Nyitókép: reprofoto, Dajto live
Trusa, Vitális és Redzič második félidőben szerzett góljaival magabiztosan fektette két válra idegenbeli ellenfelét a DAC. A sárga-kékek negyedóra alatt döntötték el a mérkőzést, és továbbra is esélyük van arra, hogy őssszel bemutatkozzanak az Európai Konferencia-ligában.
A DAC győzelmével már hét mérkőzés óta veretlen. A play-offban egyedül a Nagyszombatnak sikerült legyőznie Trusáékat. Jövő szombaton a Dunaszerdahely épp velük mérkőzik a MOL Arénéban.
Munoz vezetőedző, aki a napokban további két éves szerződést írt alá a klubbal, a mérkőzés után elégedettséggel nyugtázta az elért eredményt. Szerinte egy lépéssel közelebb vannak a célhoz és várják a következő, hazai mérkőzést, ahol általában nagyon erősek.
A DAC két ponttal van lemaradva a harmadik helyről és saját kezében van az európai kupasorozatban való indulás. Ehhez az kell, hogy mindkét utolsó mérkőzést meg kell nyernie.
A sárga-kékeknek jót tett az előző fordulóban elért Slovan elleni győzelem. Növelte magabiztonságát és biztosabb játékkal rukkol elő. Erősek a védelemben és sikeresen lövik be a helyzeteiket is. Zólyombrézón öt kapura tartó lövésük volt, amiből hármat sikerült értékesíteniük.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »