Ámulva zuhanunk bele a néptánc varázslatos és egyedi, magyar világába a Szőttes néptánctáborának színes forgatagát nézve. Kopognak a cipellők, perdülnek a szoknyák, összekacsintanak a párok, zenét árasztanak a népi hangszerek. Minden összeáll, a táncteret a harmónia uralja. Egyetlen tökéletes pillanat, minden porcikánkat áthatja a katarzis.
Van valami különleges a néptánc felszabadító, közösségépítő erejében. Aki egyszer néptáncos volt, azt soha többé nem engedi el ez a világ. Tapasztalásom a néptánccal igencsak „pályán” kívüli. Csodálom a hagyományőrzés e formáját, ámulatba ejtenek a színek, a ropogós szoknyák libbenése, a csizmák kopogása, a táncosok tehetsége. Elkápráztat a zene és a mozgás harmóniája.
Titkon kicsit irigylem ezt az egyedi világot, amelynek a néptáncos részese, azokat a személyiségformáló közösségi élményeket, amelyeket soha senki nem vehet el tőle.
A régi világban a fiatalság számára a tánc szinte egyedüli szórakozási, találkozási, érintkezési lehetőség volt. Az embereket nem kellett táncolni tanítani, mert tudtak, egyszerűen belenőttek a hagyományba. Ma sajnos már ezen a téren nincs mit ellesni a szülőktől, az azonban valószínű, hogy a néptáncos szülő gyermeke maga is kötődni fog ehhez az ősi rítushoz, hiszen abban a világban cseperedik fel. És mint mondtam, a néptánc nem enged el soha, a szerelem örök.
„A néptánc a szívem csücske”
A Mátyusföldről származó Novota Nóra a Szőttes tizennyolcadik néptánctáborában, az alsóbodoki amfiteátrum hűsítő árnyékában árulja el, hogy ő is sokáig csak külső csodálója volt a néptáncnak. Gyermekkorában neki sem volt lehetősége a táncra.
Amikor Alsószeliben a 15. évfordulója volt a Varsásnak, elmentem őket megnézni, s csak ültem ott elvarázsolva, és azon gondolkodtam magamban, hogy én miért is nem táncolok?
– mesél a kezdetekről Nóri, aki 2019-ben, negyvenkét évesen iratkozott be, mint mondja „nulla tudással” az alsószeli Varsás csoportba néptáncot tanulni. Bár a koronavírus-járvány megszakította számára a tanulási folyamatot, a néphagyománynak ez az ága élete meghatározó része lett. A néptánc által kitáguló baráti kör hívására a nádszegi Nádos Néptánccsoportban is táncol már, így most két ízig-vérig mátyusföldi csoport tagja.
– A legelső tánc, amit Alsószeliben megtanultam, a magyarbődi volt. Az a szívem csücske, mind dalokban, mind népzenében és táncban – folytatja Nóri elragadtatással. A Nádosban zoboralji és Vág–Garam közi táncokat tanult, idén az Alsószeli Jurtanapokon a Varsással gömöri táncokat adtak elő. A Szőttes táborába szintén a barátai hívására érkezett, és úgy véli, ezt az élményt nem lett volna szabad kihagyni.
A szívből jövő zene, a tánc, a jó emberek, magyarságunk… Ez annyira benne van mindegyik tájegységünk néptáncában, hogy az elmondhatatlan.
Felnőttként elkezdeni ezt a műfajt nem könnyű, roppant türelmet igényel a tanárok részéről, de szívvel-lélekkel csinálom, és ezt a következő generációnak is át kell adni.
A hely szelleme
A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes hagyományos néptánctábora idén lett nagykorú, tizennyolcadik alkalommal szervezték meg két korosztály számára, két különböző időben. Az idén mind a gyermek-, mind az ifitábor és a felnőtteknek szervezett is, az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont területén, illetve a helyi közösségi tér színpadán kapott helyet és teret. A szervezők szerint fontos, hogy a befogadó település lakosságában is meglegyen a magyar hagyományok iránti tisztelet, mert így dobog együtt a falu és a tábor szíve. Ilyen helyszín volt korábban Ipolyszakállos, és az utóbbi pár évben Alsóbodok is, ahol nagyon jó terepen, egy nyitott csűrben, balettpadlózaton folyhat a tánctanítás, élő zenével és énektanítással egybekötve.
Szívtáncosok
Füzék György, a Szőttes tánckarvezetője nagyra tartja a Felvidéken működő néptánccsoportokat.
Míg a tábor ifjúsági és felnőtt résztvevői Fejér Enikő és Taba Csaba vezetésével táncolnak, Gyurival jót beszélgetünk a néptánc jelenéről, fontosságáról és jövőjéről. Elárulja, az idén nem felvidéki táncok anyagát tanulják, hiszen ezeket a felvidéki együttesekben kiválóan elsajátítják a táncosok, már egészen gyerekkortól.
