Ötven éve vonult börtönbe Johnny Cash, és óriási siker lett

Ötven éve vonult börtönbe Johnny Cash, és óriási siker lett

Johnny Cash február 26-án lenne 86 éves, ugyanakkor nem csak az ő születésének évfordulóját ünnepelhetjük ilyentájt. Ötven éve, egészen pontosan 1968. január 13-án lépett föl a zenész a Folsomi Állami Börtönben: a koncert és az abból készült lemez mind a mai napig az egyik legtöbbet emlegetett momentum Cash pályafutása kapcsán.

Nem is csoda, hiszen ezzel indult el karrierjének másodvirágzása, miután sikeresen túllendült alkohol- és drogproblémáin. A countryzenész ugyanis első sikerei után rászokott az amfetaminra, bírósági ügye is volt abból, hogy Mexikóból próbált magának tablettákat csempészni (végül megúszta börtön nélkül). Szenvedélye olyan súlyos méreteket öltött, hogy a Tennesseeben található Nickajack barlangban öngyilkosságot akart elkövetni. A helyszínen végül megvilágosodott, majd szerelme és későbbi felesége, June Carter hathatós segítségével (időszakosan) leszokott a kábítószerről.

http://mno.hu/

Ezután találta ki, hogy koncertet ad a folsomi börtönben – részben amiatt, hogy számtalan levelet kapott raboktól, aki imádták a zenéjét. Már korábban is érdeklődött a hely iránt, miután németországi katonai szolgálata alatt 1953-ban megnézte A folsomi börtön falai között című krimit. Ez ihlette egyik első slágerét is, a Folsom Prison Bluest, aminek szövege egy börtönben ülő férfi történetét meséli el. (Érdekesség, hogy a szám sokat merített Gordon Jenkins Crescent City blues című dalából, és mivel Cash az eredeti felvételeknél nem jelölte meg Jenkinst, később, a 70-es években 75 ezer dollár sérelemdíjat kellett fizetnie.)

Hírdetés

Összességében remekül sikerült a fellépés. A biztonság kedvéért két koncertet adtak egymás után, mert attól tartottak, hogy elsőre nem lesz elég jó a hangulat. Végül a második alkalom volt kevésbé energikus. Johnny Cash és zenésztársai (June Carter, Marshall Grant, W. S. Holland, Carl Perkins, Luther Perkins, The Statler Brothers) a legnépszerűbb dalokat vezették elő, fittyet hányva rá, hol is játszanak – így hangozhatott el a már említett Folsom Prison Blues, a Cocaine Blues, a Dark as a Dungeon vagy a kivégzésére váró elítéltről szóló 25 Minutes to Go. A közönség olykor kissé visszafogott volt, mert tartottak az őrök retorzióitól, de volt olyan is, hogy Cash kényszerült a rajongók csitítására, jelezve, a felvételek miatt ne mondjanak csúnya szavakat.

http://mno.hu/

Az album végül 1968 májusában jelent meg, és óriási siker lett az Egyesült Államokban (másodjára is slágerré téve a Folsom Prison Bluest), majd világszerte is. A lemez ereje fél évszázad múltán sem kopott meg.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »