Öveket becsatolni!

Öveket becsatolni!

Idén nyáron a járvány előtti szintre nőhet a turizmus.

Bár a hírek alapján arra következtethetünk, hogy a koronavírus-járvány idén már nem lesz hatással a nyári szabadságokra, hiszen a nyaralók által leginkább kedvelt országok többségében megszüntették az összes korlátozó intézkedést (Euróban már az oltás sem követelmény a beutazáshoz), az utóbbi napok hírei alapján látható: a járvány hatása idén is beleszólhat a nyaralásokba. Nem a maszkok és tesztek, hanem járattörlések, szolgáltatások késése és kimaradása formájában. Ez pedig akár rémálommá is változtathatja a rég vágyott nyaralást.

A napokban volt is erre egy példa, éspedig az amszterdami repülőtéren, ahol gyakorlatilag összeomlott minden: járatok százait kellett törölni, a reptérre vezető autópályát is lezárták, az utasoknak pedig azt üzenték, hogy el se induljanak a légikikötő felé. Aki szerencsés volt, és jó pár órás késés után még el tudott utazni, annak az érkezés után azzal kellett szembesülnie, hogy a csomagja nem érkezett meg, azt csak napokkal később küldte utána a légitársaság. A repülőtér földi kiszolgáló személyzete pedig később arra kérte a légitársaságokat, hogy ha lehet, töröljenek sok-sok járatot, és ne engedjenek újabb utasoknak foglalni, hogy elkerüljék a fentihez hasonló esetet. Az ok egyszerű: a járvány kitörése után rengeteg alkalmazottól váltak meg, most pedig, amikor újra szükség lenne rájuk, csak nagyon nehezen tudnak toborozni.

De nemcsak Amszterdamban, a legtöbb helyen gondot okoz a munkaerőhiány a turizmusban (is). Egy utas beszámolója szerint csaknem másfél órán át vártak a csomagokra egy közeli repülőtéren, mert mindössze egyetlen rakodó volt az éjszakai műszakban, mindez 12 érkező gépre… És ez csak a logisztika, hiszen a légitársaságok is sokszor csak azért kénytelenek törölni a járatokat, mert nincs személyzetük, pilótájuk, aki a célállomásra vezetné a gépet.

Hírdetés

Bár a szállodákban nem ilyen vészes a helyzet, sokszor azokat sem tudják teljesen megtölteni, hiszen nincs elegendő személyzet a teljes kapacitásra. A hotelek sokszor inkább megelégszenek a 60–80 százalékos telítettséggel annak érdekében, hogy a vendégek a megfelelő szolgáltatást kapva elégedetten távozzanak.

A járvány kitörésekor az első ágazat, ami szinte azonnal leállt, a turizmus volt. A szektorban lévő cégek pedig sokszor rögtön elbocsátották az alkalmazottakat, akik egyik napról a másikra bevétel nélkül maradtak. A „szerencsésebbeket” csak fizetés nélküli szabadságra küldték. Munka nélkül maradtak a pilóták, az utaskísérők, a szállodai személyzet stb. Egy ilyen sokk után, valamint felismerve, hogy a turizmus ennyire sérülékeny, sokan inkább pályát változtattak, és egy másik, esetenként talán kevésbé szenvedélyes, ám annál biztonságosabb szektorban helyezkedtek el. Őket már nem lehet visszacsábítani, az ő hiányuk okozza a mostani problémákat is.

Nem lehetett tudni, meddig tart a járvány, mivel jár, így bár érthető a turizmussal foglalkozó cégek hozzáállása és az, hogy megváltak az alkalmazottaktól, most már látszik, hogy hozhattak volna jobb és bölcsebb döntéseket is annak érdekében, hogy ne veszítsék el végleg a legjobb, legtapasztaltabb embereiket, akikkel most gond nélkül újra lehetne építeni a turizmust – az igények alapján szinte rekordsebességgel.

Idén nyáron nem kizárt, hogy a járvány előtti szintre nő a turizmus, sok országban akár rekordot is dönthet. Csakhogy hiába törölték el a (be)utazási korlátozásokat, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket, ha (elsősorban) a szállító cégek háza tájáról ilyen viharjelzések érkeznek. A járvány utóhatása így sokak számára rányomhatja a bélyegét a nyaralásra, ugyanakkor ez a kis kockázat eltörpül a mellett a felismerés mellett, hogy ismét szabadon utazhatunk, újra miénk a nyár!


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »