Egyszer megmondtam neki, hogy ne igyon annyit, mert nem lesz ennek jó vége, teljesen leépül, elveszíti a maradék kapcsolatait, a munkáját, végül az életét is. Igazad van – sóhajtott az én barátom, és mintha egyet is értett volna velem. Aztán másnap ugyanott folytatta, ahol abbahagyta.
Mit is kellett volna még tennem?
Nyilvánvalóan semmit, a döntés az ő kezében van.
Most, amikor a hajléktalanok állítólagos kriminalizálásáról napi rendszerességgel jelennek meg mérhetetlenül ostoba cikkek, mintha éppen a Kárpát-medencében egyetlen sorskérdés volna a fedél nélküli emberek ügye, és ez az egész ráég a gonosz és lelkiismeretlen kormányra, nem árt néhány apróságot tisztába tenni. Az első ezek sorában, hogy a hajléktalanok túlnyomó többsége szenvedélybeteg, leginkább alkoholista, de jócskán akad drogos is köztük. Hogy az anyag miatt veszítették el önmagukat, vagy fordítva, sokszor eldönthetetlen, de a lényeg, hogy függőségüket rendszerint a sírba viszik magukkal, ez az utolsó, amitől megszabadulnak. Mindez pusztán azért fontos, mert akad a hajléktalanságnak egy szemérmesen kerülgetett kulcskérdése, amelyről a liberális sajtóban soha nem olvashatunk: tessék mondani, ők mit tesznek magukért? Miért nem hagyják abba a piálást, anyagozást? És ha csak sóhajtoznak, összekoldult forintjaikat pedig halálos szenvedélyükre költik, miért is lenne nagyobb felelőssége a társadalomnak, mint nekik, maguknak a saját életükkel kapcsolatban?
Nem, a többségnek nincs morális felelőssége, hiába sakkoznak ezzel az álhumánus haladók. Nem az én bűnöm, hogy egészséges vagy félig egészséges emberek addig isznak, amíg meg nem betegednek. Pontosan ugyanaz a helyzet, mint az én piás barátommal. Hiába beszélek neki, hiába hozom le a csillagokat az égről, és hiába térítem meg a józanságnak fél órára, a végső döntés az övé. Elvégre ez a saját élete.
A klasszikus liberális doktrína értelmében, amíg mások jogait meg nem sértik, a hajléktalanoknak mindenhez joguk van. Én mondjuk, már ezzel sem értek egyet, de az események túlléptek a tetszetős állításon. A hajléktalanok ugyanis mások egészséghez, szabad mozgáshoz, biztonsághoz való jogát sértik, ha életvitelszerűen közterületen élnek. Fekélyes, ótvaros, bűzös testükkel melléd ülnek a metrón, megfertőznek másokat, őket kerülgetjük az aluljáróban, ahol áthaladni kéne, nem pedig kalkuttai jeleneteket megszégyenítő módon tábort verni. És a biztonságot is veszélyeztetik, mert a belőtt, hullarészeg hajléktalan viselkedése kiszámíthatatlan és irracionális, bármikor, bármi megtörténhet egy világváros kellős közepén, ahol ők az elemi normákat felrúgva balhézni méltóztatnak (igen, drága liberálisok, láttam én már olyan jeleneteket, hogy a ti drága, éppen magukon kívül tartózkodó hajléktalanjaitok konkrétan rátámadtak járókelőkre, akkor hol voltatok?).
Ebben az országban akad elég munka, és pillanatnyilag kevés a munkáskéz. Aki nem magatehetetlen, dolgozzon, ahogy a többi ember. Aki pedig már nem tud magáról gondoskodni, menjen hajléktalanszállóba, egészségügyi ellátóba, elhiszem, hogy nem négycsillagos hotelek, de nem miattam állt elő ez a helyzet.
