Hogyan segítheti a pasztorációt a szinodális folyamat, és mit tud hozzáadni a lelkigondozás? – Németh Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szinódusi titkára és Tóth András, a Váci Egyházmegye spirituálisa tartottak előadást az őszi családpasztorációs papi találkozón. Október 4-én közel ötven pap vett részt az MKPK Családügyi Bizottsága meghívására tartott találkozón Budapesten.
„Többen vagyunk, mint tavasszal” – üdvözölte örömének hangot adva Marton Zsolt családreferens püspök a találkozó résztvevőit. Röviden beszámolt a családok világtalálkozóján szerzett tapasztalatairól. Fontos eredménynek tartja, hogy hangsúlyt kap a házasságra való felkészítés, mely katekumenális felkészítés kell hogy legyen egy távolabbi, egy közvetlen és egy kísérő szakasszal.
A felkészítő könyv, lelkipásztori útmutatásokkal, hamarosan megjelenik – jelentette be a főpásztor.
Németh Gábor, az MKPK szinódusi titkára Szinodalitás és pasztoráció: igények és lehetőségek címmel a hároméves szinódusi folyamat idén szeptember végén zárult magyarországi szakaszáról adott összefoglalót az egyházmegyék által készített záródokumentumok alapján. Hangsúlyozta a Szentszék célját, mely a laikusok, Isten népe meghallgatására, bevonására, véleményére sokkal nagyobb hangsúlyt fektet. „A decentralizált szinodális folyamatban nem volt egység az egyházmegyékben abban a tekintetben, hogy ki-ki más hangsúlyt adott a záródokumentumoknak. Volt, ahol teológiai szempontok alapján készült, másutt konkrét következtetéseket vontak le vagy analízist adtak, illetve mintegy statisztikailag jutottak el konkrét következtetésekre” – mutatta be az előadó a kiindulást adó dokumentumokat.
Értékelve a folyamatot kiemelte, sok olyan igény, szükséglet fogalmazódott meg, melyek mindenképpen megfontolandók. „A hívek részéről meghatározó az igény, hogy személyként törődjenek velük, és készek arra, hogy tehessenek az Egyházért. A papjaiktól azt várják, hogy hitéletük, elkötelezettségük, emberi tulajdonságaik példaértékűek legyenek, hogy közvetlenek és megszólíthatók legyenek, készek legyenek együttműködni munkatársakkal, segítőkkel” – emelte ki Németh Gábor.
Aki szerint központi kérdés a szinodális folyamat során kialakult párbeszédben a papok szerepének megítélése, a papokról kialakult kép, mert a vallásosság egyértelműen papfüggő, ezt mutatják a visszajelzések. A hívek számára átgondolandónak tartja, minek alapján alakítják ki papképüket. Az a tapasztalat ugyanis, még a gyakorló híveknek is kevés ismeretük van arról, milyen rendező elvek, prioritások mentén folyik egy pap élete. A szinódusi titkár továbbá úgy látja, sokszor nincs összhangban az, amit a pap magáról gondol, s az, amit a közösség elvár tőle. Az egyik legnagyobb kihívásnak tartja papként, hogy mint vezető, mindig funkcionális szereplő is, az emberek akkor találják meg, amikor valamit szeretnének, temetést, esküvőt, keresztelőt. Később pedig arról ítélik meg, kedvükre való volt-e a feladatellátás. Ezzel szemben a személy és személy találkozására lenne szükség, s a hívő és pap kapcsolatában a meghallgatáson és kísérésen kellene hogy legyen a hangsúly, melyben a pap „megismerhető, megfogható, felfogható”.
Németh Gábor szerint a kommunikáció az a terület, ahol a szinódus eredményét kézzel foghatóan meg lehet tapasztalni. Olyan kommunikációt sürgetnek a záródokumentumok, mely mind az igehirdetésben, mind a lelkipásztorkodásban közérthetőbb, életközelibb, az emberek gondjaira érzékenyebb. Fontos lenne, hogy az Egyház hangsúlyosabban és hatékonyabban tudjon jelen lenni a médiában. A hívek nagy része ugyanis ismeri és alkalmazza a modern kommunikációs eszközöket. Itt nagy jelentőségű lehet a világiak szerepvállalása, mert sokszor profibban, aktívabban értik és használják a közösségi médiát, mint egy túlterhelt plébános. Ehhez kapcsolta az előadó a papok tehermenetesítésének fontosságát civil szakemberek bevonása révén a plébánia életébe, akár anyagi támogatással. „A közösségi feladatmegosztás növelni tudja a hatékonyságot” – idézte a váci záródokumentumot.
