Párkányban ismét vasárnap oltanak

Párkányban ismét vasárnap oltanak

A Párkányi Rendelőintézetben vasárnap Pfizerrel és Modernával oltanak, a nem regisztráltak csak délután három óra után kaphatnak védőoltást, a fennmaradó oltóanyag mennyisége szerint.

A Nyitra megye alá tartozó Párkányi Rendelőintézet nagy kapacitású oltópontján ismét vasárnap, azaz november 21-én oltanak majd a koronavírus ellen, Pfizer és Moderna típusú oltóanyaggal. Czékus András, a poliklinika igazgatója az Új Szóval közölte, vasárnap reggel nyolc órától délután fél négyig oltanak a vakcinákkal. Az előzetes regisztráció kötelező, a védőoltásra a portal.agel.sk oldalon jelentkezhetünk. Aki nem hajlandó regisztrálni magát, az szintén elmehet oltásra, de csak délután három órától tudják fogadni, és attól az időponttól csak annyi embert tudnak beoltani, amennyi oltóanyag fennmaradt reggeltől.

Nem a befogadógépességgel van gond

Hírdetés

Nyolcszáz emberre számítunk, mint a múlt vasárnap is, de egyelőre csak 2-300 –an regisztráltak, a múlt vasárnap is csak 676-an voltak védőoltáson, ebből 242 ember vette fel az első oltását. Remélem, hogy minél nagyobb számban regisztrálnak és jönnek a vakcináért. Ismét kérem az embereket, hogy legyenek fegyelmezettek és legyenek másokra és a személyzetre is tekintettel, tartsák be az óvintézkedéseket és az előírásokat. Ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a tavaszi oltásokhoz képest az ügyfelek most sokkal ingerlékenyebbek, idegesebbek, és nagyon sok embernek mindent az alapoktól kezdve kell újra és újra elmagyarázni. Kapacitásgondunk nincs, mi képesek lennénk naponta akár 1200 személyt is fogadni, azaz az oltópont két nap alatt 2400 embert is be tud oltani – de korántsincs ennyi jelentkező“ – taglalta a részleteket az igazgató. Czékus hozzátette, az érkezőket húszfős egészségügyi csapat várja.

Csak 18 év felettieket oltanak, első, második és harmadik oltással. Harmadik oltást csak azok kaphatnak, akiknek a második oltásuk óta már eltelt hat hónap. Hamarább csak azok kaphatnak harmadik védőoltást, akiknek erről írásbeli orvosi papírjuk van. Akit Modernával oltottak, annak a harmadik oltása is csak Moderna vakcinával lehetséges. Vasárnap reggel nyolctól délig csak Pfizerrel oltanak a Párkányi Rendelőintézetben és csak a regisztráltakat, déltől fél egyig ebédszünet, aztán fél egytől negyed háromig szintén Pfizert szúrnak, szintén csak az előjegyzetteknek, majd negyed háromtól fél háromig technikai szünetet tartanak. Fél háromtól háromig oltják szintén a regisztráltakat Modernával. Aki nem regisztrált, az csak délután három óra után mehet védőoltásra – ekkor már csak annyi embert oltanak be, amennyi oltóanyaguk maradt.

A vasárnapi párkányi oltásról részletesebb információk a http://poliklinikansksturovo.sk internetes oldalon.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »