A túlnépesedés bolygónk már-már közmondásossá vált globális problémáinak egyike. Földünk eltartóképességének korlátai itt vannak a szemünk előtt, a felmerülő problémákra, ahogy a környezetszennyezéssel vagy a klímaváltozással kapcsolatban sem, még mindig nem találtuk meg az univerzális, mindenhol alkalmazható válaszokat, feltéve, ha léteznek ilyenek egyáltalán. Egy, a nagy tekintélyű Lancet orvosi szaklapban frissen publikált tanulmány szerint azonban könnyen előfordulhat, már a kérdéseket sem jól fogalmazzuk meg.
A nemzetközi kutatócsoport által készített, július 14-én publikált elemzésből ugyanis kiderül, a rendelkezésre álló statisztikáink sokkal inkább arra engednek következtetni, a bolygó népességének növekedése körülbelül 2060-ig, ha változó ütemmel is, de biztosan kitart, viszont 2100 környékére erős visszaesés után, de nagyjából megállapodik egy stabil, állandó szinten.
Jelen állás szerint Földünknek nagyjából 7,8 milliárd lakosa van, 2064-re, a csúcsok csúcsán, körülbelül 9,7 milliárdnyian leszünk a bolygón, 2100-ra viszont, állítja a friss kutatás, alig negyven év alatt, egymilliárd fővel csökken a bolygó lakossága, 8,8 milliárd főre.
A kutatók a rendelkezésre álló modellező, statisztikai módszerek közül szinte az összeset bevetették, születési és halálozási adatsorokat nyálaztak át, iskolázottsági, munkavállalói statisztikákat vettek át töviről-hegyire (később kitérünk arra, ezeket miért), hogy megbecsüljék, a bolygó 195 országának a következő nyolcvan évben miként alakul majd a lakosságszáma. A módszertan részletes ismertetésére idő és hely hiányában sajnos nincsen mód, akit komolyabban érdekel a kérdés, a tanulmány „Methods” fejezetében minden kérdésére választ kaphat (előre szólunk, erős angol és még erősebb matematikai, statisztikai tudás gyakorlatilag elengedhetetlen mindehhez).
Néhol egészen megdöbbentő eredmények jöttek ki!
Azon valószínűleg senki nem lepődik meg, hogy a technika és az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az emberek átlagos élettartama nőni fog, az időskorúak aránya emelkedik majd. Lesznek országok, ahol a század végére a születéskor várható élettartam eléri majd a kilencven évet, de alig lesz olyan ország, ideértve a Szubszaharai Afrikát, ahol ne érné el a hetvenötöt.
A mérték az, ami egészen megdöbbentő. Ugyanis, ha hinni lehet a modelleknek, 2100-ra a nyolcvan év felettiek száma duplája lesz a három év alattiakénak, olyan országok, mint Spanyolország, Japán vagy Olaszország, elvesztik lakosságuk több mint 50%-át, a vizsgált 195 országból pedig 183-ban 2,1 alá esik a termékenységi ráta (értsd, egy nőnek termékeny évei alatt átlagosan hány gyermeke születik), ami tulajdonképpen a lakosság számának hosszútávú csökkenését vonja magával. Olyan fejlődő társadalmak, mint a kínai vagy az indiai sem kerülheti el a sorsát, az előbbi például 25%-os csökkenéssel számolhat, az abszolút negatív rekorder pedig, legalábbis, ha a modell valóra válik, Lettország lesz, egészen elképesztő, 78%-os lakosságszám-csökkenéssel. Az utóbbin kívül 22 másik országban esik majd legalább felére a lakosság száma, de 34 másik is 25% és 50% közti csökkenéssel számolhat.
Nincs abban semmi meglepő, hogy a változások nagy nyertese Afrika lehet.
A fekete kontinens némelyik állama 2100-ra meghétszerezheti lakosainak számát, a most huszonkétmilliós Niger 164 millió, a tizenegymilliós Dél-Szudán 108 millió új lakossal számolhat, de még a csendes-óceáni kis sziget, Szamoa kétszázezres lakossága is egymilliósra duzzadhat majd.
Mi a helyzet Közép-Európával?
Bizonyára vannak olyanok, akik kedvtelve böngészik Szamoa, Benin esetleg a Marshall-szigetek populációjának alakulását, de nekünk magyaroknak mégis csak az érdekes, mi lesz Magyarországgal, illetve a szomszédainkkal. Nos, ha hihetünk az eredményeknek, semmi jó.
Magyarország lakossága a legrosszabb forgatókönyv szerint 2100-ra 4,5, Szlovákiáé 2,3 millióra apad, termékenységi rátájuk pedig 1,25-re esik vissza.
Ezeket a számokat természetesen felesleges rögtön készpénznek venni, az ilyen statisztikai mutatók természetüknél fogva erős szórást mutatnak (a magyarországi 4,5 milliós lakosságszám például 3,4 és 6,8 millió között), a trendek ugyanakkor kétségkívül valósak.
A népességnövekedés korlátai, ha korábbról nem is, de a XVIII. század és Thomas Malthus óta nagyjából ismertek. A tanulmány szerzői két fontos tényezőt emelnek ki azon számos ok közül, melynek következményeként, a ma hatvanmilliós Olaszország lakossága, a feltételezések szerint, harmincmillió alá zuhan be.
Az egyik ilyen faktor az egyre elérhetőbbé és hatékonyabbá váló fogamzásgátlás, a másik pedig a nők iskolázottságának és munkaerőpiaci státuszának folyamatos emelkedése.
Nem kell hozzá különösebb jóstehetség sem, hogy belássuk környezetvédelmi, gazdasági, nemzetpolitikai, de még geostratégiai szempontból is milyen következményei lehetnek annak, ha egy ország lakossága a korábbi harmadára, sőt, felére esik vissza. A Lancetben megjelent tanulmány egyik legérdekesebb ábrája az alábbi, amely azt mutatja meg, hogy a Föld 25 legerősebb gazdaságának erőviszonyai miként alakulhatnak majd a következő évtizedekben.
A Lancetben megjelent munka természetesen megoldást is kínál a kialakulóban lévő helyzetre, nem is akármilyet. Készüljenek, most jutottunk el az igazán szaftos részekhez…
Ha az ember megnyitja a tanulmányt, az ilyenkor szokásos összefoglalás, a szerzők névsora, a copyrightos marhaságok és hivatkozási minta alatt talál egy igen érdekes sorocskát. Ki finanszírozta a kutatást? Nyilván, a tudósoknak is enniük kell, van családjuk (már amelyiknek), rezsijük, jelzáloghitelük, üzemanyagköltségük. A kutatás időbe és pénzbe kerül. A fenti, igen sötét jövőképet egy bizonyos Bill nad Melinda Gates Foundation támogatta, amivel természetesen nincs is semmi gond, legfeljebb csak az, hogy a lóláb olyannyira kilóg néhol a szövegből, hogy a ló már-már kieszi az ember kezéből a kockacukrot.
Magyarország két helyen szerepel a huszonkét oldalnyi szövegben. Az adatokat összegző táblázatban, illetve ott, ahol a szerzők azt fejtegetik, a Magyarországhoz, Szlovákiához, Japánhoz és a Balti-államokhoz hasonlóan számos ország nem látta és látja be, bevándorláspolitikájuk megváltoztatása segítene kezelni a kialakult válságot.
Azt írják:
Ezzel a kijelentéssel tulajdonképpen vitatkozni sem nagyon lehet. A tanulmány vezető szerzője, Dr. Christopher Murray pedig úgy nyilatkozott: „itt az ideje, hogy (a csökkenő lakosságú országok) átgondolják bevándorláspolitikával, munkaerőpiaccal és a gazdasági fejlődéssel kapcsolatos hozzáállásukat.”
Zárásul érdemes leszögeznünk, társadalmunk elöregedése, Európa államai lakosságának csökkenése igenis valós probléma, egyike az előttünk álló század legégetőbb kérdéseinek.
Isten adja, hogy a lehető legjobb válaszokat találjuk meg!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