Ugyancsak általános az igény közösségi megmozdulásokra, ezek révén lehet leginkább közel hozni a családokat az Egyházhoz. Megállapítható, a 21. század emberének szüksége van az „élményvallásosságra”, az érzelmi elem meghatározó számára. Ezt tudják nyújtani a szorgalmazott programok, a kirándulás, zarándoklat, tábor, bál, mise utáni agapé, lelki nap, bibliaóra – hogy csak néhányat soroljunk. „Mind a szervezés, mind a részvétel közelebb tudja hozni egymáshoz az embereket” – írja az Egri Főegyházmegye. „Összességében olyan programokra mutatkozik igény, melyek klub-szerűek, kevésbé teoretikusok és túlszervezettek” – állapították meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében.
A szinódusra való felkészülés a kontinentális szakasszal folytatódik, melynek részeként Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus Főtitkára tesz látogatást hazánkban, jövő februárban pedig megtartják a kontinentális szakasz közgyűlését.
Hogyan segíti a keresztény lelkigondozás a családpasztorációt? címmel Tóth András mentálhigiénés szakember, lelkigondozó, a Váci Egyházmegye spirituálisa, görögkatolikus pap saját gyakorlatán alapuló tapasztalattal mutatott példát. Abból indult ki, hogy a pap akár szeretné, akár nem, nap mint nap belesodródik a lelkigondozói, lelkivezetői beszélgetésekbe. A hívek hozzáfordulnak, útmutatást várnak tőle, valami olyasmit, amiből érzik, a pap mellettük áll.
A szakember először is különbséget tett lelkigondozás és lelkivezetés között, melyből az előbbi az élethelyzeti krízisek, az utóbbi hitéleti kérdések tere. A pap a lelkigondozás kérdéseire, házassági válság kezelése például nem kap felkészítést. Egyharmaduk a lelkigondozást el is utasítja, egyharmaduk pedig bár nem utasítja el, de nem tartja fontosnak, hogy megismerje, s további egyharmaduk tartja üdvösnek, vallva, hogy a lelkigondozás olyan eszköztárat ad a kezébe, mellyel a segítségkérőnek olyat tud nyújtani, hogy megoldja a problémáját. A lelkigondozó szerint alapállás, hogy a gyógyulást a krízisben Isten adja, de a tudomány ad olyan eszközöket az ember kezébe, mellyel hatékonyan tud segíteni. „Hozzánk, papokhoz jön elsőrendűen a segítségkérő. Ha mi elutasítjuk, elmegy máshova. Túlterheltségünket látva, ha a hosszú kétéves képzést nem is tudja vállalni a lelkipásztor, az empatikus meghallgatás és a szakemberhez való továbbküldés követendő magatartás lehet” – mondja a lelkigondozó. Ugyanakkor szorgalmazza a képzést, akár rövidebb formában is hatékonynak tartja.
Sok probléma van a keresztény házasságokban is, kacifántos élethelyzeteket tapasztalunk, s ha nem tanulunk, nagy hibákat követhetünk el – utalt megismert esetekre Tóth András. „Többről van szó, mint adott kapcsolat megmentéséről” – figyelmeztette a paptestvéreket.
Marton Zsolt püspök egyházmegyéjük gyakorlatáról elmondta, szeretnének tenni a papok kiégésének megelőzéséért, testi-lelki jólétük fenntartásáért. Ezért egyrészt forrást biztosítanak a papoknak a pihenésre, másrészt támogatnak képzéseket számukra, harmadrészt szorgalmazzák és támogatják a lelkivezetővel való kapcsolattartást.
A pasztorációban evangéliumi munkaközösségek létrehozására törekszenek, melyekben a plébános, akolitus, diakónus, hitoktató összefogva dolgozik. Vácott létrehozták a MotiVÁCió Képzési Központot, melyben civil és egyházi képzéseket nyújtanak széles tematikában és formában. Képzés, lelkigyakorlat, tréning segíti a felkészülést papoknak és világi munkatársaiknak kezdve az önismerettől, a vezetési ismereteken, pályaorientáción át a lelkivezetésig.
Sok mindent csinálunk, de nem biztos, hogy értünk hozzá. Valljuk, nem adhatjuk át a lélek tudományát, a pszichológia eszközeit a világnak, mert kereszténynek keresztény tud igazán segíteni – határozta meg a feladatot Tóth András.
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
