Párbeszéd címmel rendeznek koncertet a Dohány utcai zsinagógában

Párbeszéd címmel rendeznek koncertet a Dohány utcai zsinagógában

Különleges hangversenyre kerül sor az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részeként. Szeptember 4-én, szombaton Párbeszéd címmel rendeznek koncertet a Dohány utcai zsinagógában, melyen zsoltárok hangzanak el zsidó és katolikus egyházzenei feldolgozásokban. Az eseményről Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökét kérdeztük.

– Kik lépnek fel ezen a hangversenyen?

– Fekete László, a budapesti zsinagóga jelenlegi főkántora, nemzetközileg is elismert művész, aki majd’ negyven éve énekel a Dohány utcai zsinagógában. Dobszay Péter és Rudas Dániel fiatal és tehetséges kántorok. Virágh András, a Dohány utcai zsinagóga orgonaművésze remekül ki tudja használni a különleges helyszín adottságait. Rajtuk kívül a Solti Kamarazenekar, az ETUNAM Vegyeskar és a Budapesti Énekes Iskola Albertfalvi Tagozata lép majd fel.

– Mi a jelentősége ennek az eseménynek?

– A Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy nagyon erős és jelentős vallási esemény lesz. Ezzel a koncerttel azt szeretnénk megmutatni, hogy létezik Magyarországon egyfajta zsidó–keresztény párbeszéd és együttműködés. Ennek nagyon sok oldala van, több területen is együtt dolgozunk, együtt gondolkodunk.

Hírdetés

A Dohány utcai zsinagóga egy emblematikus hely, Európa legnagyobb zsinagógája, itt látjuk vendégül a kongresszus résztvevőit. Szombat este sok katolikus egyházi személyiség vesz majd részt a koncerten, vagyis ez valóban egy különleges, kegyelmi pillanat lesz.

– Mi a koncert legfőbb üzenete?

– Természetesen a párbeszéd, a párbeszéd jelentősége. Arra szeretnénk rámutatni, hogy milyen fontos tiszteletben tartani egymás értékeit, mint ahogy az is fontos, hogy figyeljünk egymásra. A kultúra képes arra, hogy teret kínáljon ennek a párbeszédnek.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Wikimedia Commons; MTI; Thaler Tamás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »