Öt embert sebesített meg a Honvédkórházban a kínai ámokfutó

Öt embert sebesített meg a Honvédkórházban a kínai ámokfutó

Elrendelte a bíróság annak a 37 éves férfinak a letartóztatását, aki egy sebészollóval életveszélyesen megsebesítette betegtársát a Honvédkórház Covid-osztályán. A súlyosan bántalmazott nő védekezésre képtelen állapotban, altatásban volt a lélegeztetőgépen. A nyakán és a fején megszurkált 54 éves betegen életmentő műtétet kellett végrehajtani, állapotát stabilizálták.

Hírdetés

A minden előzmény nélkül támadó kínai először a kórtermében fojtogatott egy férfit, utána kezdett a sebészollós ámokfutásba. Bár a kórház biztonsági személyzete felfigyelt rá, nem tudták leállítani, az egyik őrt is megsebesítette. Ezért a rendőrök segítségét kérték, akik végül a kórház udvarán fogták el. Addigra öt embert is megsebesített – értesült az Index.

A fővárosi főügyész tájékoztatása szerint a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy döntött, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani. Ibolya Tibor elmondta, hogy előzőleg a férfit gyanúsítottként hallgatták ki védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.

Az ügyészség azért kérte a férfi letartóztatását, mert szerintük a gyanúsított jelenléte a büntetőeljárásban csak így biztosítható, az eset körülményei alapján pedig a bűnismétlés veszélye is fennáll. Ugyanakkor a végzés fellebbezések miatt nem végleges.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »