai Lászlót a háború idején a keszthelyi karmeliták bujtatták.”

Semmi új nincsen persze ebben. Mindenki tudta eleddig is, hogy Paskai szülei kik voltak. Mondom, mindenki. De van itt egy bökkenő. A Mazsihisz állandóan antirasszistának vallja önmagát. Azt hirdeti, soha ne azt nézzük, ki milyen származású, hanem milyen magatartású. Ez rendben is volna, csakhogy akkor miért az a legfontosabb hír az elhunytról, hogy milyen származású volt?

Merthogy, tetszik, nem tetszik, nem a származás, hanem az erkölcs determinál. Ha ez nem így lenne, bárkit fel lehetne menteni bűntettei alól ősei eredetére való hivatkozással. Ott van például Sík Sándor. A tudós piarista cserkésznevelő és irodalomtörténész. Köztudottan ő is zsidó származású volt. Mégsem kérkedett ezzel sem ő, sem más. Magyarnak tartotta magát és kereszténynek. Elhunytakor sem jelent meg tudtommal sehol arról közlemény, honnan is sarjadzott.

Ennyit hát a Síp utcai rasszistákról. Paskai megítélését innentől kezdve pedig inkább hagyjuk az Örök Bíróra. Mi csak Reményik Sándor verssorát idézhetjük: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, a mi dolgunk csak: IGAZABBÁ lenni.” És a rekviem közismert soraival esdjünk Urunkhoz lelki üdvéért, hiszen a legnagyobb bűnösök is megtérhetnek utolsó pillanatukban: „Requiem aeternam dona ei, Domine, et lux perpetua luceat ei. Adj Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényesedjék neki.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »