Pál József Csaba főpásztori körlevele a püspöki szinódus októberi ülésszaka kapcsán

Pál József Csaba főpásztori körlevele a püspöki szinódus októberi ülésszaka kapcsán

Pál József Csaba temesvári megyéspüspök körlevelet írt a Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlésének október 2–27. között zajló második ülésszakával kapcsolatosan. A temesvári főpásztor „Membri di nomina pontificia”, vagyis a Szentatya által közvetlenül kinevezett tagok között vesz részt az ülésen. A püspöki körlevelet teljes terjedelmében köözöljük.

Kedves Paptestvérek, Krisztusban szeretett Hívek!

Most, hogy közeledünk a Püspöki Szinódus második ülésszakához, e levéllel Isten egész népéhez fordulok, hogy imádsággal kísérje az egyháznak ezt a nagyon fontos munkáját és kérje a Szentlélek kiáradását.

Mint ismeretes, a Szentatya 2021. október 9-én Rómában megnyitotta a szinodalitásról szóló szinódus konzultációs szakaszát „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés” témában, amelyben Isten egész népét arra hívta, hogy mélyítse el a közösséget, a részvételt és a missziót a szinodalitással kapcsolatban minden szinten: plébániákon, különböző közösségekben, egyházmegyékben, országos és kontinentális szinten.

Egyházmegyénkben sokan vettek részt ebben a munkában, amiért mindenkinek köszönetet mondok ez úton is.

2023 októberében került sor a Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlésének első ülésszakára, ahol az összes kontinens egyházmegyéiből érkezett javaslatok alapján elmélyítették a szinodális folyamatot, a Szentlélek mint központi szereplő vezetésével (ahogy a Szentatya megnyitó beszédében hangsúlyozta: „A szinódus nem parlament, a szinódus nem közvélemény-kutatás. A szinódus egy egyházi esemény, melynek főszereplője a Szentlélek. Ha nincs jelen a Lélek, akkor nem lesz szinódus.” A Szentatya, Ferenc pápa beszéde a szinódusi folyamat kezdetén tartott reflexiós összejövetelen, 2021. október 9-én).

Az első ülésszak végén egy összefoglaló jelentést tettek közzé, amelyben a szinódus résztvevői a következőket írták: „A hátterünk, nyelvünk és kultúránk sokfélesége ellenére a keresztség közös kegyelme által képesek voltunk arra, hogy ezeket a napokat egy szívvel és lélekkel éljük meg (…) A Szentlélek megajándékozott bennünket annak a harmóniának a megtapasztalásával, amelyet egyedül Ő tud létrehozni; ez ajándék és tanúságtétel egy olyan világban, amely szétszakadt és megosztott” (Összefoglaló jelentés: Egy szinodális egyház a misszióban).

A két ülésszak között a Szentatya fontosnak tartotta, hogy április 29. és május 2. között a világ minden tájáról meghívja Rómába a plébániák képviselőit, hogy a Szinódus Főtitkárságával együtt részt vegyenek egy szinódusi összejövetelen, azért, hogy a szinódus szelleme és stílusa minél több emberhez eljusson.

Kedves Testvérek! Ami bennünket ebben a folyamatban összeköt – akár közvetlenül veszünk részt a szinóduson, akár egyházmegyéinkből támogatjuk azt –, az a közös elkötelezettség, hogy ott éljük meg a közösséget, a részvételt és a missziót, ahol vagyunk. Különösen fontos, hogy tisztelettel hallgassuk meg egymást, figyelve arra, hogy a Szentlélek mit akar mondani nekünk testvéreinken keresztül, ahogyan a lelkünkben is szól hozzánk.

A szinódus előkészítése és maga a szervezés sok munkát, sok odafigyelést igényel, de mindenekelőtt szükségünk van a Szentlélek kegyelmére. Ezért kérlek, kedves testvéreim, egyesült erővel kérjük a Szentlelket a szinódusért.