Undorító, amit a baloldali sajtó művel most már hetek óta hajléktalankérdésben. Rá akarják tolni a felelősséget Magyarország 99.6 százalékára, és a 0.4 százalék hajléktalan vélt, de nem valós jogaira hivatkozva jelen pillanatban méltóságteljes fagyhalált kívánnak nekik. Pontosan az ellentétét hazudják a valós helyzetnek. Mert a liberálisok még erre is képesek: az eget földnek, a kéket pirosnak festik. Szerintük, ha a törvény alkalmazója többszöri felszólítás után megszünteti a hajléktalanok életvitelszerű utcán, aluljáróban tartózkodását, akkor valami rettenetes kataklizmát idéznek elő. Arról persze egy szót sem ejtenek, hogy az új intézkedéssel, azzal, hogy menhelyre kényszerítik a magatehetetlen, maguk alá hugyozó szerencsétleneket, az életüket mentik meg. Kapnak még egy esélyt, hogy a fagy elmúlásával végiggondolják az életüket: tesznek-e valamit azért, hogy felálljanak a padlóról, némi erőfeszítéssel újrakezdjék az életüket, vagy sem?
Világos, hogy a hajléktalanság következményeit a szakembereknek kell orvosolniuk. Éppen ezért menhelyre, orvosi ellátásra költeni kell, az ilyen típusú segítség üdvözlendő és hasznos. De mi az, hogy ingyenlakást osztogatnátok nekik? Hogyan merészelitek leírni, sugallni, hogy ennyi és ennyi a hajléktalan, és ugyanakkor ennyi és ennyi üres önkormányzati lakás áll szabadon? Miért is kellene állami, önkormányzati vagyonból lakásokat osztogatni nekik? Miért nem a nagycsaládosokról beszéltek? Miért nem mondjátok soha, egyetlen egyszer sem, hogy itt van ez a kedves család, hét gyermeket nevelnek, apa és anya látástól vakulásig dolgozik, ugyan adjunk már nekik egy nagyobb lakást csak úgy, puszira? És ha már itt tartunk: ti, személy szerint, miért nem adjátok oda a saját lakásotokat? És miért nem fogadjátok be a hajléktalanokat? Csak addig tart az ötletbörze, amíg ki kell mondani a szavakat, amíg másoknak osztogattok tanácsokat? Lelkiismeret-furdalást ébreszteni, rátolni a normális emberek millióira a problémát szabad, utána pedig elegánsan leléptek a színről?
Az a baj veletek, hogy ti rossz emberek vagytok. Az élet helyett az élet sötét oldalán éltek. Nektek akkor csillog a szemetek, ha hajléktalanokról, lakásfoglalókról, melegházasságról, mindenfajta furcsa és deviáns dologról szőhetitek az álmaitokat. Mindeközben szánalmas egoisták vagytok, egyetlen célotok, hogy humánusnak mutatkozzatok, mert kibillent önbecsüléseteknek, nagyra hízott önképeteknek a morális diktátum a fűtőanyaga. Csakhogy vannak ám másfajta emberek is. Olyanok, akik közösségben, családban élnek, akik meg tudják különböztetni a jót és a rosszat, a nemeset és az alantasat, az egészségest és a beteget. Akik nem a belvárosi kuckóból osztják az észt, hanem a józan ész alapján beszélnek és cselekednek.
És ami elég vacak hír nektek, hogy mindez nem bal- vagy jobboldali kérdés. A fentieket a magyar társadalom hatalmas többsége hajszálpontosan ugyanígy gondolja. Szóval, egy kicsit vegyetek vissza az arcotokból, viselkedjetek illő szerénységgel, súlyarányotokhoz illően. Hiszen ti valószínűleg annyian sem vagytok, mint a 0.4 százalék hajléktalan, társadalmi csoportként tehát a helyeteken kell benneteket kezelni. Nem ti fogjátok megmondani, hogy a többség milyen törvényeket hozzon, hogyan rendezze be az életét. Ez van, ha nem tetszik, keressetek magatoknak egy olyan igazán jó kis beteg, moralizáló közeget, ahol végre otthon érezhetitek magatokat.
Szentesi Zöldi László – www.888.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
