A Szent Jobb átvitelének emléknapján, május 30-án ünnepli kisbúcsúját a budapesti Szent István-bazilika, és immár hagyomány, hogy ebből az alkalomból gregorián és népénekes misével tisztelegnek nemzeti ereklyénk és első szent királyunk emléke előtt. A szentmise főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, az esztergomi főszékesegyház társbazilikájának plébánosa, a Szent Jobb őre volt.
A hétfőn délután 18 órai kezdettel tartott ünnepi szertartás több okból is különleges volt. Az idén ötödik alkalommal bemutatott folkmise koncepcióját – melynek lényege, hogy a népzenegyűjtésekből származó énekek autentikus népi stílusban hangozzanak el a szentmisén – az idén ötvenéves táncházmozgalom egyik alapítója, (Halmos Béla 1946–2013) dolgozta ki, ugyancsak az 1990-es években. Elképzelése csak halála után valósulhatott meg (az első folkmisét 2017-ben rendezték meg), így a május 30-i alkalom a részt vevő népzenészek, népdalénekesek és a táncházas közönség számára egyfelől a Halmos Bélára való emlékezés alkalma is volt. Igen jelentős egybeesés másfelől ebben az évben az is, hogy a Kardinál Mindszenty Stiftung, azaz Mindszenty Alapítvány, amelyet maga a hercegprímás hívott életre, ugyancsak jubilál: alapítása ötvenedik évfordulóját ünnepli 2022-ben. És egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg a szomszédunkban zajló háborúról – így a szentmisét egyben a békéért is felajánlották.
A szertartás kezdete előtt Juhász Katalin néprajzkutató, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a folkmise „lelke” és főszervezője köszöntötte a híveket.
„Kétszeresen imádkozik, aki énekel” – emlékeztetett a Szent Ágostonnak tulajdonított mondásra, és rögtön a hercegprímás emblematikus szavait is felidézte: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!” E két gondolatot összekapcsolva Juhász Katalin rámutatott:
E szavakat követően – ahogy korábban is minden évben – Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar történelemelméleti tanszékének docense, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (más néven Zeneakadémia) óraadója, a kiosztott énekfüzet szerkesztője vezetésével a jelenlévők áténekelték a népénekeket.
A hazai népzenei hagyomány, mely szerves része a magyar folklórnak, ezer szállal kötődik az egyházi zenéhez és a Szent István óta hazánkban is virágzó gregoriánhoz, így a szentmise liturgikus énekei a sok száz éves hagyományokon nyugvó Szent István-mise rendjét adták gregorián dallamon énekelve. Az elhangzott népénekek a 17–18. század kincsestárából valók: korabeli nyomtatott és kéziratos katolikus énekeskönyvek Szent István-énekei szólaltak meg azokon a dallamokon, amelyeken a néphagyomány megőrizte őket. A Magyar Napló Kiadó 2014-ben adta közre Erdő Péter bíboros, prímás előszavával az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által imprimált Énekek Szent István király tiszteletére – Cantiones de Sancto Stephano rege című kötetet, melynek szerzői Kovács Andrea, a Zeneakadémia egyházzene-kutatója és Medgyesy S. Norbert. A reprezentatív énekes- és olvasókönyv hiteles, eddig kiadatlan források alapján tartalmazza fennmaradt, első királyunk, Szent István tiszteletére írt zenetörténeti emlékeinket; az országalapító királyunk szentté avatása, 1083 és a 20. század eleje között keletkezett legértékesebb liturgikus, epikus és népi alkotásokat gyűjti egybe mai helyesírással és közérthető magyarázatokkal.
Az ünnepi mise énekeit e kötetből válogatta ki az alkalomra Medgyesy S. Norbert, a Szent Jobb misén résztvevők pedig minden esztendőben felekezettől függetlenül követhetik a liturgiát és kapcsolódhatnak be a közös énekes imádságba a kiosztott éneklapok segítségével.
A szkólát ebben az esztendőben is Rudolf Krisztina egyházzenész, a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium tanszakvezető egyházzene tanára irányította; a népénekeket kollégája, Szabó Ágnes népdalénekes, az intézmény népi ének tanszakvezető tanára és a Zeneakadémia népzene tanszékének oktatója vezette.
A misén közreműködtek a Magyar Tekerőzenekar, a Virtus dudazenekar és barátaik, a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium, a Zeneakadémia, a Szent Angéla Ferences Gimnázium, az Óbudai Népzenei Iskola egyházi és népi énekesei és barátaik, valamint további népi hangszeresek furulyán és hegedűn; orgonán pedig szintén a Ward Gimnázium egyházzenésze, Faragó Ákos kísérte az énekeket.
A papságot és az asszisztenciát a rendtartás szerint a Honvéd Koronaőrség tagjai követték, akik vállukon hozták a Szent Jobbot, amelyet a Magyar Királyi Koronaőrök Díszőrsége és a Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője Szent Korona Lovagrendje tagjai kísértek. A nemzeti ereklyét a bazilika szentélyében helyezték el.
A tekerők és az orgona hangja megrendítő méltósággal kísérte a menetet; a tömjénfüstön át századok rendíthetetlen hite zúgott föl: „Magyar hazánk, te jó anya, Fiad dicsérd ma, őt dalold, Fiad dicsérd ma, őt dalold, zengjen a himnusz dallama, hozzá, ki mindig pártfogolt.”
A szentmise elején Mohos Gábor püspök kiemelte: első szent királyunk tisztelete lassan egy évezredet is átível. Őrá igazán tekinthetünk példaként, és közbenjárására népéért, a magyar nemzetért mindenkor számíthatunk.
A főcelebráns emlékeztetett a Mindszenty Alapítvány fél évszázados működésére is, amelyet ugyancsak egy szent életű magyar, a 20. század magyar Katolikus Egyházának meghatározó alakja, Mindszenty József hercegprímás hívott életre, és rámutatott: Isten irántunk való kegyelmében időről időre támaszt életszentségben élő, nagy hatású embereket azért, hogy óvja és vezesse ezt a népet. A liturgiát szolgáló gregorián népénekek pedig megerősítik hagyományainkat, és még ünnepélyesebbé teszik a tisztelet- és hálaadást.
Az esztergom-budapesti segédpüspök prédikációja elején leszögezte, miközben a szentekre tekintünk, őket tiszteljük, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ők ugyanolyan emberek voltak, mint bármelyikünk. Ugyanúgy erre a világra születtek. Nem azért váltak szentté, mert bármilyen különleges adottsággal, kegyelemmel rendelkeztek volna már a kezdettől fogva. Egyikük sem volt az életszentségre predesztinálva. Egyszerűen csak ők, a szentek azok, akik életük során az Istentől – egyébként mindenki felé kiáradó – kegyelmet felismerve és elfogadva, vele együttműködve kibontakoztatták magukban a lehetőségeket és Isten mindannyiunknak szánt ajándékait. Ha valaki ezt megteszi, abból nagyon sok áldás, lelki gazdagság és hatalmas örökség származik. Ezt Szent István királyunk és a hitvalló Mindszenty bíboros példája is szépen illusztrálja. De akkor is igaz: a szentek is emberek. Még ha bűntelenek is, nem hibátlanok. Nem tökéletesek. Hiszen az az Isten.
Amikor az Egyház valakit szentté avat, akkor a megelőző vizsgálatok során először is arról igyekeznek megbizonyosodni, hogy az illető a különböző erények gyakorlásában hősies fokra jut-e el. A hősies fokon gyakorolt szeretet az, amikor Isten segítségével minden saját korlátunkat legyőzve teljesen odaajándékozzuk önmagunkat annak a közösségnek, akiket szolgálok, akik rám vannak bízva. Szent István királyra nem kevesebb volt bízva, mint bevezetni a magyarságot a keresztény hitbe, Krisztus értő követésébe, majd megtartani benne – magyarázta a Szent Jobb őre.– Mindszenty bíboros is hasonló feladatot kapott, még ha egy egészen másik korban, másik évszázadban is.
Amikor a szentekre tekintünk, akkor arra a csodára is tekintünk, amit Isten képes véghez vinni azok életében és azok révén, akik teljesen az ő kegyelmébe tudják helyezni magukat. Isten kegyelme nélkül szűkösre határolt életünk az ő kegyelmében a végtelenbe nyílhat – erről tesznek tanúságot a szentek.
– fogalmazott Mohos Gábor. – Amikor egy ereklyére tekintünk, nem pusztán emlékezünk egy szentre, az ő példájára. Aki szent, azt ugyanis Isten annyira birtokba veszi, hogy míg életében szavain és tettein keresztül nyilvánul meg, addig halála után földi maradványai révén is képes erre. Ezért van lehetőség az ereklyék tiszteletére: Isten a szentek földi maradványainak tisztelete, becsben tartása révén is kiárasztja ránk kegyelmét, természetfölötti ajándékait.
„Milyen érdekes: Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy egy másik emberen keresztül, másik ember révén is meg tudjon minket szólítani. Ezért is hív Krisztus közösségbe, és kéri azt, hogy az egymás iránti szeretetet tegyük meg életünk legfőbb mércéjévé, hogy a szeretet legyen az, ami irányítja egész életünket” – fejtette ki a szentmise szónoka.
Így tudunk egymás számára Isten közvetítői lenni, és Isten is így tud közelebb kerülni hozzánk. Ő maga is közösség a Szentháromságban, és közösségbe vágyik velünk is.
Isten pedig ezáltal valóban cselekedni tud általa is benne, hogy az embert az üdvösségre elvezesse.
A segédpüspök visszautalt a szentmise elején elhangzó Mindszenty-vágyra is – a milliónyi imádkozó magyar vágyára –, és emlékeztetett: az imában szükség van a ki nem fogyó utánpótlásra. Minden kornak megvannak a maga szentjei, „Isten nem hagy bennünket szentek nélkül”. Ők viszik előre az országok, népek történelmét. Példával járnak előttünk, és nekünk követnünk kell őket. Minden korban legyen generáció, amely az imát továbbviszi, továbbadja a jövőnek.
Mi, magyarok a szívünk mélyén érezzük és tudjuk, hogy ennek a népnek mindig is volt Isten kegyelmének közvetítésére elhívása. Akkor is, amikor Szent István felvette a kereszténységet, és most is feladatunk a békéért imádkozni. Mutassunk ebben példát másoknak. Legyünk mi azok, akik helyesen élünk. Az igaz példa erejét a hitelesség adja.
– zárta szentbeszédét Mohos Gábor püspök.
A szentmisét hagyományosan a moldvai csángó dallamon megszólaló Ó, Szent István, dicsértessél kezdősorú népének zárta.
A folkmise a Szent István-bazilika Facebook-oldalán visszanézhető.
Szerző: Horogszegi Lenhardt Erika
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