Most az erdélyi, mezőségi régióból származó magyarszováti táncanyagra fókuszálnak, amelyet sokszor játszanak táncházakban, így a tábor résztvevői a gyakorlatban is szabadon tudják majd alkalmazni a megszerzett tudást. Az ifjúsági és felnőtt-táborba az ország minden területéről érkeztek résztvevők, sokak számára már a nyár szerves része ez a fajta időtöltés.
Volt olyan résztvevő, aki angliai munkahelyéről érkezett haza, a táborhoz igazítva a szabadságát is, de Svájcból és Kanadából is jöttek haza magyarok, táncolni Alsóbodokra.
A táborlakók legalább nyolcvan százaléka visszajáró, több ifjú a Szőttes nyári néptánctáborában cseperedett felnőtt néptáncossá.
– A visszajárók meg hoznak újakat magukkal, de nyilván van egy létszámkorlát, ami fölé nem szeretnénk menni, mert az már a táncoktatás rovására menne – jegyzi meg Gyuri. Aki egyszer táncos lesz, az szívében mindig táncos marad. A néptáncnak hihetetlenül nagy összetartó ereje van. Azt gondolom, hogy ez egy olyan tevékenység, amely szabadidőben és hivatásszerűen is űzhető. A tábor is bizonyítja, hogy nagy a közösségformáló ereje, hiszen ezek az emberek, ha bárhol összejönnek, már van közös témájuk, már lesz miről beszélgetniük. A néptánc ismeretségi kört varázsol, és bővíti a baráti társaságokat. Elmondható, hogy nemzetközi szinten is ismerik egymást a magyar néptáncosok, főleg szakmán belül, de azok is, akik csak szeretetből öltöznek viseletbe, és táncolnak.
Igény van az élő zenére
A Szőttes néptánctáborában élő zenére táncolnak. Ez mindig más, mint a gépi zene, új élményt nyújt, jobban kell tudni improvizálni, kikacsintani a zenekarra. Nehéz megfizetni a zenekarokat, ez az oka annak, hogy kevés a népzenei együttes. Egészen a közelmúltig ezt lehetett hallani – magyarázza Füzék György, aki 2015-től szervezi a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes néptánctáborát. Hozzáteszi, manapság már szerencsére látható a fellendülés, óriási igény lett a néptáncos szakmán belül a jó zenekarokra. Az ifjúsági és felnőtteknek szóló táborban is megmutatkozik ez az igény, főleg az esti szabad szórakozás alkalmával, a táncházban, ahol a fiatalok már kérik a zenét a zenekartól, már rutinosan tudják mondani, milyen ritmusokra milyen táncanyagot szeretnének táncolni.
Energia, erő, lendület
A néptánc alfáját és ómegáját a jó táncoktató jelenti. A Szőttes néptánctábor „motorja” idén Fejér Enikő és Taba Csaba volt. A fiatalok köréjük sereglettek, és nagy odafigyeléssel hallgatták, majd precízen eltáncolták a csodát. Érkezésemkor Csaba épp nevetve azt magyarázza tanítványainak, hogy egy vérbeli néptáncosnak nem tesz jót, ha leül.
Megragadva a téma fonalát, rákérdezek a dolog miértjére.
– Húszévnyi táncpedagógusi tevékenységem során bőven megtapasztaltam, hogy a fizikai terhelésre előkészített testben az izmok és az ízületek gyorsan kihűlnek, ha hagyjuk. Saját sérüléseimből okulva próbálom segíteni és tanítani a fiatalokat – magyarázza a néptáncoktató. A Szőttes táborában napi öt órán át zajlik az oktatás, általában három plusz kettes beosztással, szünetekkel, pihenőkkel.
Sokan vagyunk szerencsére, száztíz táncost számlálunk. Ez a hatalmas létszám ösztönző számunkra is, főleg az esték, amelyek a néptánc funkcionális megéléséről szólnak, arról, hogy jó közösségben mindenki jól érzi magát.
Fantasztikus, hogy ebben a táborban a táncoktatáshoz is élő zene van. Taba Csabának pedagógusként az a feladata, hogy az adott táncanyagban egyforma szintre hozza a haladó, a középhaladó és a gyakorlott táncosokat. Nagy kihívást jelent, hogy senkit ne érjen kudarc, de azt is el kell érni, hogy a haladó szintű táncosok is találjanak az anyagban új kihívásokat.
– A gyakorlás és a technikai részletekre való odafigyelés senkinek sem árt, a mozgás „zenére való ráfeszítésével” nagyon sokat birkózunk. A lassú zenére való táncolás nehezebben megy a fiataloknak – jegyzi meg az oktató, aki bőven lát erőt, energiát és talpra-esettséget a fiatal néptáncos nemzedékben.
– Reneszánszát éli a műfaj, és nemcsak a tánc, hanem a népi kultúra minden szegmense. A kézműves-foglalkozások, a népzene, a viselet, illetve az életmódban is egyre több embernél tapasztalom, hogy a nagyvárosi nyüzsgésből menekülnek a vidék csendes nyugalmába. Vágyik az ember a gyökerekhez.
Megjelent a Magyar7 hetilap 29. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