A második ülésszakra kidolgozott Instrumentum laboris (munkadokumentum) az első ülésszak jelentésének közzétételét követő konzultáció eredményeit tartalmazza, és összegzi azokat, különös tekintettel erre a kérdésre: „Hogyan legyünk szinodális egyház a misszióban?”.

A második ülésszak feladata, hogy végigvigye az első ülésszakon megkezdett megfontolásokat, és a Záródokumentumban felajánlja a Szentatyának e megfontolások eredményét.

Hírdetés

A munkálatok a munkadokumentum 4 része szerint zajlanak majd, amelyeket a szinodális megbeszélések 4 modulja keretében fognak megtárgyalni:

– A FondamentiAlapok címet viselő fejezet, amely felvázolja a misszióban lévő szinodális egyház víziójának alapvető irányvonalait, valamint három központi fejezet:

– 1. RelazioniKapcsolatok – ez a fejezet egy olyan egyházról szól, amely képes ápolni a kapcsolatokat: az Úrral, a férfiak és nők között, a családban, a közösségben, a társadalmi csoportok között. Mert éppen a kapcsolatokon keresztül – Krisztussal, másokkal, a közösségben megélt kapcsolatok által – közvetítjük a hitet…

– 2. PercorsiFolyamatok – kiemeli azokat a folyamatokat, amelyek biztosítják a kapcsolatok ápolását és fejlesztését, különösen a Krisztussal való egységet a misszió és a közösségi élet harmóniája érdekében, a konfliktusokkal és nehézségekkel való közös szembenézés képessége révén.

– 3. LuoghiHelyek – amely arra szólít minket, hogy lépjünk túl a helyek statikus látásmódján, amely azokat szintek vagy lépcsőfokok szerint, piramisszerűen jeleníti meg (plébánia, zóna, egyházmegye, egyházi tartomány, püspöki konferencia vagy keleti hierarchikus struktúra, egyetemes egyház) – és figyelmünket a mai világban az emberek mobilitását jellemző dinamika felé fordítja, anélkül, hogy szem elől tévesztenénk az egyház egységének kötelékeit.

Tíz, szakértőkből álló tanulmányi csoportot hoztak létre a Szentatya által rájuk bízott 10 téma vizsgálatára (lásd a mellékletet). Ezek a csoportok a második ülésszak kezdetén fogják bemutatni kutatásaik jelenlegi állását, és ezt követően 2025 júniusáig működnek.

Szeretettel kérem a paptestvéreket és híveket, hogy a szinódus második ülésszaka alatt, amely idén október 2–27. között zajlik, minden szentmise végén, vagy az egyetemes könyörgés keretében imádkozzanak a szinódus munkájáért. Kérjük Önöket, hogy a szentmiséken kívül is hordozzák imáikban a szinódust és a szinódus résztvevőit.

A világ vagy túlzott elvárásokkal, vagy szkepticizmussal tekint a szinódusra. Viszont az a tény, hogy az egész egyház imádkozik a szinódusért, minket arra késztet, hogy nagy reménnyel tekintsünk rá.

MELLÉKLET:

A 10 tanulmányi csoport számára kijelölt témakörök:

1. A keleti katolikus egyházak és a latin egyház kapcsolatainak egyes aspektusai
2. A szegények kiáltásának meghallgatása
3. Misszió a digitális környezetben
4. A Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis (papi képzés) felülvizsgálata a missziós szinodalitás távlatában
5. A papi szolgálat specifikus formái
6. A püspökök, a megszentelt élet és az egyházi csoportosulások közötti kapcsolatok
7. A püspök alakja – a püspöki jelöltek kiválasztása, a püspök ítélethozó szerepe, az ad limina apostolorum látogatások a missziós szinodalitás távlatában
8. A pápai képviselők szerepe
9. Teológiai szempontok és szinodális módszerek egy közös megkülönböztetésért vitatott doktrinális, lelkipásztori és etikai kérdésekről
10. Az ökumenikus út gyümölcseinek fogadtatása az egyházi gyakorlatban

Temesvár, 2024. szeptember 28.

✠ Pál József Csaba
megyéspüspök

Forrás: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó (archív): Vatican Media; Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »